×Chapter 11×

Perrienek sikerült meggyőznie arról, hogy ne menjek még haza, sőt ne is telefonáljak. Hogy várjak egy keveset, hátha meggondolom magam. Vártam. Két napot, és ezalatt a két nap alatt mocskosul szenvedtem. A lányok távol tartották a háztól a fiúkat a kedvemért – leginkább Niallt, és a „törődő” Harryt – de a telefonomat nem vehették el. Az SMSek pedig csak jöttek. A legtöbb üzenetet kétség kívül Harry írta. Folyamatosan arról érdeklődött, hogy mi történt, mert Niall nem nyitja ki az ajtót neki, és nem válaszol se a telefonjaira, sem az SMSekre. Persze én is csak egyszer válaszoltam, annyit, hogy „Semmi, törődj a magad dolgával”. De erre még jobban fellelkesült, mert szerinte már az ő dolga is, hogy két barátja nem beszél egymással, sem vele és nem tudja, hogy miért. 

Liam megírta, hogy hallott a dologról és nagyon sajnálja. Felajánlotta, hogy átjön beszélgetni, mert én is milyen megértő voltam, mikor Daniellel szakítottak, de megköszöntem, és elutasítottam az ajánlatot. Abszolút nem szerettem volna még egyszer meghallgatni az „önző vagy” beszédet. 

Louisról azt hallottam, hogy még mindig szomorú a családjában történt haláleset miatt, de nagyon örül a kistestvéreinek, viszont senki nem hallott egyebet felőle, már napok óta. Néha küld egy-egy képet a babákról, de semmi több. Zayn minden nap Perrienél lebzsel, ezért próbálok a lehető legkevesebbet kimozdulni a szobából, pedig tudom, hogy nem kérdezősködne, és nem idegesítene annyit, mint Harry, és nem próbálna a lelkemre beszélni, mint Liam. Mégse szerettem volna a szeme elé kerülni egy ideig. 

Niall üzenetei voltak a legrosszabbak az egészben. Az elsőben közölte, hogy meg kellene beszélnünk a dolgokat, mert mégsem kerülgethetjük egymást örökké. Aztán megírta, hogy át szeretne jönni megbeszélni, majd azt, hogy Perrie nem engedi be, szóval én menjek át. 

Természetesen Perrie azért nem engedte be, mert megígértettem vele, hogy nem teszi, és akkor elgondolkodom rajta, hogy hülyeséget csináltam, meg hogy igaza van, de nekem idő kell. Körülbelül húsz nem fogadott hívást jelzett akkor a telefonom. Gyanítottam, hogy lesz köztük legalább egy Harry, aki időközben haza látogatott, és most onnan zaklat, és úgy tippeltem, hogy a többi Niall, de nem néztem meg. Szóval meggyőztem magam, hogyha legközelebb hív, akkor felveszem végre, mert nem értettem magam, hogy miért csinálok úgy, mintha a világ legrosszabb dolgát tette volna, hiszen ő nem is csinált semmit. Sőt, egyelőre én sem, csak próbálom megelőzni a katasztrófát. 

Hívott. 

- Még mindig nem gondoltad meg magad? – kérdezte. 

- Nem – sóhajtott, és tartott egy rövid szünetet. 

- Mit mondjak, ha rólad kérdeznek? Mert fognak. 

- Amit te jónak látsz. De kérlek, kímélj meg az igen kulturált megnyilvánulásoktól, amiket Harrytől már ismerhetünk. Kérlek, ne alázz meg, ha valaha... 

- Úgy ismersz? – szakított félbe keserűen. Nagy levegőt vettem, igaza volt, kicsit szégyelltem magam, amiért megemlítettem. 

- A félelem jogát azért fenntartanám, ha lehetséges. 

- Tőlem nem kell félned, és ide bármikor visszajöhetsz. 

- Nem tartom ezt jó ötletnek. Inkább egy kő alá kellene elbújnom, hogy többé ne is halljak felőled. 

- Mi történt? Mit tettem, amiért így megutáltál? 

 - Ez csak önvédelem. Te is tudod.. 

- Nem értelek.. 

- Épp ez a baj közöttünk. Nem illünk mi egymáshoz, és ezt nagyon sajnálom – nem voltam benne olyan biztos, hogy ez igaz, hiszen soha nem volt semmi baj velünk. Mindig velem van a baj. Egyedül velem. 

