2013. április 16., kedd

×Chapter 12×


- Megigazítottam a csokornyakkendőjét, és kisimítottam az arcából esőáztatta, göndör fürtjeit. Úgy nézett rám abban a pillanatban, hogy nem tudtam elképzelni az életemet nélküle. Csokornyakkendőt hordott és ezt imádtam benne. Egész bolondnak tűnt miatta, de annyira aranyosnak találtam, hogy ez nem érdekelt egyikünket sem. Aznap kegyetlenül zuhogott, de mi mégis ott álltunk a parkban, és úgy néztünk egymásra, mintha az utolsó alkalom lenne, hogy látjuk a másikat. Nehéz volt a búcsú, de nem éreztem úgy, hogy sírnom kéne miatta. Sosem éreztem úgy, hogy bármi miatt sírnom kéne. Csak néztünk egymásra komolyan, mikor egyszer csak elmosolyodott. 

„Tiszta fekete az arcod” mondta lágyan, még mindig mosolygott. Sadakora hasonlíthattam, aki egy japán horror kísértete, de őt nem érdekelte, úgy nézett rám, mintha a leggyönyörűbb dolog lennék, amit életében látott. Úgy nézett, mintha kételkedne benne, hogy valaha is jobbat látna nálam. Tudtam, hogy nincs igaza, de mellette mindig úgy éreztem, vagyok valaki. Ha nem volt körülöttem bizonytalan lettem, és csak rá tudtam gondolni. Ez volt az utolsó, hogy az utazás előtt találkoztunk. Tudtam, hamarosan újra láthatom, mégis fájt. Mindig utáltam búcsúzkodni, ennek ellenére kitettem magam neki. Átölelt és a fülembe súgta: 

„Hamarosan”  

Azt hiszem ő is hasonlóan érzett, mint én. Úgy gondoltam, együtt fogjuk leélni az életünket. Teljesen biztos voltam benne, hogy ez így lesz. Nem kételkedtem egy pillanatig sem. 

Képtelen voltam sírni, mikor elment, és akkor is, mikor a halálhíre érkezett… 

Akkor már jó ideje nem hallottam felőle. Tudtam, hogy rég keresett volna, ha visszajött, ezért nem foglalkoztam vele. Gondoltam nem ér rá, és ha megérkezik, majd örülünk. Sosem voltam érzékeny típus, és féltékeny sem. Tudtam, hogy szeret, és bíztam benne. Teljesen átlagos nap volt, mikor az anyja felhívatott, és közölte… halott. 

Még nem ismertem személyesen. Amikor a telefonban mondták, hogy tőle érkezik a hívás, de személyesen
nem tud beszélni, azt hittem csak nem ér rá valami miatt, mikor a hírt meghallottam biztos voltam benne, hogy nem tudta volna saját maga közölni. Csak néhányszor beszéltünk, webkamerán mutatott be minket egymásnak. Kicsit kellemetlen is volt, de rá vallott. Szeretni valóan őrült volt, és mikor megtudtam, hogy halott… mikor meghallottam a telefonban, először leültem az ágy szélére, hallgattam a magyarázatot. Lezuhant a gép, és csak akkor tudták azonosítani. Az anyjának kellett bemennie, és megnézni, hogy a fia maradványait látja-e. Csak üres érzés volt. Ott ültem, a telefon akkor már mellettem hevert az ágyon, én pedig csak néztem magam elé. Nem sírtam, képtelen voltam rá mindig is. Csak ültem ott. Egy darabig nem gondoltam semmire, majd előbukkant a gondolataimban, és az elmúlt két év összes emléke elöntötte az agyam. Hetekig csak feküdtem, nem mentem sehová, és erőszakkal etettek. 

Néhány héttel később egyszer csak lesétáltam a lépcsőn. Nem mosolyogtam, de felöltöztem, és kisminkeltem magam. Azonnal tudták, hogy az élet folytatódik. 

Sokat gondoltam rá, de inkább örömmel, mint szomorúan. Örültem, hogy ismerhettem egy ilyen csodálatos embert. Erőt adott, ha magam elé képzeltem a mosolyát. – meséltem ábrándozva. Még mindig fájt ez az emlék. 

- Mi volt a neve? 

- Danny 

- Mivel foglalkozott az anyja? 

- Egy divatcég feje volt New Yorkban, sikeres üzletasszony. Az apja meghalt még mikor kis gyerek volt. 

