Amint kilépett az ajtón, utána
siettem.
- Várj – szóltam neki, mire
gépiesen visszafordult. – Szeretlek – úgy öleltem át, mintha attól rettegnék,
hogy egy életre elege lett belőlem a család miatt. Persze tudtam, hogy ez nincs
így. Valószínűleg először nem értette, mert döbbenten állt, majd körém fonta
karjait, és puha puszit nyomott a fejemre. Csak álltunk ott egy darabig, nem
akartam véget vetni a pillanatnak, de… a család. Búcsúzóul megcsókolt, majd
elindult.
- Ha itt végeztél… - szólt vissza,
de befejeztem helyette.
- A játszótéren a focipálya
mellett? – kérdeztem egy huncut mosolyt magamra öltve. Tudtam, hogy tudja,
merre van, mert korábban már elmeséltem neki, és egyébként is tudott valahonnan
dolgokat, amiket meg akartam vele beszélni még az este folyamán.
Amint elsétált, olyan űr maradt
utána, hogy legszívesebben rá csimpaszkodva egy örök életen át követtem volna
minden lépését. Persze tisztában voltam vele, hogy ez nem természetes dolog,
ezért kivertem a fejemből a bugyuta gondolatot, és végül berohantam a házba,
ahol az igen kulturált családom feszített. Valószínűleg alig várták
visszatérésem, legalábbis erre következtettem abból, ahogy rám néztek.
- Na? – fordultam feléjük, és
elhatároztam, hogy ha valaki rosszat szól, akkor hisztizek. Jessica vállát
vonta, és a pincében berendezett edzőterem felé vette az irányt. Elhatározta,
hogy pankrátor lesz és azóta az ideje szerves részét ott tölti. Láttam rajta,
hogy nincs rossz véleménye, bármennyire is szerette volna, hogy legyen. Talán
ezért is vágott olyan morcos arcot. Hiába próbált hibát találni benne csak
azért, mert a One Directionben énekel, Niall nem követett el semmit; mindent
megevett, amit elé raktak és nem győzte dicsérni az ételt, vendéglátást – bár
azon nem nagyon volt mit dicsérni, hiszen halálra szekálták, ami rettentően
kellemetlen volt -. Minden apróságon mosolygott, amin illet, de nem röhögött
folyamatosan, mint egy hülye. Utóbbit azért, mert figyelmeztettem, hogy ne
tegye. Nem. Ráparancsoltam. Egyesek nem tudják értékelni az ilyen dolgokat, és
ez sajnálatos.
- Szerintem nagyon aranyos, azt
hittem beképzelt lesz – legyintett anyám és a konyha felé indult, ezen nevetnem
kellett.
- Hannah Montana is jobban
énekel, mint ezek – jegyezte meg apám, mikor hárman maradtunk a helységben. Ő,
Jake és én. Komolyan nézett, mire szemöldökömet felvonva néztem rá, Jake pedig
nevetett.
- Szóval Hannah Montanat
hallgatsz? Az már kiment a divatból, évekkel ezelőtt… – csúfolódtam tettetett
sértődöttséggel, de közben tudtam, hogy már nincs miért aggódnom. Niall még
őket is levette a lábukról. Ki tudna ellenállni neki? – És nem vagyok már
gyerek. Lásd be, hónapokig éltem teljesen egyedül egy idegen országban –
mondtam, és csípőre tettem jobb kezem, míg a ballal beképzelten mutogattam
magam előtt. Valószínűleg elég nevetségesen festettem, mert Jake elkapott, és
összeborzolta a hajam, mire sikítozva kapálóztam, ezzel meghozva apám kedvét is
a „kicsi a rakáshoz”. Mikor már majdnem megfulladtam a nevetéstől, hiszen
mindketten teljesen rám kattantak, anyám lépett a nappaliba.
- Ti semmit sem változtatok –
közölte, mintha a szórakozás valamiféle bűn lenne, de nem törődtem vele, csak
kiszabadultam a két dilis fogságából és a konyhába rohantam. Gondoltam segítek.
Rendszerezni kezdtem a mosogatni
valót tányérokra, poharakra, evőeszközökre. Azon belül is villákra, kanalakra,
késekre. Anyám is utánam jött, és értetlenül figyelte a hamar kialakult
rendszert.
- Nem mindegy, hogy milyen
sorrendben mosod el, ha már egyszer elmosod őket?
- Egyáltalán nem. Előbb a
poharakat kell, hogy az üveg fényes és tiszta legyen, aztán a tányér… - mondtam
volna el a lényeget, de belém fojtotta a szót. Jól tette. Ki tudja meddig
tartott volna.
