×Chapter 25×

Éreztem, ahogy huncut napsugarak simogatták az arcomat. Lassan kinyitottam a szemem, másik oldalamra akartam fordulni, de azonnal eltűnt a szememből az álom, amint tudatosult bennem, hogy reggel van. A fürdőbe siettem, hogy rendbe tegyem magam, majd azonnal a telefonért.

Alig vártam, hogy újra lássam, érinthessem és hallni akartam a nevetését. Pedig csak néhány rövid órája váltunk el egymástól újra. Éreztem, hogy többé nem lehetek tőle ilyen hosszú ideig külön. Soha. 

Telefonon lerendeztem anyámmal, és kiharcolta, hogy ő főzzön. Vagyis úgy tettem, mintha ki kellene harcolnia, valójában örültem neki. Húgommal megígértettem, hogy a legszebb mosolyát rángatja elő, apámra pedig ráparancsoltam, hogy ne csillogtassa sem humorát, sem pedig gyerekes felfogását. Utóbbi miatt megint megsértődött, de addigra elfelejti, ebben biztos vagyok. A családban Jake az egyetlen, aki miatt biztosan nem kell majd szégyenkeznem. Már. Vele meg az a baj, hogy Niall nem is tud a létezéséről. Hivatalosan is kijelenthetem; ez lesz a legkínosabb nap egész életemben. Még annál is kínosabb, mikor először vittem haza Dannyt és apám gyapjasnak nevezte el.

Tudom, nagyon vicces amerikai vígjátékokba illő családban élni, és szeretem őket, nagyon hiányoztak, de mindennek van határa. Ők pedig általában túllépnek ezeken. Kicsit félek... nem, nagyon félek. Olyan érzésem van, mintha lenyeltem volna egy sündisznót. Egyébként is bűntudatom van Jake miatt. Magára hagytam, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám, de még ilyenkor is önző módon csak Niall járt a fejemben.

Hónapokig eszemben sem volt, hogy megemlítsem neki a bátyám, aki valaha a legfontosabb szerepet töltötte be az életemben. Hogy álíthatnám most csak úgy egymás elé őket? Természetesen nem SMSben és nem is telefonon fogom közölni. Mit mondhatnék neki? "Ja, egyébként elfelejtettem szólni, hogy van egy bátyám."? Pedig Jake volt az, aki akkor is ott volt nekem, mikor a szüleim nem. A válásuknál például, mikor csak magukkal törődtek, ő foglalkozott azzal, hogy nekem könnyebb legyen. Mindig főzött nekem tejbegrízt. Hogy lehettem ilyen hálátlan vele? A tejbegríz szent dolog!

Úgy döntöttem, telefonos segítséget kérek inább;

- Szia, valami gond van? - kérdezte Liam aggodalmasan, mintha csak akkor hívnám fel, ha valami bajom van.

- Jól van, ne aggódj. Jól vagyunk - tudtam, hogy Niall miatt kérdezi. - De kéne a tanácsod - sóhajtottam, és vártam.

- Mi történt?

- Nem mondtam el nektek valamit. Nem tartottam fontosnak, de úgy tűnik mégis az - tartottam egy kis szünetet, nem szólt bele. - Most meg kell tudnia - fejeztem be idegesen és vártam a válaszra.

- Mi ez a valami? - hangjában gyanakvással és kíváncsisággal kérdezte, mintha valami bűnös dolgot sejtene.

- Van egy bátyám.

- Hogy mi? Mi értelme volt ezt eltitkolni?

- Bonyolult... majd elmesélem. Kérlek segíts. Néhány óra múlva, be kell mutatnom őket egymásnak... Mit csináljak?

- Túl sokat agyalsz. Csak szólj neki előre. Bár engem érdekelne ez a történet és őt is fogja.

- Ha lenne rá időm, most azonnal elmondanám, de előbb valahogy közölnöm kell vele, hogy letagadtam az egyik testvéremet. Mit fog gondolni rólam ezután? - valami hisztis hangsúllyal próbáltam éreztetni a helyzet súlyosságát. Hiszen Niall imádja a családját. Letagadni őket, vagy csak egy valakit is… szörnyű dolog.

- Ne aggódj Niall miatt. Szeret, és megérti majd - olyan hangon mondta ezt, hogy el tudtam képzelni azt is, hogy unottan legyint hozzá, szóval megköszöntem a segítségét, és letettem.

"Minél hamarabb beszélnünk kell. Még előtte.xx" - írtam gyors SMSt majd "gyorsan" magamra kaptam valamit. Hamarosan válaszolt is. "Érted megyek"

Nemsokára félénk mosollyal vártam a ház előtt és sétálni indultunk a teljesen kihalt környéken. Hosszas csönd ékelődött közénk, mire végre elhatároztam, hogy kinyögöm a dolgot.

