×Chapter 14×

Fogalmam sem volt róla, hogy Niall miért ül az ágyam szélén, de idegesített a dolog. Biztos rémesen néztem ki. Persze nem kellett volna, hogy érdekeljen, miután a kapcsolatunkat visszabutítottam barátivá. Mégis érdekelt. 

- Nem kellene így látnod – suttogtam, és próbáltam elbújni a takaróba csavarva magam – Szörnyen nézhetek

ki.

- Gyönyörű vagy – elvigyorodott, és az arca kisfiússá vált ismét. 

- Már nem kell ilyeneket mondanod – legyintettem – Mit keresel itt? 

- Perrie szólt, hogy beteg vagy… Mi történt? 

- Semmi komoly, ezért igazán nem kellett volna ide jönnöd – próbáltam elrejteni a fejemet is a paplanba, de óvatosan megfogta és lehúzta az arcomról, mintha egy csoki nyuszit csomagolna ki. Egy igazi csokiból készületet, nem Zombielandeset. Kicsit elesettnek éreztem magam, amiért nincs hova menekülnöm, és a szemébe kell néznem. 

- Biztos csak gyomorrontás. Ne félj… nem ez lenne az első, és biztos nem is az utolsó. Túlélem. 

- Sajnálom… - hajtotta le a fejét, és nem értettem, mit kell sajnálni ezen. Vele is előfordult már. 

- Ugyan, nem vészes, bárkivel előfordulhat – rá mosolyogtam, hátha akkor majd nem vág olyan bánatos arcot. Egy pillanatra felderült, de újból komoly lett. 

- Sajnálom, ami Harrynél történt – javította ki magát, és most ő próbált másfelé nézni, mintha attól hogy nem engem néz, nem látnám az arcát. 

- Ugyan már... nem történt semmi - felültem és magam alá húztam a lábaim, de nem szóltam többet. Úgy néztem rá, mintha először látnám életemben. 

- Tudom, de ez nem rajtam múlt – a hajába túrt, én pedig azon tűnődtem, hogy valójában mire gondolhat.

- Szót sem érdemel – mosolyogtam rá. 

- Akkor barátok? 

- Barátok – bólogattam, és kézfogással pecsételtük meg megegyezésünket. Ezt a szörnyű szóbeli szerződést, ami hozzá köt, mégis elszigetel tőle. 

Lassan kibújtam a takaró alól, hogy szerezzek egy teljesen ízetlen szörnyű teát, de Niall megállított. 

- Hova készülsz? 

- Hozok teát, két perc – kettőt mutattam az ujjaimmal – ne félj, nem megyek világgá. 

- Majd én hozok – mondta, én pedig döbbenten figyeltem, ahogy kisétál a szobából. Mi baja van ennek?, gondoltam. 

Valószínűleg még akkor is döbbenten meredtem magam elé, mikor visszatért és a kezembe nyomta a bögrét, mert azt mondta; „hahó” és az arcom előtt legyezett, aztán letett elém néhány kekszet egy tányéron. 

- Nem kellett volna – mondtam, ő pedig vállat vont és elvett egyet a kekszből – Köszönöm. 

- Idióta – jegyezte meg maga elé somolyogva. Kitört belőlem a nevetés. 

- Elnézést? – dobtam fejbe egy darab keksz egyik sarkával. Erre csak felém mutatott és sokatmondóan végig futtatta rajtam a tekintetét, valójában a helyzetemre célzott. - Úgy érted, hogy lehet az, hogy egy ember nem ismeri a saját korlátait? Nem tudom, Niall. Erről neked kellene mesélned, nem igaz? „Mr. halálra rémítem a társaim, és majdnem meghalok a repülőn” – ujjaimmal idézőjeleket rajzoltam a levegőbe és próbáltam minél gúnyosabb hangsúlyt megütni. 

- Ez nem egészen így volt – védekezett, de én tudtam, hogy igen. 