- De ettől még nem kell megszakítanunk a kapcsolatot. Vagy egyikünkkel sem állsz többé szóba? 

- Azt akarod, hogy barátok legyünk? 

- Igen, igazad volt. Tegyünk úgy, mint a legelején. 

- Jó – mondtam, elköszöntünk, és letettük. Persze tudtam, hogy ez butaság, és nem fog működni. Sosem működik.. De megpróbáljuk. Legalább megpróbáljuk. 

×

Attól függetlenül, hogy megbeszéltük a dolgot, én még próbáltam kerülni őt. Volt egy olyan érzésem, hogy csak azért ment bele a „barátság” dologba, mert ő már túl van rajtam, és nem érdekli az egész. Azért kicsit rosszul esett. Volt egy másik, számomra kevésbé kedvezőtlen gondolatom is, de elvetettem.

Néhány nappal a beszélgetés után, még mindig nem találkoztunk, de továbbra sem hallottam olyan pletykákat, ami rólunk szólt volna, Niall sem hívogatott annyit.

Egy újsággal a kezemben ültem, és az irodalmi pályázatok között böngésztem. Az utóbbi időben különböző pályázatokra neveztem állnéven, és arra vártam, hogy egyszer valamit meg is nyerjek, de persze hogy nyerhetnék? hiszen magyar vagyok… Nem hinném, hogy ugyan azt tudom nyújtani, amit egy brit. Szóval a szobámba zárkózva ültem az újsággal, és a jobbakat piros filccel bekarikáztam, néha a mellettem gőzölgő teára néztem, de még nem ittam bele, mert forró volt. Akkor szólalt meg a telefon. 

Harry hívott, és megesküdött rá, hogy nem akar velem semmi olyasmiről beszélni, aminek a sárga esőkabáthoz, a rajongókhoz, vagy szőke barátjához lenne köze, csak menjek át és segítsek neki valamiben. 

×

- Harry, te mi a frászt csinálsz? – kérdeztem, amint a konyhába léptem, és megtaláltam őt az asztalnál ülve. Kissé elvontnak, és őrültnek tetszett. 

- Nem látod? – mutatott fel egy újságot, amiből épp saját magát vagdosta ki egy ollóval. Tudtam mindig is, hogy nagyon szereti magát, de ehhez hasonlót csak Niallről tudtam volna elképzelni, aki megszállottja volt a saját munkásságuknak, és büszkén pózolt a saját plakátjai, poszterei és viaszfigurája társaságában. 

Az asztal tele volt újságokkal, az egyik oldalon az érintetlen kupaccal, a másikon pedig azokkal, amiből már kivágyta saját magát. Az asztal többi részét a képei, és a róla szóló cikkek borították körülötte a földön pedig nagy kupac papírhulladék hevert. Nem érdekelt a mocsok, átvágtam a közepén, és leültem vele szemben. 

- Mihez kezdesz ezekkel? – kérdeztem, miközben körülnéztem ollót keresve. Ő egy lefűzős mappát dobott elém a mellette levő székről. Kinyitottam, és az már tele volt a vele kapcsolatos cikkekkel, képekkel, hírekkel, pletykákkal, és poszterekkel – Hú… ez… ez fantasztikus – nyögtem ki végre, mikor felfogtam a dolgot. 

- Úgy döntöttem, gyűjteni fogom – mondta. 

- Igen. Ez érdekes. Mármint… Te nem érzed úgy, hogy ez egy kicsit fura? 

- Tudod, mindenki azt gondolja, hogy önteltségből csinálom, mert annyira beképzelt vagyok, vagy így imádom magam. De neked elmondom, mert tudom, hogy nem adod tovább. Úgy gondolom, hogy egy nap már nem leszünk ekkora szenzáció. Egy letűnt kor csillagai leszünk, kiöregedettek, és bénák. Akárcsak az összes többi divat banda. Ők nem azt látják bennünk, amit mi látunk magunkban. Nem öt srácot, akik szeretnek zenélni, és ha ez a lelkesedésük elmúlik, nekünk annyi. De én mindig emlékezni akarok majd ezekre az időkre, mert hatalmas dolog, ami velünk történt – magyarázta – így begyűjtöttem az összes újságot, amiben valaha benne voltunk. egészen azóta, hogy jelentkeztünk az x-factorba. Tudod, elég bemutatkoznom, és pillanatokon belül a kezembe adják. Fantasztikus – lelkendezett, én pedig csak bámultam. Nem akartam, hogy esetleg az arcomra üljön az a döbbenet. Kicsit meghatott, amit mondott, nem ilyennek ismertem meg, de még mindig fura volt. 

