2013. május 6., hétfő

×Chapter 19×




 Hirtelen mégis rám nézett, a szemei már szinte teljesen feketék voltak. Talán mosolygott is, de az nem valódi mosoly volt. Kicsit hátra húzódtam, mert megijesztett az az erőltetett „jókedv”. Biztos észrevette, ezért inkább komolyra váltott. Mielőtt megszólalhatott volna, gyorsan beszélni kezdtem. 

- Talán elpazarolt idő volt. Ugyan már. Nézz magadra… te tökéletes vagy – kezdtem, majd a kezére néztem, amivel megfogta az enyémet. – Örülök neki, hogy megtörtént, mert ennél több szeretetet egész eddigi életem során nem kaptam, és soha nem is fogok. Ahogy én sem tudok majd ennél többet adni senkinek. Nem is akarok – ráztam meg a fejem. – De lássuk be, nem fog ez így menni, ha haza kell mennem. 

- Nálunk van hely, te is tudod – mondta nyugodtan. – Nem kell haza menned – Tette a kezét az arcomra, és pedig belefúrtam, és figyeltem a folytatást. – Megbeszélem a fiúkkal, és … - nem hagytam, hogy végig mondja. Mutató ujjamat a szájára tettem, úgy állítottam meg. 

- A fiúk biztosan nem örülnének ennek, de vegyük úgy, hogy nem bánják. Beszélni kell erről apámmal. Te Párizsban vagy. Ma már utazol is tovább. Nekem holnap estére haza kell érnem Londonba. A telefon szóba sem jöhet. Egyébként sem tudnak rólunk, és nem így akarom közölni. Viszont, ha nem így tudja meg, akkor az egésznek vége. Nem lesz mit elmondani neki. Az egész helyzet egyszerűen lehetetlen. Nem tudjuk megoldani. Neked itt a turné, nekem meg a halott rokonom. El kell temetni, és … azután haza kell mennem – felemeltem a fejem, és sűrűn pislogtam az újabb könnyzápor elkerülése okán. 

- Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell – mondta, és próbálta leplezni a csalódottságot a hangjában. Tudta, hogy a negatív gondolkodásom elkeserítő mélységekbe tud süllyedni, mégis kicsit meglepte a hozzáállásom. – Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. Nem így. Nem most. 

- Hogy tudnánk ezt megoldani? 

- Igazad van. Haza mész… 

- és ettől megoldódik? – vágtam közbe, mire befogta a szám, és folytatta. 

- Szóval, haza mész. Bízz bennem – mondta a szemembe nézve. Akkor lettem teljesen biztos benne, hogy hipnotizálásra használja azt az elképesztő szempárt. Egy pillanat alatt elhittem, hogy minden rendben lesz, annak ellenére, hogy nem mondott semmit. Haza kell mennem. Messze tőle, és fogalmam sincs a terveiről. Talán elfelejt. Talál mást. Egy szép okos lányt, aki szereti. Nálam nem jobban, de praktikusabb lesz, mert velem csak a baj van. Bólintottam, majd leszedte a kezét a számról. 

- Hiányozni fogsz – suttogtam magam elé, miközben ő kisétált a szobából. Láttam, hogy erre visszanézett, de nem mondott semmit. Mindenemet visszatettem a bőröndbe, felkészülve az indulásra. Egyébként is pakoltunk volna, így gondoltam senki nem fog furán nézni, ha megjelenek a bőrönddel. Tévedtem. Niallre néztem, és azonnal láttam az arcán, hogy már ők is mindent tudnak. Talán a terveiről is. Kicsit zavart, hogy úgy tett, mintha hatalmas tervei lennének, én mégsem tudtam semmit. Nem akartam a terhére lenni, ezért inkább annyiban hagytam a dolgot. Valószínűleg tudja, mit akar, és azt akarom én is. Bármi legyen is az. Csak azt akarom, hogy ő boldog legyen. Ha nélkülem is az, az fáj, de örülök neki. 

- Lefoglaltam a jegyet Londonba – mondta, mikor közelebb jött. Nem nézett a szemembe, és amint ezt közölte, puszit nyomott a homlokomra és ott hagyott. Soha olyan elhagyatottnak nem éreztem magam, és tudtam, hogy az elkövetkezendő idő lesz életem legrosszabb időszaka. Igen, még annál is rosszabb. Csak néztem utána… nem szóltam semmit. 


