×Chapter 21×

Niall a laptop képernyőjére tapadva, teljesen kirekesztette magát a valóságból. 

- Niall – szólt Louis, majd mikor látta, hogy nem figyel az arca előtt kezdett hadonászni a kezével. A fiú zavartan megrázta fejét, és rá emelte a kék szempárt társára, aki erre abbahagyta a kapálózást? 

- Mi van? – kérdezte, és kicsit megrázta a fejét, hogy fokozza értetlenségét. 

- Mit csinálsz? – próbált bebújni a laptop mögé Louis, hogy megnézze mi az, ami ennyire leköti. 

- Semmit. Csak megnéztem – azzal Niall becsukta a gépet, és lezárta a témát. Vagyis ezt hitte. 

- Becca facebookját nézegeted? Kíváncsi vagy, hogy nélküled is zajlik-e az élete? 

- Ne ítélj el. Nem tehetek róla. Most még nagyobb a távolság, és ő újra otthon van. Ott a családja, a barátai… Nincs már szüksége ránk. 

- Ne beszélj hülyeséget. Nem csak azért mondta, hogy szeret, mert szüksége volt ránk. Ha ennyire bízol benne, akkor nem is szereted igazán – mondta Louis és bele vitt egy kis megvető pillantást, hogy észrevegye, milyen butaságot beszél. 

- Nem így értettem. Csak érdekel, hogy mivel foglalkozik. Megnéztem, hogy mi van vele. De nincs fent – legyintett és végre felállt. 

- Nem mintha nagyon ráérnél beszélgetni – mondta, majd elindult, Niall pedig fejét csóválva nézett utána. Bármit csinál az úgysem lesz jó.  Mi baja ennek a Louisnak? Nem mintha Louval lett volna a baj. Hiszen ő az, aki folyamatosan a neten lóg, amióta Becca elment. Mester fokozatra fejlesztette a nem evés művészetét is, ami hihetetlen és elképzelhetetlen volt épp tőle. Talán észre sem vette, hogy legtöbbször elutasítja a felkínált ételt, máskor pedig meg sem hallja, hogy kérdezik. Néha csak néz maga elé, senkire nem figyel oda. Ha nem bökdösnék, vagy hadonásznának, talán sosem nézne fel. Ez kétségbe ejtette a többieket, ahogy az is, hogy Niall semmilyen tervet nem mutatott még fel a Becca üggyel kapcsolatban. Már pedig vissza kell őt szerezni, mert ez így nem mehet tovább. 

A fiúk később csöndben ültek a buszban, és egymást méregették feszülten. Azt várták melyikük töri meg végre a kínos csendet. Végül minden tekintet Niallre szegeződött, és addig ostromolták a fiút pillantásaikkal, míg az meg nem szólalt végre. Az ujjait egymáshoz illesztette, és végig a kezeit bámulta, amíg elmondta a mondandóját. 

- Gondolom mind rájöttetek magatoktól is, hogy miért hívtalak össze titeket. Sajnálom, hogy az időtöket pazarolom, de Beccát vissza kell szerezni, és ez nélkületek nem megy – mondta végül. – Segítenetek kell – nézett fel végül, mire mindenki megkönnyebbülten sóhajtott. Niall ártatlanul nézett rájuk, mint akinek fogalma sincs a világról. Talán nem is volt. Vagy nem is érdekelte semmi. 

- Beszéltem Perrievel, szerinte nem túl okos dolog egy lányt öt fiúval összezárni, pláne ha azok olyanok, mint mi. Nem értettem, mire céloz ezzel, mégis szerintem tökéletesen igaza van – vette át a szót Zayn, és végig a szőkén pihentette ragyogó, barna tekintetét. 

- Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezett vissza Niall. 

- Azt, hogy Becca alapvetően szereti a tisztaságot, nem igaz? Lássuk be, minket ez nem kifejezetten érdekel. Nem zavar, ha néha napokig érlelődik a romlott szendvics akár az ágyatokban is akár, vagy hasonló apróságok. Mondhatnám, mocskosak vagytok fiúk. – folytatta Liam. 

- Nálam nem marad meg kaja. Te is tudod. Az Harry esete volt a penészes szendviccsel – kezdte durcásan, de Louis közbevágott. 

