2013. április 15., hétfő

×Chapter 11×


„Love is Easy” – Megénekelte a McFly is. Igazuk van. A szerelem tényleg egyszerű. Egyszerűen csak te szereted őt, ő pedig téged. Semmi különös, csak tele vagy boldogsággal, és irreális érzésekkel. A nap kisüt, ha ránézel, a madarak énekelnek, ha megszólal. Az eső fölött szivárvány ragyog, annak lábánál manó kuporog. Vigyázva az aranyát. A fű zöldebb, az ég kékebb, a víz tisztább, és mindenki vidám. Az univerzum, melyben élsz, tökéletes hellyé válik. Mint valami furcsa eufórikus állapot, mikor a külvilág úgy látja, nem tudsz semmiről, de te mindent értesz, amit kell. Pontosabban őt, és magadat. Kizárod a rossz érzéseket akaratod ellenére, boldog vagy, és a világ egy békéssé válik számodra. 

Az élet azonban nehéz, és mindig bekavar ennek a sima egyszerű érzésnek. Túlkomplikálja a dolgokat, és ha nem tenné, talán boldogan unnánk magunkat halálra. 

Egy napon ott üldögéltünk, és nem csináltunk semmit, mikor Niall komolyan rám nézett, és megkérdezte;
- Érezted már úgy valaha, hogy egész nap tudnál enni? – nézett rám továbbra is komolyan. Nagy erőfeszítésbe került nem elnevetnem magam ezen a szokatlan kérdésen, de inkább ártatlanul néztem rá. Még senki nem kérdezett tőlem ilyen dolgot. 

- Mindig ezt érzem – feleltem egyszerűen, mire ő elmosolyodott, és egy ideig csendben maradt. – Most mire gondolsz? –kérdeztem összehúzott szemöldökkel, és huncut mosolyra húztam a szám, mire felnevetett. 

- Csak arra, hogy milyen tökéletes vagy – jelentette ki, én pedig felhúztam a szemöldököm. 

- Ne hazudj! – nevettem az arcába, és hozzá bújtam. Még jobban. 

- Neked? Soha – motyogta. Ez egy nevetségesen közhelyes szöveg, és soha senkinek nem hittem volna el, de akkor, ott, neki igen. A következő napra megbeszéltük, ha végre elszabadulnak, „együtt kajálunk, mint egy dilis idióta család” még egyszer utolsó alkalommal a következő turné előtt.

Másnap, már magamon kívül voltam. - Éhes vagyok, hol lehet már Niall – gondoltam, és küldtem neki egy SMSt: „Ha nem kerülsz elő nagyon gyorsan, téged foglak megenni. xx” – írtam a fenyegető hangvételű üzenetet. Poénnak tűnik, de félig komolyan gondoltam, az étellel nem viccelünk. Aznapra szabad voltam ugyan, mégsem tudtunk elszakadni a Nando’stól. Minden nap ott ettünk kivéve, ha valakinek kedve támadt valamit főzni. Ez így talán nyugis, vidám dolognak tűnhet, és az is, ha nem a One Directionnel éled át. A rajongók még nem tudnak semmit rólunk, és mivel legutóbb azt vallottuk, barátok vagyunk, így ez a hivatalos verzió. Az más kérdés, hogy a rajongók egy része posztolja a képeinket, és okoskodnak, hogy biztos van valami. Eddig mindig nagyon figyeltünk rá, hogy nyilvánosan ne mutatkozzunk kettesben. Legalábbis, amíg meg nem erősítjük a hírt. Hihetetlen, hogy az emberek ezt hírértékűnek tartják, ahogy az is, hogy nem beszélhet lányokkal, mert ha mégis akkor „becsajozott”. Csodálom, hogy ki mer menni a házból. Ilyen pletykák hallatán én bebújnék egy feltört sírba a temetőben. Bár minden nap beszéltem a családommal, velük is elfelejtettem közölni a helyzetet. Kínos lenne, ha egy újságból, vagy a tévéből értesülnének. Mert értesülnének, hiszen ez szenzáció! 

Idegesen járkáltam fel alá a házban, de nem jött válasz. Sem SMS, sem egy hívás. Már épp azon voltam, hogy felhívom, mikor valaki benyitott az ajtón. 

