- Megigazítottam a
csokornyakkendőjét, és kisimítottam az arcából esőáztatta, göndör fürtjeit. Úgy
nézett rám abban a pillanatban, hogy nem tudtam elképzelni az életemet nélküle.
Csokornyakkendőt hordott és ezt imádtam benne. Egész bolondnak tűnt miatta, de
annyira aranyosnak találtam, hogy ez nem érdekelt egyikünket sem. Aznap
kegyetlenül zuhogott, de mi mégis ott álltunk a parkban, és úgy néztünk
egymásra, mintha az utolsó alkalom lenne, hogy látjuk a másikat. Nehéz volt a
búcsú, de nem éreztem úgy, hogy sírnom kéne miatta. Sosem éreztem úgy, hogy
bármi miatt sírnom kéne. Csak néztünk egymásra komolyan, mikor egyszer csak
elmosolyodott.
„Tiszta fekete az arcod” mondta lágyan,
még mindig mosolygott. Sadakora hasonlíthattam, aki egy japán horror kísértete, de őt
nem érdekelte, úgy nézett rám, mintha a leggyönyörűbb dolog lennék, amit
életében látott. Úgy nézett, mintha kételkedne benne, hogy valaha is jobbat
látna nálam. Tudtam, hogy nincs igaza, de mellette mindig úgy éreztem, vagyok
valaki. Ha nem volt körülöttem bizonytalan lettem, és csak rá tudtam gondolni.
Ez volt az utolsó, hogy az utazás előtt találkoztunk. Tudtam, hamarosan újra láthatom, mégis fájt. Mindig utáltam búcsúzkodni, ennek ellenére
kitettem magam neki. Átölelt és a fülembe súgta:
„Hamarosan”
Azt hiszem ő is hasonlóan érzett,
mint én. Úgy gondoltam, együtt fogjuk leélni az életünket. Teljesen biztos
voltam benne, hogy ez így lesz. Nem kételkedtem egy pillanatig sem.
Képtelen voltam sírni, mikor
elment, és akkor is, mikor a halálhíre érkezett…
Akkor már jó ideje nem hallottam
felőle. Tudtam, hogy rég keresett volna, ha visszajött, ezért nem foglalkoztam
vele. Gondoltam nem ér rá, és ha megérkezik, majd örülünk. Sosem voltam
érzékeny típus, és féltékeny sem. Tudtam, hogy szeret, és bíztam benne.
Teljesen átlagos nap volt, mikor az anyja felhívatott, és közölte… halott.
Még nem ismertem személyesen. Amikor a telefonban mondták, hogy tőle érkezik a hívás, de személyesen
nem tud beszélni, azt hittem csak nem ér rá valami miatt, mikor a hírt
meghallottam biztos voltam benne, hogy nem tudta volna saját maga közölni. Csak
néhányszor beszéltünk, webkamerán mutatott be minket egymásnak. Kicsit kellemetlen
is volt, de rá vallott. Szeretni valóan őrült volt, és mikor megtudtam, hogy
halott… mikor meghallottam a telefonban, először leültem az ágy szélére, hallgattam
a magyarázatot. Lezuhant a gép, és csak akkor tudták azonosítani. Az anyjának
kellett bemennie, és megnézni, hogy a fia maradványait látja-e. Csak üres érzés
volt. Ott ültem, a telefon akkor már mellettem hevert az ágyon, én pedig csak
néztem magam elé. Nem sírtam, képtelen voltam rá mindig is. Csak ültem ott. Egy
darabig nem gondoltam semmire, majd előbukkant a gondolataimban, és az elmúlt
két év összes emléke elöntötte az agyam. Hetekig csak feküdtem, nem mentem sehová,
és erőszakkal etettek.
Néhány héttel később egyszer csak
lesétáltam a lépcsőn. Nem mosolyogtam, de felöltöztem, és kisminkeltem magam.
Azonnal tudták, hogy az élet folytatódik.
Sokat gondoltam rá, de inkább
örömmel, mint szomorúan. Örültem, hogy ismerhettem egy ilyen csodálatos embert.
Erőt adott, ha magam elé képzeltem a mosolyát. – meséltem ábrándozva. Még
mindig fájt ez az emlék.
- Mi volt a neve?
- Danny
- Mivel foglalkozott az anyja?
- Egy divatcég feje volt New
Yorkban, sikeres üzletasszony. Az apja meghalt még mikor kis gyerek volt.