- Vegyük úgy, hogy igazatok van, de mire akartok ezzel kilyukadni? – értetlenkedett Niall helyett is.

Harry ezúttal jobbnak látta csöndben maradni. El sem hitte, hogy ezt a penészes esetet mindig felemlegeti valaki. elkerekedett szemekkel figyelt és várta, hogy végre elterelődjön a szó az említett incidensről. Végre Zayn is újra szóhoz jutott. 

- Perrie azt mondta, a szívesen látják Beccát. Szerintük buli lenne, ha oda költözne – mutogatott a kezeivel. Próbált hadarni, hogy ezúttal senki se szóljon közbe. – Már el is tervezték, hogy átalakítják a vendégszobát – zárta le végül és Niall arcát vizslatta, aki nagyon úgy tűnt, elgondolkodott a dolgon. Meggondolva, és logikusan felmérve a helyzetet, tényleg sokkal jobb ötlet. Ugyanis ő elég sajátos hozzáállással rendelkezik a tisztaságot és a rendet illetően. Sokszor kiütközött már, hogy bár bolondos lány, talán kicsit túl logikus. Az ő logikája pedig furcsa, és abszolút sajátos. Külső szemmel nézve a logikán kívüli logika. Ha már logika. Talán még a lányokkal is nehezen tud majd kijönni emiatt. Végül Zaynre nézett, majd körül a többieken is. 

- Ti is így gondoljátok jónak? – tette fel végre a kérdést ezzel végül is a fiúkra bízva a döntést. Félreérthetetlenül mind egyet értettek Zerrievel, és a többi lánnyal. – Jó – Egyezett bele egykedvűen, és bólogatással próbálta saját magát is meggyőzni. Habár eszébe jutott egy másik lehetőség is, de úgy érezte egyikük sincs felkészülve erre. Attól félt, hogy az összeköltözés hamar összeugrasztaná őket, és a bandának sem tenne jót. Ezt alaposan meg kellett fontolni, mert hatalmas lépést jelentett volna, amihez még mind a ketten túl fiatalok. 

× 

Épp a sütizésből tartottunk hazafelé, mikor megszólalt a telefonom. A szokásos dal volt, nem Niallé. Pedig már vártam, hogy keressen. Nem akartam hívogatni, mert tudtam, hogy sok a dolga, de azért néha dobhatott volna valami jelet, hogy nem felejtett el. Nem tudom, meddig tudok bízni benne így. Valószínűleg sokáig. Ha mostantól nem keresne öt évig, én az elkövetkezendő öt évben másra sem tudnék gondolni, csak rá. Rá és arra, hogy végre felbukkanjon. Ezer és ezer módját képzelném el a megjelenésének. Nem tudom, mikor adnám fel végre, mikor jönnék rá, hogy hiába… Talán soha. Talán ebbe a várakozásba halnék bele. Ez azért van, mert tudom, hogy egy nap tenni fog valamit. Hiszen bízom benne. Bíznom kell, mert ezt kérte, és én nem tehetek mást. 

- Hello – szóltam bele, és próbáltam nemzetközinek tűnni. Elfelejtettem ugyanis megnézni, hogy ki hív. 

- Szia, mi a helyzet? – kérdezte Zayn… felismertem a hangját. Mindig mulatatott, mikor egy teljesen hétköznapi helyzetben vagyok. Beszélgetek valakivel, és egy pillanat alatt nyelvet váltok feltűnés nélkül. Ebben nőttem fel, de még ma is megmosolyogtat egy-egy ilyen eset. 

- Zayn? – szóltam döbbenten. – Hogy van Niall? 

- Köszönöm kérdésed, tényleg - nevetett fel. – Nem túl jól – mondta, majd szünetet tartott mondandójában, és én csak vártam, hogy végre kinyögje. – Szerintem hiányzol neki. Feltűnően keveset eszik mióta elmentél – Zayn szavai hidegzuhanyként értek. Azt azért reméltem, hogy hiányolni fog, de ez így nem normális. Sőt, ahogy ebbe belegondoltam, rájöttem, hogy én sem ettem mióta visszajöttem. Ez tegnap kora este volt. Azóta semmit nem ettem. Bár elmentünk sütizni, végül azt sem ettem. Erre eddig nem is gondoltam. Elhatároztam, hogy ha haza érek, kiürítem a hűtőszekrényt. 