- Végre! – kiáltottam fel, mikor megláttam Niallt az ajtóban, és sajnálni való arcot vágtam, ő meg csak kinevetett. – Most mit nevetsz? Ez nem vicces. Meg akarsz ölni? – kérdeztem szinte hisztizve, és elindultam felé. 

- Csak öt percet bírj ki, amíg oda érünk – mondta, és felkapott, hogy kivigyen, először kapálózni akartam, mint egy idióta, de olyan éhes voltam, hogy még ahhoz sem volt erőm. Csak hagytam, hogy kivigyen, mint egy tárgyat.



A Nando’sban, csak azután lett egy kis nyugtunk, hogy a rajongók többségét, a visítozva támadó tömeget kitiltották a viselkedésük miatt. Elképesztő, hogy némelyek milyen agresszívan képesek rajongani. Valahogy magamról sosem tudnék ilyet elképzelni. Nem egyszer előfordult olyan is, hogy végig mentünk az utcán, és egy lány lazán szájon csókolta Niallt, aztán sikítva elfutott, mi meg egymásba kapaszkodva nevettünk. Egyszer be is estem egy bokorba, úgy nevettem egy hasonló eseten. Niall mindig kedves volt a rajongókhoz, és sosem panaszkodott, akkor sem, ha lehetetlenül idegesítőek voltak. Közvetlen volt velük és barátságos. Épp az őrültebb típusú rajongókról elmélkedtem, mikor Eleanor megszólított. 

- Hol jársz Becca? – és az arcom előtt kezdett hadonászni a kezével. 

- Csak elgondolkodtam - mondtam lassan, majd rá néztem - Hát te mit szólsz hozzá, hogy három van belőled? - tettem fel a kérést olyan egyszerűen, hogy a végén szinte megbántam, hogy nem vigyáztam jobban. Ki örülne neki, ha néhány fanatikus őrült elhíresztelné, hogy nem létezik? 

- Sokkolt – jelentette ki elkerekedett tekintettel – Volt már minden, de ilyet még nem hallottam. Még más
 esetében sem. Ledöbbentem azon, hogy a rajongók ennyire utálnak. Volt pár eset, amiről azt hittem „ez a legrosszabb, ami történhet”, de ez most… Nem értem, miért lenne belőlem három, és miért nézegetik megszállottan a fotóim, hogy eltérést találjanak. Vagy azt, hogy kinek az ötlete lehetett ez az egész. Nem merek megfésülködni, nem merem kiszedni a szemöldököm, kozmetikushoz menni pláne, még máshogy mosolyogni sem merek – mondta elszörnyedve, majd az asztalra nézett. Nem tudtam válaszolni. Nekem sem volt semmi ötletem, miért talál ki valaki ilyesmit és hogy híreszteli így el, vagy mi vezeti rá őket, hogy napokig képek fölött üljenek, csak hogy megcáfolják egy ember létezését, aki minden bizonnyal valós személy. Mondjuk én emlékszem egy esetre egy japán üggyel kapcsolatban, mikor egy lánybandában megjelent egy nagyon szép lány. Mindenkinek ő lett a kedvence, mert tökéletes volt. Végül kiderült, hogy a banda többi tagjának legszebb részeiből rakták össze, és valójában nem is létezett. Ez is amolyan japán dolog. De Eleanor itt ül mellettem, tudom, hogy létezik. 