- Tehát ezért? – állapította meg Liam rövid faggatózása, és a történetem után. Meg fogta a fejét, és komolyan nézett maga elé. 

- Mit ezért? – kérdeztem tanácstalanul, próbáltam elkapni a tekintetét. Elkerekedett szemekkel vártam a választ, de ő még nézett maga elé egy darabig mire felém fordult, és kinyögte. 

- Ezért vonzódsz Harryhez – mondta, mintha valaha is állítottam volna ilyesmit. 

- Nem vonzódom – válaszoltam durcásan, mire ő megfogta a kezem és a szemembe nézett. 

- Mond, hogy nem rá emlékeztet, és elhiszem neked – szavai élesebben fúródtak belém, mint a tekintete. Mintha kést döftek volna a szívembe. Gondolkodtam egy darabig, de közben végig a szemébe néztem. Úgy éreztem, belém lát, ezért lenéztem a kezünkre, és elvettem az enyémet. Ezzel megerősítettem a feltételezését.  

– Most mihez kezdesz? – tette fel a kérdést, még mindig engem nézett. 

- Semmit nem fogok tenni. Engem nem érdekel Harry, érted? Nagyon szeretem, de az, hogy valakire emlékeztet, nem fogja megváltoztatni az érzéseimet sem iránta, sem más iránt – mondtam határozottan. Percek óta először voltam ilyen magabiztos. 

- Ezt most nekem magyarázod, vagy magadnak? - megráztam a fejem, és legyintettem felé.- Niall az a más? - csak néztem rá, és aprót bólintottam. 

- Szóval tizennégy évesen ismerted meg Dannyt. – kezdte az összegzést, mintha életrajzi könyvet akarna írni rólam. – 2008-ban… - folytatta – Ez az eset 2010-ben történt. Két évvel később – nézett rám kérdőn, hogy rakjam össze neki a képet. Olyan volt, mint egy mozaik kép, és ő az első ember, aki ezeket a darabokat is megkaphatta. 

- Nagyjából –válaszoltam. 

- Nem akkoriban kezdted el tervezgetni a jelenlegi életed? 

- A Londoni életem? De, abban az évben. Semmi köze nem volt hozzá. Vagyis… inkább közvetve volt köze hozzá – mutogattam, és belekezdtem a történetbe. – Már kezdtem jól lenni. Jobban mondva jól voltam. Minden nap gondoltam rá, de már nem fájt úgy az emléke. Akkor láttam egy filmet. Egy Amerikai romantikus vígjátékot, benne egy angol fiúbandával. Azt hittem nem létezik. Napokig nem érdekelt. De még később is hallottam a fejemben a zenéjüket, így elhatároztam, hogy „angol fiúbandákért fogok rajongani” – formáltam macskakörmöket - Danny is olyan volt, mint egy igazi angol fiú, mindig ezt gondoltam róla, de sosem mondtam el neki. Beírtam valamit, amire ők voltak az első találat. Akkor jöttem rá, hogy léteznek. A McFly volt az, egyszerűen imádtam őket, ahogy azóta is. Nem volt olyan zenéjük, amit ne szerettem volna, miattuk határoztam el, hogy itt fogok élni. Még akkor. A többit már tudod – zártam le a mesedélutánt. 

- De közvetve milyen köze is van ennek mindenhez? – kérdezte értetlenkedve Liam, és széttárta a kezét. 

- Danny Jones a göndör időszakban. Semmi több – mondtam fintorogva, mintha nyilvánvaló lett volna. Lényegében az is volt. Számomra. – A neve, a haja. Egyébként pedig semmi hasonlóság nem volt közöttük. Csak valamiért rá emlékeztetett – zártam le újra. Már nagyon kellemetlenül éreztem magam, mert ő volt az egyetlen ember, aki ezt a történetet ebben a formában ismerte. Tudta a kis titkaimat meg, hogy vannak érzéseim. Ettől sebezhetőnek éreztem magam. 

- De Harry jobban – fejezte be helyettem. Valahogy megérezte, hogy ez a mondat igazi vége, pedig nem akartam kimondani. 

- Remélem, nem mondod el neki, sem senki másnak – emeltem rá kérlelő tekintetem, ő megrázta a fejét. 

-  Nem. Semmiképpen – Ezzel lezártuk, és ő soha többet nem kezdeményezett ilyen témájú beszélgetést. 