- Tehát ezért? – állapította meg
Liam rövid faggatózása, és a történetem után. Meg fogta a fejét, és komolyan
nézett maga elé.
- Mit ezért? – kérdeztem
tanácstalanul, próbáltam elkapni a tekintetét. Elkerekedett szemekkel vártam a választ,
de ő még nézett maga elé egy darabig mire felém fordult, és kinyögte.
- Ezért vonzódsz Harryhez –
mondta, mintha valaha is állítottam volna ilyesmit.
- Nem vonzódom – válaszoltam
durcásan, mire ő megfogta a kezem és a szemembe nézett.
- Mond, hogy nem rá emlékeztet,
és elhiszem neked – szavai élesebben fúródtak belém, mint a tekintete. Mintha
kést döftek volna a szívembe. Gondolkodtam egy darabig, de közben végig a
szemébe néztem. Úgy éreztem, belém lát, ezért lenéztem a kezünkre, és elvettem az
enyémet. Ezzel megerősítettem a feltételezését.
– Most mihez kezdesz? – tette
fel a kérdést, még mindig engem nézett.
- Semmit nem fogok tenni. Engem
nem érdekel Harry, érted? Nagyon szeretem, de az, hogy valakire emlékeztet, nem
fogja megváltoztatni az érzéseimet sem iránta, sem más iránt – mondtam
határozottan. Percek óta először voltam ilyen magabiztos.
- Ezt most nekem magyarázod, vagy magadnak? - megráztam a fejem, és legyintettem felé.- Niall az a más? - csak néztem rá, és aprót bólintottam.
- Szóval tizennégy évesen
ismerted meg Dannyt. – kezdte az összegzést, mintha életrajzi könyvet akarna írni
rólam. – 2008-ban… - folytatta – Ez az eset 2010-ben történt. Két évvel később
– nézett rám kérdőn, hogy rakjam össze neki a képet. Olyan volt, mint egy mozaik kép, és ő az első ember, aki ezeket a darabokat is megkaphatta.
- Nagyjából –válaszoltam.
- Nem akkoriban kezdted el tervezgetni
a jelenlegi életed?
- A Londoni életem? De, abban az
évben. Semmi köze nem volt hozzá. Vagyis… inkább közvetve volt köze hozzá –
mutogattam, és belekezdtem a történetbe. – Már kezdtem jól lenni. Jobban mondva
jól voltam. Minden nap gondoltam rá, de már nem fájt úgy az emléke. Akkor láttam
egy filmet. Egy Amerikai romantikus vígjátékot, benne egy angol fiúbandával.
Azt hittem nem létezik. Napokig nem érdekelt. De még később is hallottam a
fejemben a zenéjüket, így elhatároztam, hogy „angol fiúbandákért fogok
rajongani” – formáltam macskakörmöket - Danny is olyan volt, mint egy igazi
angol fiú, mindig ezt gondoltam róla, de sosem mondtam el neki. Beírtam
valamit, amire ők voltak az első találat. Akkor jöttem rá, hogy léteznek. A
McFly volt az, egyszerűen imádtam őket, ahogy azóta is. Nem volt olyan zenéjük,
amit ne szerettem volna, miattuk határoztam el, hogy itt fogok élni. Még akkor.
A többit már tudod – zártam le a mesedélutánt.
- De közvetve milyen köze is van
ennek mindenhez? – kérdezte értetlenkedve Liam, és széttárta a kezét.
- Danny Jones a göndör
időszakban. Semmi több – mondtam fintorogva, mintha nyilvánvaló lett volna.
Lényegében az is volt. Számomra. – A neve, a haja. Egyébként pedig semmi hasonlóság nem volt
közöttük. Csak valamiért rá emlékeztetett – zártam le újra. Már nagyon
kellemetlenül éreztem magam, mert ő volt az egyetlen ember, aki ezt a
történetet ebben a formában ismerte. Tudta a kis titkaimat meg, hogy vannak
érzéseim. Ettől sebezhetőnek éreztem magam.
- De Harry jobban – fejezte be
helyettem. Valahogy megérezte, hogy ez a mondat igazi vége, pedig nem akartam
kimondani.
- Remélem, nem mondod el neki,
sem senki másnak – emeltem rá kérlelő tekintetem, ő megrázta a fejét.
-
Nem. Semmiképpen – Ezzel lezártuk, és ő soha többet nem kezdeményezett
ilyen témájú beszélgetést.