Haza érve elbúcsúztam Nialltől, kicsit sok volt a társaságból, jobban mondva a rajongókból, és szerettem volna egyedül lenni. Csöndben, békében. A délutánból maradt kevés időt a kanapén fekvéssel, közben elmélkedéssel töltöttem. Mikor a nap végre lement sétálni indultam, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Nem volt szokásom egyedül sétálgatni, de kedvem támadt ezekben a gyönyörű éjszakai órákban. Minden alkalommal elámultam a természet szépségén, mikor a szabadban töltöttem az időt, akkor is, ha egy nagyváros kellős közepén voltam. Ez egy olyan adottság, ami keveseknek adatik meg. Sajnáltam, hogy Londonban elég koszos a levegő. Tisztán éreztem minden egyes belégzésnél a tüdőmbe kerülő, nehéz és szmogos anyagot. A szokatlanul sűrű légkör magyarázata a hamarosan cseperegni kezdő eső volt. Lassanként erősödött, én pedig mit sem törődve ezzel, sétáltam tovább. Kifejezetten élveztem, ahogy a rakoncátlan cseppek lefolynak az arcomon, és eláztatják a hajamat. Olyan volt, mintha megtisztítana az összes kételytől, ami mélyen legbelül gyötör. Csak legbelül, mert jobban átgondolva semmi értelme nincs azon aggódni, vajon mi lesz később, és a továbbiakban hogy alakul majd a kapcsolatom Niallel. Ezek a kételyek is talán csak a turné közelsége, és Niall hosszas távolléte miatt alakultak ki bennem. Bele fogok pusztulni a hiányába, úgy érzem. Minden egyes nélküle töltött nap olyan kínszenvedéssel fog telni, mint azok a pillanatok, mikor valaki végig karcol a körmével egy táblát, ha nem keservesebben. 

Ahogy a békésen sétálgattam, hirtelen erős fény világította be az előttem álló utat. Félre akartam állni, de már késő volt, éreztem, ahogy ledönt a lábaimról… 

Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, először Harryt pillantottam meg. Az arcára aggodalom ült, és szokatlanul komolyan nézett. 

- Jól vagy? – kérdezte idegesen, mikor végre sikerült felülnöm. Bólintottam, és alaposan szemügyre vettem a helyet, amely romokban állt. Ha ez Harry szobája, márpedig ki másé lenne, akkor rettenetesen rendetlen. Nem is csodálkozom rajta, hogy nem győztek meglepődni, mikor látták a rendet". 

- Miért vagyok itt? – kérdeztem hirtelen ijedten. Nem igazán emlékeztem az előző estére, és attól féltem megint valaki leitatott, abban az esetben pedig kellemetlen, hogy épp itt ébredtem. Harry gyorsan elmagyarázta, hogy valaki elütött, de alig ért. Azért alaposan beüthettem a fejem, mert rettenetesen hasogatott, és semmire sem emlékeztem az egészből. 

- Nem vittelek be a kórházba. Már megbántam, de tudod… elég sokat ittam, és nem kellett volna vezetnem. Inkább ide hoztalak – mondta bűnbánóan, de csak mosolyogni tudtam rajta.
- Szóval részegen furikáztál ide, miután majdnem kibelezett valami szemét – kezdtem egyik szemöldökömet felhúzva a történtek összegzését, olyan rossz fényben feltüntetve, ahogy csak tudtam. – Még szerencse, hogy mindketten élünk – tettem hozzá, és megöleltem. Harry jó barát, és szórakoztató társaság. Nagyon szeretem, de talán akkor, ott rosszul tettem, hogy megöleltem. A helyzet ugyanis más szemszögből nézve egészen másképp tűnt, mint amilyen volt. 

Abban a pillanatban Niall rontott be az ajtón, hogy Harryt kirángassa. Nos az ő szemszögéből másnak tetszett a szituáció. Kevésbé kedvezőnek rám nézve. Azonnal kiviharzott a szobából, és becsapta maga mögött az ajtót. Lelöktem magamról Harryt, és utána rohantam. Próbáltam beszélni vele, de bezárkózott, és nem hallgatott végig. Más körülmények között nem értettem volna, miért így reagált, és talán nem is reagált volna így. Talán magyarázatot várt volna, és nem alakult volna eképpen az egész. Nem nehezítette volna meg így az elkövetkezendő időt. Ebben a helyzetben teljesen igaza volt. Ugyanis az egyetlen, aki veszélyt jelenthetett volna a kapcsolatunkra, az Harry Styles. Még akkor is, ha ismeretségünk kezdete óta távol tartom magam tőle, amennyire csak lehet. Ezt tudta ő is, és én is. Leültem az ajtó elé és el akartam mesélni a történteket úgy, hogy ne tűnjön üres magyarázkodásnak. Valahogy nem sikerült. Hogy is sikerülhetett volna, hiszen szinte semmire sem emlékeztem azután, hogy eljöttünk a Nando'sból. Amúgy sem éreztem túl jól magam. A fejem majd’ szétszakadt, szédültem, hányingerem lett az egésztől, és csak annyit érzékeltem a világból, ami feltétlenül szükséges volt a túléléshez. Másnap indultak turnézni, nem akartam,  ebben a tudatban elengedni, akármit hisz is pontosan, de nem az volt a megfelelő pillanat a tisztázásra. Összeszedtem minden erőmet, feltápászkodtam a földről, és imbolyogva, feltűnés nélkül távoztam. Nem akartam, hogy ebben az állapotban lássanak. A ruhám sáros volt, a hajam kócos. Rettenetesen éreztem magam, és képtelen lettem volna magyarázkodni bárkinek is.