- Niall, mondanom kell valamit - csak csendben figyelt, ez megkönnyebbülés volt, ugyanakkor még kínosabb helyzetbe kevertem magam. Különben is. Minek agyalok ezen ennyit? Liamnek igaza van! Lényegtelen dolog. – Van egy bátyám, aki most újra előkerült – mondtam, és lehajtottam a fejem. Inkább más felé néztem. Nem szólt még semmit, csak megállt, és csuklómat megragadva visszahúzott. Közel… A szemébe néztem és ő az enyémbe… Nem akartam, hogy szóljon. Erre nem is lehet rendesen reagálni. Ha valaki nekem mondaná el, hogy eltitkolt egy testvért, biztos csak bólintanék egyet és semmit sem tudnék mondani. – Ez egy hosszú és bonyolult sztori – kezdtem, miközben hátraléptem tőle és mutogattam a kezeimmel.

- Csak belefér – mondta nyugodtan, mire beletörődve a fejemet fogtam, és tovább indultam, közben elmeséltem neki a történetet a bátyámról, bandáról, elvonóról… mindenről.

- Most már tényleg mennem kell, még bejelentik a rendőrségen, hogy eltűntem – tettem hozzá végül fejcsóválva. Meg sem vártam a reakcióját. Talán féltem tőle. (?) Meg sem próbáltam közelebb lépni hozzá inkább elszaladtam, vissza sem néztem.

×

- Ne izélj már! Szép vagyok! - hessegettem anyám felé, és büszkén kihúztam magam, mintha valami szellemeset mondtam volna. Mindig ezt csinálta, tökéletesnek kellett lennem nekem is, mert ő az. Csak nevetett a beképzeltségemen, és átszaladt a konyhába. – Egyébként is… látott már smink nélkül – kiabáltam utána. Tudtam, hogy ezen kiakad. Már csak azért is, mert ismer.

- És nem dőlt össze a világ? – kérdezte gúnyosan, mire inkább csak nevetve becsaptam az ajtót kettőnk között. Csengetés kellemetlen zaja zavarta meg, a „családi pillanatot”. „Végre”

×

- Te határozottan szőke vagy. Ez milyen érzés? – kérdezte apám. Inkább ittam a narancsléből, és kerek szemekkel néztem rá teljesen ártatlanul, hátha megsajnál. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.

- Ezt meg hogy érted? – nem tudom ő hogy értette, de határozottan érdekelni kezdte apám gondolatmenete. Sajnos.

- Nem úgy értem, hogy buta vagy, vagy ilyesmi… csak tudod – Niall hunyorgott rá, hogy mondja már,

miközben ő rizsázott, mint egy 13 éves kislány – Becca nem bírja a szőkéket – azzal a lendülettel köptem ki a narancslevet. Jake felnevetett, persze ő sosem mondta volna, de tudtam, hogy örül ennek a jelenetnek. Neki is ez bökte a csőrét, hogy szöszi. Niall rám nézett.

- Úgy érti, sosem… - kezdtem kínomban nevetgélve, miközben a narancslevet törölgettem fel egy szalvétával.

- …hozott haza szőkét – fejezte be helyettem Jake. Kicsit hálás voltam érte, mert az én mondatomnak még nem volt meg a második fele, mondjuk ő pedig elég idegesítően fogalmazott.

- Csak arra céloznak, hogy különleges vagy – mosolygott rá anyám nagyon tenyérbe mászóan. Mindig így mosolyog, ha rosszul próbál elsimítani egy kínos helyzetet, ami apám miatt alakult ki. Hihetetlen, hogy még mindig megy neki, pedig már évek óta nem élnek együtt.

- Anya – mondtam, miközben szoborrá dermedve néztem végig rajtuk. Ez az én családom… Anyám, a munkamániás, apám a gyerek, Jake a tornacipőbe bújtatott majom és a húgom, aki csak vihog a nyomoromon. Niall némán, néha inkább nevetgélve állta a sarat. Azt gondoltam, ha ezek után, a szörnyű családom ismeretében még mindig magával akar vinni, akkor szeret csak igazán! 

- Tudod, neki az a barna, göndörke, nyálas vigyorú típus jön be - apám kissé elvetette a sulykot ezzel.

- Úgy teszel, mintha sorra jártak volna ide a göndörkék - mondtam egyre szégyenkezve. Ez még a hülye vicceknél is rosszabb. Bár inkább viccelődött volna.

- Dehogy teszek, én csak Dannyről tudok – ezzel már a fejemet fogtam, és inkább ott hagytam volna őket. Fogalmam sem volt, minek kell túlzásba vinni. Nem vicces. Nem jópofa. Unalmas, és kínos. 