- Ha a nők már nem emlékeznek ránk, valahogy be kell bizonyítani – tette hozzá röhögve, valószínűleg rájött, hogy túl szentimentális volt. 

- Harry – vágtam hozzá nevetve egy kibelezett újságot, az elterülve ért földet felverve maga körül a papírcafatokat, hogy aztán mind visszaszállhasson korábbi helyére. 

- Tényleg… Miért én vagyok itt? Miért nem segít a barátnőd? – kérdeztem néhány pillanatnyi töprengés után. 

- Két egyszerű oka van – sóhajtott és letette az ollót – Egy; dolgozik. Tudod, abban a kis antikváriumban ott a… 

- Egy antikváriumban? Ez csodálatos! – lelkesedtem, és azonnal elkezdtem agyalni, hogy mi milyen jó barátnők leszünk, Harry pedig abbahagyta az érvelést – De… mi a másik oka? 

- A fiúk hamarosan itt lesznek, és már hiányolnak téged, de gondoltam, hogy nem jönnél, ha elmondanám, hogy itt lesznek. Niall miatt. 

- Jól gondoltad. Harry, még nem akarok találkozni vele. Ez egy nagyon nehéz döntés volt, és éppen elég rossz ez a kis közbenjárásod nélkül is. 

- De mi értelme van ennek a hülyeségnek, ha egyszerűen úgyis szereted? 

- Te ezt nem értheted… 

- Hát hadd értsem meg! Tudni akarom, hogy miért nem hívhatom össze a barátaimat, hogy miért kell attól rettegnem, hogy találkoztok. Mit csinált Niall, amiért ennyire haragszol rá? 

- Úristen! Semmit! Semmit nem csinált. 

- Akkor mi a bajod? 

- Csak tudom, hogy nem megy és kész…

- Hülyeség – legyintett, és egy olyan oldalát mutatta, amit eddig még nem láttam. A törődő, figyelmes Harryt, aki segíteni akar.

- Nem értem, miért lenne ez hülyeség. 

- Mert minden tökéletes volt. Az első pillanattól kezdve esélyem sem volt vele szemben… Tudod ez mit jelent? 

- Azt, hogy nem tetszettél? 

- Nem, azt hogy teljesen beleestél! 

- Nem értem, miért jelentené ezt. 

- Hát… Nézz csak rám. 

- Harry, lennél szíves túllépni a tökéletességed bizonygatásán, és a lényegre térni? 

- Csak azt akarom mondani, hogy tök hülye vagy, ha azt hiszed, hogy ez neki jobb, és ő is tök hülye, hogy rád akarja hagyni, és azt akarja, hogy magadtól jöjj rá, hogy ez így mennyire idióta döntés volt… 

- Ő találta ki, hogy legyünk barátok inkább, én csak el akartam tűnni az életéből – mondtam, és meg voltam győződve róla, hogy Niall részéről ez annyit jelent, hogy tovább lépett. Ami zavart, és féltem is tőle. Talán már talált is valaki mást, és én nem akarok erről tudni. 

Hirtelen az egész olyan erőltetett kis buta menekülésnek tűnt, önzésnek, és az is volt. Féltettem őt a rajongók véleményétől, féltem, hogy kiábrándulnak belőle, de titkon tudtam, hogy ez nem fordulhat elő. Tudtam, hogy nem őt fogják utálni, hanem engem… és nem akartam, hogy utáljanak. 

×××

Újabb rész, ami azt bizonyítja, hogy Becca nem komplett. Még azt sem tudja eldönteni, hogy Niallt félti vagy saját magát, önző és tudja jól, hogy hülyeséget csinált, de a büszkesége nem engedi, hogy Niall elé álljon és bevallja neki, hogy rájött erre. Szerintem ilyenek az emberek.. Pontosan ilyenek, és Becca most megmutatta nekünk, hogy ez milyen logikátlan és béna. 

Remélem azért nem volt olyan rossz, hogy ne érjen egy-egy kommentet és/vagy pipát!
~xx