Ez a mesedélután pedig úgy indult, hogy hazafelé tartottam. Rettenetesen éreztem magam. Azért is, mert Niall most ki tudja, mit hisz. Vagyis tudom, de nem merek rá gondolni. Ezen kívül minden bajom volt. Csak haza akartam menni, forró vízben letusolni, és aludni délutánig. Aztán este, mikor a terveim szerint már jól vagyok, elmenni és mindent elmagyarázni Niallnek őszintén. Hiszen nem volt, mit titkolnom. Az előző este történteket azonban nem vettem számításba. Tehát nem jutottam haza, valaki bevitt a kórházba, akiről kiderült, hogy Liam volt. Liam elmesélte, hogy beszélt Niallel, de csak a lényeges részeket hallgatta végig, és azonnal utánam jött, megtalált és behozott. Szóval agyrázkódás. Ez megmagyarázza, miért voltam olyan rosszul. Hirtelen olyan elesettnek éreztem magam, mintha nem tudnék egyedül boldogulni, és bármit csinálok, az csak rossz lehet. 

- Látom, ahogy rá nézel – kezdte aztán ezt a kínos beszélgetést – és ha én látom, akkor Niall is látja. Rosszul esik neki – vágott szomorú arcot, ezzel bűntudatot ébresztve bennem. Pedig én nem tettem semmit, és soha nem is tennék olyat, amivel megbánthatnám. Most mégis sikerült. 

- Ugyan Liam, nem nézek én sehogy. Engem nem érdekel Harry Styles – szögeztem le, és durcásan ültem vele szemben. 

- Akkor jól van – lökte oda végül, és csendben ült mellettem. Azután elmondtam neki a történetet, mert nem bírtam tovább magamban tartani. 

Kifárasztott ez a beszélgetés, így mikor elment, azonnal álomba zuhantam…

××× 

Nagyon köszönöm a kedves kommenteket, pipákat. Azoknak akik feliratkoztak, és akik csak ezután fognak. Hálás vagyok minden visszajelzésért. Tartsátok meg jó szokásotokat!:D A részt ez a gif ihlette... (Ezért "köszönet" Harry Stylesnak, aki sosem fogja látni ezt, érteni meg pláne.) De tényleg. Komolyra fordítva. Ez a rész mindet megmagyaráz, ami eddig történt, csak ez még nem olyan nyilvánvaló. Most úgy tűnik nem ide való, de ennek most kellett kiderülnie. Ezeknél a  részeknél nagyon fontos a visszajelzés. [be vagyok szarva miatta]

6 megjegyzés:

  1. Először olyan érzésem volt, mintha a Doktor lenne. A tipikus búcsúzkodós szövege, és a csokornyakkendő. :-D Szóval kicsit néztem is, hogy mi a franc van, de oké, megfejtettem! :-D

    Így most kicsit világosabb a sztori, hogy ki kivel, miért, csak szegény Niall... Miért nem lehet szerencsétlen csak úgy boldog egyszer? Na mindegy, remélem ő lesz a befutó! :-)

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a csokornyakkendő. Olyan aranyos nem igaz?:D Imádom a csokornyakkendőt. Annyira vicces.^^

      Örülök, ha néhány dolgot kissé világossá tett, mert annak szántam, csak végül mégsem éreztem úgy, hogy sikerült volna. A továbbiakban persze még néhány dolog világosabbá lesz, pl ennek a kis emléknek a lényege. Remélem. Niall meg. Ugyan már... ő Niall! Az istenért. Ezzel a pofival... (na mindegy)

      ~xx

      Törlés
  2. Szia, bár én annyira még nem értem ezt a részt, de szerintem a következő részekből mindenki derül a számomra is.
    Szóval Harry is képbe kerül :) Én ennek személy szerint örülök.
    Várom a következőt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igen. Kiderül. Kicsit próbáltalak összezavarni titeket. plusz öröm, ha sikerül, de az is jó, ha érthető a dolog. Szóval. Lehet itt még meglepetésekre számítani. :D

      Törlés
  3. Hát ez a rész teljesen összezavarta az eddig felállított képet a lány és Harry kapcsolatáról! Eddig ódzkodott tőle, most pedig mégis érez valamit?! Úristen, ez nagyon izgalmas, egyenlőre nem tudom hova tenni a történteket!
    Igazi kis extrát csepegtettél a történetbe! Nagyszerű! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dejó! Dejó!
      Nem akarom, hogy unalmas legyen:D
      Köszönöm! xx

      Törlés