- Pedig ez így teljesen
fölösleges időpazarlás.
- De ezt te tanítottad nekem –
hajtottam le végül a fejem, mintha rosszat tettem volna azzal, hogy megfogadok
egy régi tanácsot tőle, amin finomítottam egy „keveset”.
- Nem azt, hogy fél óráig
nézegesd előtte – forgatta szemeit.
- Oké – elveimet feladva az
dolgok nagy részét, úgy ahogy volt betettem a kiengedett vízbe. Persze nem
értettem egyet a tettemmel, de nem akartam hosszas vitába bonyolódni
emiatt. Mosogatógépet kellene vennie. A
többi dolgot is gyorsan elrendeztem, amit lehetett és gyorsan elsiettem. Persze
egy szót sem szóltam arról, hova megyek, és mikor óhajtok előkerülni. Még a
telefonomat is kikapcsoltam, nehogy hívogassanak. Egyesek ugyanis – apám –
képesek rá.
A levegő még langyos volt, ennél
jobb nem is lehetett volna. Éppen megfelelő, mikor a nyári forróság, éjszakára
lehűl. Sietősre vettem a lépteim, hogy hamar oda érjek, de a végén már
futottam. Nem volt messze mégis, mire oda értem alig kaptam levegőt. Sosem
bírtam a futást, ősellenségem volt mindig is.
Már távolról láttam, hogy Niall
az egyik hintában ülve vár és a holdat nézi, így lelassítottam. Egyébként is
alig kapok levegőt a közelében, nem hiányzott még ez is. Lassan sétáltam oda,
szinte teljesen hangtalanul. Nem tudom, hogy hallotta-e és csak nem akart
elszakadni a látványtól, vagy nem, de helyet foglaltam a mellette függő
hintában.
- Mindig ilyen? – kérdezte bambán
a holdra meredve. Tekintete tanúsította a csodálatát az égitest iránt.
- A Hold? Mindig. – mondtam
büszkén. – Ha jól figyelsz, még nappal is láthatod. Szinte sosem takarja felhő
az eget.
- Miért éppen Londont
választottad? Itt mindig süt a nap, és a csillagok apró gyémántokként ölelik
körül a holdat. – magyarázta, de nem tudtam megválaszolni ezt a kérdést.
Logikus érv nem állt London mellett. Őrült rajongáson kívül nem tudtam volna
máshogy indokolni.
- Egyszerűen csak… a kultúra
miatt – löktem magamon a hintában, és továbbra sem emeltem le róla a
tekintetem. Egy darabig nem válaszolt, csak ült ott és gondolkodott.
- Még mindig Londont választanád?
Ha visszatekerhetnéd az időt.
- Tudnám, hogy mi történt ott?
- Számít? – rázta meg lassan a
fejét.
- Nem – szünetet tartottam, s
tekintetemet róla a holdra emeltem. - Miért kérdezel ilyesmit? – kérdése
megijesztett, távolba révedő tekintete pedig egyenesen a frászt hozta rám.
Lelassítottam a lendületet, és kíváncsian figyeltem őt tovább.
- Igen, vagy nem?
- Persze. Ha egy hiba üzenetként
időhurokba ragadnék, és minden nap el kellene döntenem, hogy oda megyek-e vagy
sem, akkor is mindig azt választanám. Nem csak London miatt. Minden egyes
percben csak rád tudok gondolni. Rád gondolok, amikor mellettem vagy, és akkor
is, ha nem. Néha őrültnek érzem magam. Megszállottnak, amiért gondolni sem
tudok semmi másra, csak rád. A legjobb dolog volt az életemben, hogy téged
megismertelek. Semmiért cserébe nem csinálnám vissza! Miért kérdezel ilyen
dolgokat? – hangom a végére talán hisztérikusan csengett. Ezt az oldalamat még
nem ismerte, és nem is akartam neki bemutatni.
- Itt minden olyan nyugodt, és
természetes. Félek, hogy miattam te is elveszíted ezt a nyugalmat. Tudod, itt
minden tökéletes. Azzal, ami velem jár, pedig minden felfordul majd. Tudom,
hogy ez nehéz lesz neked. Talán meg is utálsz miatta, és ez az, amitől a
legjobban félek, mégsem akarlak elengedni. Te nem olyan vagy, mint a többi
lány, akik a hírnév után ácsingóznak – mondta keserűen, néhol mosolyt erőltetve
bájos kerek arcára, mely néha úgy vöröslött, akár egy csokor rózsa. Egy csokor
imádnivaló rózsa.