Ez a mesedélután pedig úgy
indult, hogy hazafelé tartottam. Rettenetesen éreztem magam. Azért
is, mert Niall most ki tudja, mit hisz. Vagyis tudom, de nem merek rá gondolni.
Ezen kívül minden bajom volt. Csak haza akartam menni, forró vízben letusolni,
és aludni délutánig. Aztán este, mikor a terveim szerint már jól vagyok,
elmenni és mindent elmagyarázni Niallnek őszintén. Hiszen nem volt, mit
titkolnom. Az előző este történteket azonban nem vettem számításba. Tehát nem
jutottam haza, valaki bevitt a kórházba, akiről kiderült, hogy Liam volt. Liam
elmesélte, hogy beszélt Niallel, de csak a lényeges részeket hallgatta végig,
és azonnal utánam jött, megtalált és behozott. Szóval agyrázkódás. Ez
megmagyarázza, miért voltam olyan rosszul. Hirtelen olyan elesettnek éreztem
magam, mintha nem tudnék egyedül boldogulni, és bármit csinálok, az csak rossz
lehet.
- Látom, ahogy rá nézel – kezdte
aztán ezt a kínos beszélgetést – és ha én látom, akkor Niall is látja. Rosszul
esik neki – vágott szomorú arcot, ezzel bűntudatot ébresztve bennem. Pedig én
nem tettem semmit, és soha nem is tennék olyat, amivel megbánthatnám. Most
mégis sikerült.
- Ugyan Liam, nem nézek én
sehogy. Engem nem érdekel Harry Styles – szögeztem le, és durcásan ültem vele
szemben.
- Akkor jól van – lökte oda
végül, és csendben ült mellettem. Azután elmondtam neki a történetet, mert nem
bírtam tovább magamban tartani.
Kifárasztott ez a beszélgetés,
így mikor elment, azonnal álomba zuhantam…
×××
Nagyon köszönöm a kedves kommenteket, pipákat. Azoknak akik feliratkoztak, és akik csak ezután fognak. Hálás vagyok minden visszajelzésért. Tartsátok meg jó szokásotokat!:D A részt ez a gif ihlette... (Ezért "köszönet" Harry Stylesnak, aki sosem fogja látni ezt, érteni meg pláne.) De tényleg. Komolyra fordítva. Ez a rész mindet megmagyaráz, ami eddig történt, csak ez még nem olyan nyilvánvaló. Most úgy tűnik nem ide való, de ennek most kellett kiderülnie. Ezeknél a részeknél nagyon fontos a visszajelzés. [be vagyok szarva miatta]
Először olyan érzésem volt, mintha a Doktor lenne. A tipikus búcsúzkodós szövege, és a csokornyakkendő. :-D Szóval kicsit néztem is, hogy mi a franc van, de oké, megfejtettem! :-D
VálaszTörlésÍgy most kicsit világosabb a sztori, hogy ki kivel, miért, csak szegény Niall... Miért nem lehet szerencsétlen csak úgy boldog egyszer? Na mindegy, remélem ő lesz a befutó! :-)
xx
Igen, a csokornyakkendő. Olyan aranyos nem igaz?:D Imádom a csokornyakkendőt. Annyira vicces.^^
TörlésÖrülök, ha néhány dolgot kissé világossá tett, mert annak szántam, csak végül mégsem éreztem úgy, hogy sikerült volna. A továbbiakban persze még néhány dolog világosabbá lesz, pl ennek a kis emléknek a lényege. Remélem. Niall meg. Ugyan már... ő Niall! Az istenért. Ezzel a pofival... (na mindegy)
~xx
Szia, bár én annyira még nem értem ezt a részt, de szerintem a következő részekből mindenki derül a számomra is.
VálaszTörlésSzóval Harry is képbe kerül :) Én ennek személy szerint örülök.
Várom a következőt :)
Igen, igen. Kiderül. Kicsit próbáltalak összezavarni titeket. plusz öröm, ha sikerül, de az is jó, ha érthető a dolog. Szóval. Lehet itt még meglepetésekre számítani. :D
TörlésHát ez a rész teljesen összezavarta az eddig felállított képet a lány és Harry kapcsolatáról! Eddig ódzkodott tőle, most pedig mégis érez valamit?! Úristen, ez nagyon izgalmas, egyenlőre nem tudom hova tenni a történteket!
VálaszTörlésIgazi kis extrát csepegtettél a történetbe! Nagyszerű! :)
Dejó! Dejó!
TörlésNem akarom, hogy unalmas legyen:D
Köszönöm! xx