- Hogy érted ezt? – kérdeztem fejemet rázva, mintha látná értetlenkedésemet. 

- Szerintem ma még nem is evett – idő közben délután lett. Ez így aggasztó. Tőle az. 

- Ez szörnyű. Azonnal kényszerítsétek valahogy, hogy egyen! – utasítottam, majd folytatta a magyarázatot. 

- Buszozunk. Nem nagyon láttam aludni sem. Folyton agyal. 

- Van ennek értelme szerinted? 

- Mindenképpen. Már terve is van.  

- Ezt meg hogy érted? – kérdésem közben hajamat a fülem mögé tűrtem, és úgy figyeltem. Mintha a szemem is kellett volna ahhoz, hogy megértsem, amit mond. 

- Kicsit kellettünk a fiúkkal, de abban biztos lehetsz, hogy elrángat téged. Ha kell, erőszakkal. 

- Biztatóan hangzik. Mesélhetnél erről bővebben. 

- Most mennem kell. Hamarosan megérkezünk – jelentette ki nyugodt hangon. 

- Niall tudja, hogy beszéltünk? 

- Nem – válaszolta egyszerűen, de nyomatékosan, azzal megszakította a vonalat. 

- Jó hír? – érdeklődött azonnal Aemy, amint elemeltem a fülemtől a telefont. 

- Talán. Nem bírom, hogy szomorú. Magamhoz akarom ölelni, és soha többet el nem engedni. Szegény drágám, nem tudok ételre nézni, mert ő jut róla eszembe és az, amit neki okozok ezzel. 

- Ez borzasztó – mondta Aemy elszörnyedve a butaságomon. Vagy talán tényleg átérezte. Vajon kívülállóként át tudta ezt érezni? 

- Hoztam neked valamit Londonból – mondtam hirtelen terelve a témát. Ebben jó vagyok. Egy szempillantás alatt témát váltok, ha az nem kedvemre való. Ez nem volt az. Utálom ezt a kiszolgáltatott érzést. 

- Mi az? – csillant fel a szeme egy csapásra. 

× 

- Mit mondott? – sietett oda Niall, amint Zayn letette a telefont. 

- Ez a lány imád téged. Sugárzik a hangjából a törődés, szeretet és a szomorúság. Nagyon aggódik miattad. Még azt sem mondta, hiányzol-e neki. Azonnal rólad érdeklődött. 

- Mit mondtál neki? – kérdezte egyik szemöldökét felemelve Niall. 

- Csak az igazat – rántotta meg vállát Zayn. 

- Az mit is jelent pontosan? 

- Te nem látod magad? – Niall értetlen tekintetébe ütközve legyintett. – Akkor nem is érdekes. 

× 

- Ez tényleg egy sárga táska? El sem hiszem! Tényleg hoztál egy sárga táskát? – lelkendezett Aemy.

- Mit gondoltál, hogy elfelejtem? 

××× 

Ahogy az szokásommá vált, köszönöm a kommenteket az előző részhez! Mindig nagyon örülök, mikor látom, hogy olvastatok, és még írtok is hozzá. Nagyon szeretem látni a véleményeiteket!:D Ahogy azt mondtam is korábban, ez a rész lényegében a fiúkról szólt. Tudom kicsit fura lett. Nem értem mi van velem mostanában. Sajnos ma sem tettem bele gif-et. Na, majd legközelebb! Imádom a gifetket!:D
Továbbra is hangsúlyoznám, hogy ehhez a részhez is írjatok. Ne legyen már olyan érzésem, hogy rossz lett, és már nem érdekel senkit. Előre is köszönöm!

Nézzetek be Amelia blogjára, mert szomorú az alacsony nézettség miatt, és be akarja zárnia  blogot. Nem akarom, hogy bezárja! Kérlek írjatok neki, és iratkozzatok fel! >> http://worldofviri.blogspot.hu 

Szavazzatok Szilvi blogjára egy blogversenyen kérlek! Nagyon szeretném, hogy ő nyerjen! Először az oldalt kell lájkolni, majd a képet. Csak akkor ér! Egész májusban lehet szavazni, szóval rajta!!! >> http://www.facebook.com/photo.php?fbid=524270840952468&set=a.523642001015352.1073741827.474055159307370&type=3&theater