- Niall, nekem nem nyugalomra van
szükségem. Nem arra, ami eddig volt. Nem azért menekültem el innen, mert hiányolnám.
Nekem rád van szükségem és ezt tudom azóta az este óta – mondatom végére érve a
kezemet kezdtem nézegetni. Ő felém fordult és végre csak engem nézett,
tekintete égette a bőrömet.
- Melyik este? – rázta meg fejét
így égnek meredő szőke tincsei billegni kezdtek, mintha valamiféle táncot
jártak volna.
- Mikor leitattál… - morogtam
magam elé, talán kissé szégyellősen mosolyogva.
- Szóval leitattalak? – olyan
pimasz fejet vágott, mint egy kölyök, aki a labdáját a szomszéd kertjébe rúgta.
- Egész nap azon agyaltam, miért
beszéltél nekem Liamről. Emlékszel? Aznap elvittél. Szóval írtam neked azt az
SMSt. Azért írtam neked, mert… - halkult el a hangom, és nem is akartam
befejezni. Ő így is értette. Bólintott, hogy folytassam. – Emlékszel az előző
estére is?
- Arra a gagyi filmre?
- Arra. Majd’ megevett a fene,
hogy nem kellek neked – két kezemmel az arcomat kezdtem takarni, mert rájöttem,
hogy erről neki nem kellene tudnia.
- Engem is, mert azt hittem
passzoltad Harryt Liamért. Rájöttem, hogy csak barátok lehetünk. Rád sem mertem
nézni egész este – rázta a fejét.
- Komolyan?
- Persze, mikor másnap írtál,
elhatároztam, hogy átmegyek és kitálalok… - félbe hagyta, de láttam rajta, hogy
csak próbál emlékezni. – végül a dolgok egészen más irányt vettek. Te
mindenképpen twitcamozni akartál, olyan részeg voltál, hogy úgysem emlékeztél
volna semmire. Megijedtem, és mégsem mondtam semmit – megrántotta vállát, mire
belekapaszkodtam és hisztizni kezdtem.
- Niall! Ezzel megkeserítetted
azt a pár napomat… szörnyen éreztem magam, amiért nem úgy nézel rám, ahogy én
akarom – duzzogtam végül és felálltam. – Várjunk csak… engem leitattál, de te…
- próbáltam összeszedni magamban a képet. Tehát, volt az az este, mikor a
Twitcam incidens is történt. Niall aznap késő este ugrott be, némi alkohol
társaságában. Reggel fogalmam sem volt, hogy mi történt, és azóta sem tudom.
Kivéve azt, amit megörökítettünk, és másnap megnéztem. Viszont ő részletesen
emlékszik mindenre. Összegezve;
- Szóval miről nem tudok még?
- Ne aggódj, nem használtam ki a
helyzetet – védekezett hevesen, de közben nevetett.
- Pontosan milyen helyzetet?
- Akkor este azt mondtad,
szeretsz. Tudtam, hogy ezt csak az alkohol mondatja veled, így eszembe se
jutott…
- Biztos, hogy képes voltál
ellenállni ennek? – mutattam ajkaimra, majd végig húztam magamon mutatóujjamat.
Úgy nézett rám, mint az éhes gyerek egy szelet pizzára. Közelebb húztam
magamhoz és még közelebb a pólójába – amin ezúttal, külön kérésemre, semmilyen
minta nem volt - kapaszkodva. Már majdnem elnevettem magam ezen a
beképzeltségen, de a közelségétől még mindig kellemesen kirázott a hideg. Ő csak elvigyorodott, mint egy gyerek, én
pedig megragadtam a kezét és a focipálya felé húztam. – Tudod mit? Ilyenkor
senki nem jár erre. Másszunk be! – lelkesedtem, és a pálya irányába kezdtem
rohanni, magam után cibálva őt is.
×××
Sziasztok kedveseim,
Ez a rész nem volt betervezve, legalábbis nem így, de leültem valamelyik délután és valahogy ilyen lett. Elszabadult a történet. Akartam, hogy legyen még nyugtuk... Szóval remélem tetszett, és számíthatok továbbra is a visszajelzéseitekre komment, vagy pipa formájában. Könyörgöm!! Nagyon fontos dolog ez. Már szinte szégyellem, hogy ennyit kuncsorgok érte, de egyszerűen szükségem van visszajelzésre.
Ez a rész nem volt betervezve, legalábbis nem így, de leültem valamelyik délután és valahogy ilyen lett. Elszabadult a történet. Akartam, hogy legyen még nyugtuk... Szóval remélem tetszett, és számíthatok továbbra is a visszajelzéseitekre komment, vagy pipa formájában. Könyörgöm!! Nagyon fontos dolog ez. Már szinte szégyellem, hogy ennyit kuncsorgok érte, de egyszerűen szükségem van visszajelzésre.