Nagyon hamar Londonba értem, első utam a házhoz vezetett, ahol eddig éltem. Már nem otthon. Gyorsan összeszedtem a többi dolgot is. Mindent becsomagoltam. Felkészültem a hazautazásra. Szerencsére nem volt túl sok cuccom. Nem olyan rég költöztem be, és még időm sem volt egy csomó fölösleges kacatot felhalmozni. Pedig szerettem volna. Mikor nekivágtam, nem hittem, hogy ilyen hamar vége lesz. Ahogy azt sem, hogy ennyire szeretem majd. Igazából azt hittem egy hét után haza akarok majd menni. Nem gondoltam, hogy barátokat szerzek, és olyan munkám lesz, amit szeretek. De aztán jött az az idióta Harry, aki nem lát a szemétől, és mindent megváltoztattak. Azt hiszem, felnőttem ehhez. 


Szorosan apám mellett vonultam. Szörnyen rossz volt. Mindenki minket figyelt, meg a közelebbi rokonokat. Egyszerűen fogalmam sem volt, milyen arcot kellene vágnom. Illett szomorúnak lenni, hiszen meghalt a rokonod. Amúgy sem voltam jó kedvemben, így ez nem lett volna nehéz, de ugye több kislány is felismert. Nem sokkal voltak nálam fiatalabbak, és tudták, hogy ki vagyok. Méghozzá Niall miatt. Átkozott hírnév! Rettentő kínos helyzet volt, mikor egy lány megkérdezte tőlem, mi van köztünk. Apámra néztem, aki szintén kíváncsian fürkészett. Mivel tényleg fogalmam sem volt az egészről abban a pillanatban, sikerült kinyögnöm egy nem tudomot, majd siettem a többiek után. Honnan került oda ennyi fiatal lány? Mennyi embert ismert ez az én Jack bácsikám! A pap beszéde volt a leglelombozóbb dolog, amit életemben hallottam. Azelőtt sosem voltam még temetésen, nem is sejtettem, hogy ez ilyen rossz. Mindenki sírt, és sírt, én meg tehetetlenül álltam ott. Úgy éreztem, elítélnek azért, amiért én nem itatom az egereket. Pedig biztos senki nem foglalkozott éppen velem. Kivéve azt a néhány lányt. Ők folyamatosan rólam beszéltek. Amikor a földbe helyezték Apám beszédet akart mondani mindenképpen. Nem értettem, miért akarja húzni az időt. Egyszerűen szörnyűséges volt. Úgy éreztem nem húzom már sokáig. Közel álltam a gödörhöz, ahogy ahhoz is, hogy bele essek és engem is elássanak vele együtt. Nem akartam ott lenni. El akartam húzni minél messzebb, de apám csak beszélt… 

- „Mikor még gyerekek voltunk, Jack sokszor olyan feladatokat bízott rám, aminek semmi értelme nem volt, de meg kellett csinálnom, mert én voltam a fiatalabb. Egy alkalommal a kertben barkácsolt egy madáretetőt. Mikor odamentem hozzá megkért, hogy tartsam, amíg ő elugrik a barkácsboltba szögekért. Út közben néhány haverral találkozott, akik elcsalták, ő meg ott felejtetten engem. Egész délután ott álltam a madáretetőt tartva a kertben, ott ért az este. Azóta is minden alkalommal felhánytorgattam neki, mikor találkoztunk. Gondoltam nem hagyom ki az utolsó alkalmat sem” – idézte fel a régi emléket, amit néhány másik követett. – „Egyszer, tizenhat évesen részegen jött haza. Bentlakásos iskolába jártunk, de a hétvégéket otthon töltöttük. Akkoriban azt hitte az ivás valami jó hobbi, és mindig piáltak a haverokkal. Ha anyánk meglátta volna, biztosan agyonüti. Ezért elbújtattam a pincében, de ő nem akart nyugton maradni, ezért lekötöztem a kezét és a lábát, majd leragasztottam a száját. Hihetetlen, de másnap reggel hálás volt ezért. Mindig jól szórakoztunk, és rengeteg hasonlót éltünk meg. Kettőnk közül mindig ő volt az életre valóbb. Sosem gondoltam volna, hogy ő megy el előbb, noha én vagyok a fiatalabb. Voltam a fiatalabb…” – folytatta a sztorizgatást. Rosszul éreztem magam. Szerencsére nem kellett túlságosan figyelnem, milyen érzelmeket mutatok. A hangulatom pont az eseménynek megfelelő volt. Csak éppen nem sírtam, mint a többi ember. Közben megismertem Jack bácsikám történetét is. Ettől közelebb éreztem magamhoz. Nagyon szomorú volt az egész. Önző módon mégis magamra gondoltam. Csak arra tudtam gondolni, ami ezzel járt. Nem akartam vissza menni. 