- Ne is figyelj oda rájuk – legyintett anyám, aki általában kínos módon „simítja el” a kínos helyzeteket. Direkt, mintha élvezné, hogy olajat önt a tűzre. – Szerintem össze illetek, mint az eper, és a tejfölös öntet – mondta. „tejfölös öntet. Ez nem is gáz” –gondoltam mielőtt…

- Ez az. Ugyan olyan gyerek, mint ő. Hogy fognak így megkomolyodni?

- Ezt éppen te mondod? Mit akarsz, hogy megkomolyodjanak, és néhány hét múlva terhesen jöjjön haza? – érkezett a válasz anyámtól, és ezennel szükségét éreztem Niallt azonnal kimenteni a háborús övezetből. Tudtam, hogy halálos bűn őket összeereszteni.

- Azt hiszem, rosszul vagyok. Ki kell mennem egy kicsit. Kikísérnél, kérlek? – nyögtem ki a fejemet fogva, és Jake felé bólintottam. Ebből azonnal tudta, hogy nincs komoly bajom. Megragadtam Niallt a kajánál fogva és kirángattam a házból.

- Szörnyen sajnálom – kezdtem, és kisöpörtem a hajam a szememből. – Mély levegőt vettem, és elindultam. Nem mertem rá nézni. Égett a fejem, mint egy csirke a grillen. Csodálkoztam is, hogy a húgom nem vett rész ebben, bár nehéz lett volna. Ahhoz túl kellett volna kiabálni a „felnőtteket”. Amit persze „nem illik”. Niall csak édes kacagásba kezdett, mire visszafordultam felé és értetlenül néztem rá. 

- Olyan volt, mint egy vígjátékban – nevetett továbbra is, és közben utolért.

- Ja, hát… örülök, hogy tetszett – sóhajtottam. Próbáltam meg nem történtté tenni magamban a napot.

- Ugyan már. Tök jófejek! – lelkesedett Niall. Sokkal pozitívabban fogja fel a világot, mint gondoltam. Mondták, hogy buta. Mondták, hogy gyerek. Nem voltak vele túl kedvesek, mégis olyan kedvesen reagált. – Örülök neki, hogy nem úgy kezeltek, mint egy sztárt. Kicsit sok már, hogy mióta kikerültünk a műsorból, mindenki kedveskedik. Az emberek véleménye megváltozott rólunk. Mindenki hasznot lát bennünk, és sosem tudhatjuk, kik kedvelnek igazán, és kik csak azért, mert híresek vagyunk – a mondata befejeztével leült egy padra, és a cipőjét nézte. Leültem mellé és a vállára hajtottam a fejem. – Ti nem kezeltek sztárként, és ettől normálisnak érzem magam, érted? – csak bólintottam, mert féltem, hogy elbőgöm magam a megható monológtól. Azt hittem, minden percét élvezi az egész felhajtásnak. Nem gondoltam rá, hogy ez megviseli néha. – Ne érts félre, szeretem ezt csinálni, de örülök neki, hogy ők nem hízelegtek. Féltem, hogy úgy viselkednek majd. 

- Örülök, hogy örülsz ennek a gyalázatnak – mondtam és felnevettem, hogy oldjam ezt a bensőséges légkört. Még kicsit ideges voltam, de Niall megnyugtatott. 

- Szerintem menjünk vissza, még kihívják a rendőrséget, hogy elraboltalak! – tette hozzá vigyorogva, és elindult visszafelé. 

×

Niall a húgommal szemben ült, csodálkoztam is, hogy korábban ő nem mondott semmit. Sosem hagyna ki alkalmat, hogy Harry Stylest kifigurázza… Sajnos Niall veszélyes vizekre evezett. Jessica pontosan az a korosztály, melyben legnépszerűbbek most;

- Szóval, te mit gondolsz az 1D-ről? – kérdezte Niall. Valójában csak azért tette fel a kérdést, mert nem tudott mit mondani neki, de látta, hogy őt nézi.

- Mikor először megláttam a bandát, és Harry tenyérbe mászó képét… - ő nem rajongó, szóval gyorsan befogtam a száját. 

- Imádja. Az az igazság – nevettem és erősebben szorítottam, hogy tudja hol a helye. Niall pedig csak nevetett. Valószínűleg nem sok lánnyal találkozott, aki ilyen negatívan nyilatkozott volna Harryről.

Nem sokkal később Niall elbúcsúzott mindenkitől és elment, nekem pedig maradnom kellett, hogy legyen, aki megvédi, mikor kibeszélik. 

×××

Kissé megküzdöttem a résszel, és szerintem nem is lett túl jó, de itt van! Ez is hosszabb, mint az átlag, pont kicsit több, mint fél résszel. Azért remélem számíthatok némi visszajelzésre. Boldogan olvasom őket mindig! Egyébként is fontos ennél a résznél, mert nem érzem túl jónak. Ha nem írok, megerősítitek, hogy rosszabb, mint máskor. Szóval Kommentre és pipára fel!:D xx