Egy békés nyárvégi délutánt töltöttem a kertben lustálkodással, amíg a fiúk turnéztak, jobb elfoglaltságom aligha akadt. Délutánra a nap is szerepet kapott, és azzal a céllal, hogy kicsit lesülök, egy könyvet vettem magamhoz. Egy napozóágyon olvasgattam, s habár tudtam, hogy az a szerény délutáni nap nem fog majd meg, mégis hitegettem magam. 

Aztán megszólalt a telefon…

- Nagyon be vagyunk tojva – kezdte Zayn, kétségbe esett, szinte remegett a hangja. 

- Mi történt? 

- Niall… nem tudjuk, hogy mi van. Csak szenved, és nem tudjuk, hogy mit csináljunk – hadarta el, majd egyszerre elhallgatott, mintha tőlem várt volna csodát. 

- Miért nincs veletek orvos? 

- Ki gondolt arra, hogy a hülye megmérgezi magát! – úgy mondta ezt, mintha felháborítónak találná még a feltételezést is. Pedig abszolút nem volt kizárt, hogy Niall ételmérgezést kapjon, hiszen mindent megkóstolt, ami elé került. Idegen országokban pedig nem szabad mindent megenni. 

- Mi is történt pontosan? 

- Hát… nem igazán tudjuk, hogy mi baja. Össze-vissza evett mindent, most meg haldoklik. Nem tudjuk, hogy mit kéne vele csinálnunk – kétségbeesett hangja engem is felzaklatott. 

- Ezért engem hívtál… Mégis mit vársz, Zayn? Nem vagyok orvos, és ezzel csak azt érted el, hogy most már én is aggódom! Azonnal szóljatok egy orvosnak, vagy aminek akartok, engem nem érdekel, csak hozzátok le onnan, és ne legyen semmi baja, különben kitekerem a nyakatokat! – azzal le is csaptam, s a későbbiekben nem esett szó erről a beszélgetésről, de Zayn egy ideig került. 

- Akkor hogy volt? – vontam fel szemöldököm, ő csak lesütötte szemeit, és mosolygott. Rövid szünetet tartott.

- Soha többet ne tűnj így el – mondta, miután belátta, hogy igazam van. 

- Niall, már semmi közöd hozzá, hogy hova megyek és kivel. Ne félj, elbújok, nem fognak meglátni. Olyan vagyok, mint egy Ninja. Most látsz, most pedig nem – emeltem az arcom elé a paplant. Majd kilestem mögötte. Csak mosolygott, de nem boldogan. Hirtelen leengedtem magam elől, egy ideig csak néztem magam elé – Azt hiszem, menned kéne. Úgy érzem, újabb meglepetés közeledetik… - Vukkra céloztam, de ezt a viccet ő úgysem értette volna. 

Búcsúzóul megölelt, de az ajtóból még visszanézett és közölte, hogy esze ágában sincs elhagyni a házat, amíg meg nem gyógyulok, úgyhogy csak szóljak, ha valamire szükségem van, mert ő ott lesz. Amint behúzta maga mögött az ajtót, újra végig futott az agyamon a kérdés; Vajon mi értelme ennek az egésznek? 

Mi értelme annak, hogy újra barátok vagyunk, ha szeretem, és nyilvánvalóan ő is, hiszen nem lenne itt, ha nem így lenne. Senkinek nem beszéltünk szakításról, így senki sem tudja. A rajongók tehát továbbra is utálnak, ugyanúgy bujdoshatok, mint valami patkány. Azzal a különbséggel, hogy folyamatosan bántom Niallt. Holott ő nem ezt érdemelné. Mindezt a közvélemény miatt? Mégis milyen ember lett belőlem? 

Hiába undorodtam magamtól, inkább visszaaludtam, hogy ne is gondoljak erre a hülyeségre. 

××× 

Sziasztok! Tudom, a tervek szerint tegnap kellett volna jönnie, de ismét technikai problémák adódtak (ezzel az ezer éves géppel csak a baj van). Köszönöm mindenkinek, aki kitartóan olvassa, elvileg holnap is kellene új fejezet, de mivel az még sehogy sem áll, és a net kapcsolattal is vannak problémák, nem tudom megígérni, hogy tényleg lesz is.