„Jack mindenkinek segített. Az ismerősöknek ingyen dolgozott. Mondtam is neki ezerszer, hogy így nem lehet megélni, de bebizonyította, hogy mégis. Rengeteg barátja, mindig mellette állt, ha szüksége volt segítségre. Talán pont azért, mert nagyszerű emberként ismerték, aki szintén segített rajtuk, ha úgy adódott. Sokszor az eredeti ár töredékéért dolgozott, amióta vállalkozó lett. Hihetetlen, de mégis boldogan tudott élni, és semmiben nem szenvedett hiányt. Mindig tudta, hogy kell vigyázni a pénzre” – Nagyszerű, apa… Ezzel sokat segítettél – gondoltam. Egyre több dolgot tudtam meg szegény Jack bácsikámról, de még mindig én voltam a fő téma a fejemben. Mi. 

Lassan és feltűnés nélkül elindultam. Csak el akartam tűnni onnan, így egyszerűen csak elosontam. Sétáltam a sírok között, nézegettem a neveket, és az évszámokat. Leültem az egyik mellé és átöleltem a térdemet magam előtt, és gondolkodtam. Vajon volt valami terve, vagy csak úgy elküldött? Bíztam benne hogy volt. Bíznom kellett benne! Jó idő után, felálltam, leporoltam magam, majd a ház felé vettem az irányt. Épp az ajtót nyitottam, mikor SMSt kaptam. „Bízz bennem, ne felejtsd el, hogy szeretlek. Részvétem a bácsikád miatt. Majd hívlak.xx” – Köszönöm, már csak ez hiányzott az életemből, drága Niall. Azt hiszem, az elkövetkezendő hónapokban bele fogok pusztulni ebbe – gondoltam, és inkább bementem a házba. 


××× 
Sziasztok!
Egyszerűen köszönöm a kommenteket, pipákat és az új feliratkozókat! Nagyon örültem, és bevallom őszintén, mindig majd' kiugrok a bőrömből, mikor ezeket látom, szóval tartsátok meg jó szokásotokat! 
Kicsit időzavarba kerültem emiatt a hosszú európai turné miatt, gondolom észrevettétek a dolgot. Ahogy írtam, rájöttem néhány dologra. Például arra, hogy aki ezt így kibírja az egy hős! A másik, hogy nem fogom követni az eseményeket. Ezek folyamatosan turnéznak, és abból nem lenne történet. Nagyon megsajnáltam őket, hogy ennyit kell rohangálniuk. Most, hogy ebbe így igazán belegondoltam egyre jobban tisztelem őket ezért. Szóval kommentre fel!:D

13 megjegyzés:

  1. OMG! most kicsaltál belőlem egy -két könnycseppet..( de tudod én mindenen sírok szóval nem meglepő) Annyira sajnálom őket remélem Niallnak tényleg valami nagyon jó terve lesz, és újra egymás karjaiba omolnak ismét.
    Jack bácsi temetése is tetszett ( na ez morbid volt) az tetszett ahogy Becca apukája elbúcsúztatta a fivérét, nagyon aranyos volt.
    Azt akarom hogy újra egymáséi legyenek Forever Becca and Niall!!

    Várom a kövit...siess.

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jól van akkor. Nem baj az. Sírjál csak! Az a jó:D
      Azt hiszem most megvan a fejemben egy csomó részlet a jövőből, és a következő rész is. Majd meglátjátok, hogy miért kellett ennek így alakulni.
      Jack bácsit édes kis alaknak akartam, de végül kevés szerepet adtam neki. Ezért kapott emlékeket, hogy ilyen módon is emlékezzek. Valakiről mintáztam ugyanis... Az egyik történet pedig megtörtént eseményen alapul. (sőt a másik is, csak az nem éppen úgy, és nem azzal az emberrel kapcsolatban)
      Na, majd meglátjuk hogy lesz Niall és Becca... !
      ~xx

      Törlés
  2. Ahogy ígértem itt is van a kövi hozzászólásom :D Nagyon tetszett a rész. Kicsit meglepődtem, hogy Niall ilyen lazán kezeli ezt a Becca hazautazik dolgot, de biztos valami remek ötlete van. Siess a kövivel.
    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!:D Az a helyzet, hogy tudja mit kell tennie, és úgyis külön töltötték volna azt az időt. Niall egész egyszerűen fogja fel, már túl érzékeny volt. Gondoltam neki sem árt egy kevés lazaság:D
      xx

      Törlés
  3. Amíg olvastam a levezető gondolataidat, azon gondolkodtam, hogy milyen jelzőt használjak a részre.