Az oldalsávban itt is megtalálhatjátok a Butterfly Project bannerét, amit az alatta található kóddal ti is kitehettek, ha egyet értetek az üggyel. Lájkot rá, ha ti is támogatjátok!
Csatlakozzatok a csoporthoz is, hogy legelőször értesülhessetek a friss részekről!! [CSOPORT]
Hohóó, egy fejezet, amit végig tudok olvasni, és kommentelni! Csodás, nem? :-D
VálaszTörlésEz aranyos rész volt. Még sosem láttam Beccát ennyire megnyílni Niallnek, és ez határozottan jót tett a kapcsolatuknak. Az otthoni kis csetepaté a Hannah Montana-s beszólással életszerűvé varázsolta számomra az egészet, és tetszett.
A kedvencem azért természetesen a játszótér volt. A Hold szép, a csillagok szépek, a szerelem szép, szinte tökéletes idillikus pillanat volt, amibe Niall hitetlenkedése, hogy a lány akarja ezt, egy kicsit belekontárkodott. Na mindegy, amúgy se vagyok oda a csöpögős részekért :-D
Szóval tetszett! ;-)
xx
Hurrá! Már hiányoltalak:D
TörlésRemélem is, hogy életszerű lett, utálom az irreális szituációkat, pedig maga az egész történet is egy teljesen irreális meseszerű kis csöpögés:D
Valaminek történnie kellett a játszótéren, hiszen arról nem lehet minimum ezer szót írni, hogy egymást bámulják meg a holdat és ez gyönyörű. Különben sem kell, hogy Niall túl magabiztos legyen, és az élet sem mindig tökéletes. Úgyhogy örülök, ha ezzel kicsit belekontárkodtam:D
~xx
<3333333333
VálaszTörlés<3 !!!! xx
TörlésSzia.
VálaszTörlésEz a rész nagyon romantikus lett, az elején én biztos nem engedtem volna el Niallt, elszállásoltam volna a házunkban. :D Minden egyes pillanatot vele akartam volna tölteni.
A végén a focipályára miért mentek be? Mit csinálnak ott? :D
ui: Hannah Montanas rész nagyon tetszett. :)
xx
Csak arra a kevés időre engedte el, amíg segített kicsit összeszedni a házat, meg hülyéskedett a családdal. De azután. Ami egy órával sem volt később kb. Találkoztak és ... Ugye hogy jobb, mintha ott maradtak volna a házban?:DD
TörlésA focipályára meg... mit tudom én. Beküldtem őket, mert ezzel is meg akartam mutatni, hogy Becca sem szent, és mindenhova bemászik, Niallt meg beleviszi:DD
~xx
Ohh ez a rész... Annyira édes, cuki, romantikus lett.
VálaszTörlésÖrülök, hogy a család ennyire jól fogadta Niall-t (persze egy rossz szavuk nem lehetne rá, de akkor is, az apák tudnak találni).
Becca és Niall pedig irtó aranyosak együtt. Ez a nosztalgiázós rész nagyon tetszett. Jó volt egymás szemszögéből látni azokat az eseményeket, amik akkor történtek velük. Meg hát felszínre jött egy-két információ is. :) Olyan kedves, hogy már az elején így éreztek egymás iránt, a másik pedig nem tudott erről semmit. Vagyis teljesen mást sejtett.
Az külön említésre méltó, hogy Becca sosem volt ez az érzelgős típus, most pedig teljesen megnyílt Niall előtt, annyi mindent elmondott neki az érzéseiről.
A vége pedig, a focipálya... Becca a kis huncut! :)
Várom a folytatást!
puszi
Akkor azt hiszem, kezdek belejönni:DD
TörlésAz apák tudnak találni, és ha mégsem, olyat találnak ki, aminek semmi értelme, de... Becca apja az más. Meg a helyzet is más. Niall is más:D
Gondoltam, Niall is emlékezzen egy kicsit. Uncsi, ha ő nem beszél eleget. Az ilyen részek, kicsit egyben tartják a történetet, és egyébként is szeretek emlékezni:D Bónusz, hogy ez egy elég hosszú történet már, és "együtt éltük át" ezeket:D
Becca megváltozik Niall közelében, és ez egyre jobban látszik. Teljesen más, amikor vele van. Mindent megváltoztatott benne az eltelt idő alatt.
Majd azt még meglátjuk, hogy mennyire huncut. Annyira azért nem:D
~xx