××× 

Habár úgy érzem feleslegesek ezek a sorok, mégis megpróbálom. Kuncsorogni fogok kommentekért és pipákért. Kérlek, te aki olvasod, és nem szólsz hozzá... Igen te. Legalább pipa formájában hagyjatok nyomot. Megértem, ha nem olyan jó, hogy érdemes legyen hozzászólni, de egy pipa egy másodperc, én pedig boldog vagyok, ha gyűlik. Kérlek szánjatok meg!

10 megjegyzés:

  1. Szia, fordulatos rész lett, tetszett :)
    "Érezted már úgy valaha, hogy egész nap tudnál enni?" ezen nevettem, szegény Niall mindig a kaja.
    Azt viszont nagyon sajnálom hogy nem áál jól a szénájuk Niallnak és Beccának. Remélem hamar kibékülnek :)
    Hamar hozd a kövit
    xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ez a rész úgy van, hogy nagyon éhesen írtam, az a kérdés, és a kajás kép is ezért került bele. (és meg súgom, most is éhes vagyok)
      és ezért mentek kajálni is.
      A többi még a jövő zenéje lesz:D
      meglátjuk, meglátjuk...
      ~xx

      Törlés
  2. nagyon tetszett ez a rész is!:) siess a következővel.^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Sietek, amennyire tőlem telik:D

      Törlés
  3. Harry...Harry... Mindig valakinek borsot törsz az orra alá.. De miért van olyan érzésem, hogy nem véletlenül nem vitte be Harry Beccát a kórházba? Gyanús..Nagyon gyanús.

    Eddig annyira örültem nekik, de azért sejtettem, hogy a felhőtlen boldogság nem tarthat örökké... Remélem időben megbeszélik a dolgokat!

    Kérem a következőt! (ez most jutott eszembe, meg is nézek egy Doktor Bubót! :-D )

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény Harry. Most alaposan belekevertem ebbe:D

      Sajnos nem tudom elképzelni, hogy a felhőtlen boldogság a valóságban hogy is érhet véget Niallel, de próbálkozom őket szétszakítani. Mi a pláne abban, ha nyugiban és boldogságban kibírnak egymás mellett néhány évet. Meg kell küzdeniük azért, hogy érjen valamit ez a kapcsolat.

      (Doktor bubó régen idegesített a medvenő miatt, nem tudom miért zavart az a medve.)

      Törlés
  4. szerintem nagyon ügyesen írsz :))) és nagyon jó rész volt:)) <3

    VálaszTörlés
  5. Igazán jó lett! Nagyon tetszett, hogy beleírtad az Eleanor-os dolgot, most úgyis nagy szenzáció, engem is érdekelne ki az a hülye, akinek ennyi ideje van baromságokat kitalálni. Jó ötlet volt ezt a történetbe csepegtetni. Sajnálom, hogy Harry akarata ellenére is bekavart a kapcsolatba, remélem Niall meghallgatja a lányt és tudomást szerez az igazságról, mielőtt elmegy!
    Ismételten nagyon ügyes vagy! Várom a folytatást!

    puszi, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ah, nagyon köszönöm. Örülök, hogy felfedezted az Eleanor részletet. Ezzel próbáltam hangot adni a véleményemnek. Vasárnap facebookon olvasgattam a csoportban, és az ott megjelenő hozzászólások nagy része, a posztolt videók, és képek elkeserítettek. Nem akartam megszállottként én is részt venni a vitában. Ehhez én már "öreg" vagyok. A véleményemnek viszont szerettem volna hangot adni, és ezt a módot találtam.
      A többi meg majd kiderül, hamarosan. ...
      ~xx

      Törlés