    Szép. Ez a rész szép volt. És szomorú, persze. A temetés...Hogy is mondjam. Szép volt. Ennél jobban nem tudom körülírni. Becca apja kicsit talán szeretne hasonlítani a bátyjára, ami nem meglepő, hisz a beszédéből kiderült, hogy Jack a maga módján csodálatos ember. És szeretetre méltó. Részvétet éreztem, de ha nem bánod, én csak átfutottam, mert nekem sajnos vannak olyan dolgaim, amiket még nem sikerült rendesen átbeszélnem ahhoz, hogy akár csak olvassak egy temetésről.

    Ettől függetlenül szerettem ezt a részt, és nagyon kíváncsi vagyok Niall nagy ötletére, hogy Beccával újra együtt legyenek!

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jack egy rokonom valójában, akit eltemettem magamban most ezzel a résszel. Szerettem volna valami emléket állítani, és ez tűnt megfelelőnek. Becca apja a szívemből beszélt, nem gondoltam, hogy látszani fog rajta, mennyire hasonlítani akar. Nem akartam, hogy így legyen, de a valóságban így van.

      Próbálom gyorsan összerakni a dolgot...:D
      ~xx

      Törlés
  4. Nagyon vártam ezt a részt, és most sem csalódtam egy cseppet sem.
    Gyönyörű, fájdalmas fejezet lett belőle. Amikor olvastam Becca gondolatait a hazamenetelről, elkapott egy különös érzés. Olyan szépen beszélt a Niall-el kialakult kapcsolatáról. A lelkemig hatolt ez a gondolat: "Örülök neki, hogy megtörtént, mert ennél több szeretetet egész eddigi életem során nem kaptam, és soha nem is fogok. Ahogy én sem tudok majd ennél többet adni senkinek." Ez már tényleg annyira szép. S egy kicsit a saját életem jutott eszembe, engem is nagyon szerettek, majd sajnos vége lett, de ugyanezt éreztem, amit Becca. :(

    A temetés nagyon megindító volt. Becca édesapja szívszorítóan beszélt a testvéréről, az a jelenet is nagy hatással volt rám. Gyönyörű beszédet tartott, és kedves volt annak a néhány emléknek a felidézése.

    Őszintén bevallom, hogy ez a rész számomra az egyik legérzelmesebb. Ahogyan olvastam a sorokat, az elválás tervét, illetve Jack bácsi temetési szertartását, elmorzsoltam egy könnycseppet. Rettentően bele éltem magam a helyzetbe, ami mondjuk ki, szomorú. A lány elmélkedése is megérintett, hiszen folyamatosan azon járt az esze, hogy el kell váljon attól az embertől, akit annyira szeret.

    Szóval csodálatos rész lett, hangsúlyozom, a többi is az, de engem ez hatott meg először, úgy igazán. Talán a lelkiállapotom is közrejátszik és természetesen a fantasztikus írásod!

    Várom a folytatást, kíváncsi vagyok Niall tervére!

    puszi, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm! Nagyon sokat jelent ez nekem! Végre sikerült! Próbáltam meghatót írni. Eredetileg kicsit még ennél is érzelmesebbre akartam, de végül egy csomó olyan gondolatot kiszedtem, ami már túl sok lett volna.
      Becca elmélkedései, hogy folyton csak Niall járt a fejében, egy rokona temetése közben is, ez is annyira rám vall. Egyszerűen önző vagyok, és ezáltal ő is az lett. Így gondolkodom én is, ahogy ő. Mindenki elé helyezte magát, én nem veszi észre, mennyire önző.
      Örülök, hogy végre sikerült kicsit meghatnom téged, még ha a lelkiállapotod segített is hozzá.
      Próbálok sietni a folytatással:D
      ~xx

      Törlés
  5. Bocsánat, hogy megint ide írok, de a nagyszerű írásod miatt neked is küldöm a díjat! Mindkét blogod méltó rá! :)

    puszi

    http://onedirectionhope.blogspot.hu/2013/05/tizenegyedik-dijam.html

    VálaszTörlés
  6. UramIsten... Annyira de annyira jól írsz, hogy az irígylésre méltó! Naszóval... Niall és Becca annyira édesek együtt, hogy imádom őket! Olyan jók voltak azok a részak amikor együtt voltak. De ez, hogy itt hagytál ilyen befejezéssel, hát elszomorít. És az is, hogy Niall otthagyta Becca-t, de remélem, hogy bíznak egymásban és minden jóra fordul. Tűkön ülve várom a következő részt!
    With love: L. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. awwwww, köszönöm!:D Ó, hát ezek... Niall olyan édes, hogy mellette csak édes lehet az ember:D Aztán ez a befejezés... nos. igen. Majd minden idejében kiderül:DD
      ~xx

      Törlés