×Chapter 06×

×Christmas Special; Part 1×

Habár azt hittem, még korai beszélgetésünk a karácsonyról, abszolút nem volt az. A következő hetekben az ajándékvásárlás volt a téma, a díszítés, és az, hogy mit fogunk felvenni és magunkkal vinni az útra. Legalábbis én ezen agyaltam, Niall pedig valószínűleg a falra mászott tőle. Mindketten pocsék ajándékvásárlók vagyunk, így olyan butaságokat vettünk, amiknek semmi értelme, viszont nagyon vicces. Beszéltünk a fiúkkal is, akik beleegyeztek egy bandapartiba a lányokkal együtt huszonharmadikán, amikor még mindenki ráér. Mivel az én ötletem volt, ezt a lányoknál rendeztük meg, és én voltam a szervező. 

- Még egy kicsit jobbra, ez így ferde – utasítottam Leight, aki újabb barátságtalan pillantást küldött felém, mert körülbelül századszor igazította meg a karácsonyfa tetején az angyalt. Nem én tehetek róla, hogy ferde. Már hetekkel ezelőtt feldíszítettük, ha akkor jól teszik fel, most nem lenne ekkora a probléma. Vagy ha nem olyan fát vesznek, aminek csálé a csúcsa. 

- Perrie, mit csinálsz azokkal a szerencsétlen gömbökkel? – szörnyülködtem, mikor Perrie leverte az egyik piros üveggömböt, ami manapság olyan ritka és értékes szerzeménynek számít. Minden műanyagból van, és sehol nem talál az ember semmi természeteset. Sunyin rám sandított és láttam, hogy ő sem örül a semmiből felbukkanó, de valójában nem is létező szervezői képességeimnek. Visszaszaladtam a konyhába, ahol mézeskalácsot sütöttem. Csak remélni tudtam, hogy nem lesz túl kemény. Senki sem szereti rajtam kívül, ha ehetetlen. 

Éppen aprócska gumicukor gombokat pakoltam a – szerintem – tökéletesre sült mézeskalács figurákra, mikor Jesy keresztülmasírozott a konyhán egy hatalmas dobozzal. Követtem a nappaliba, ahol Jade kezébe adott egy hosszú égősort a dobozból, aki azon tűnődött, idén hol lenne jó helyen. Közös megegyezés alapján végül eldöntötték, hogy a lépcső korlátjára is tesznek. Nem értettem, hogy miért most fognak neki a díszítésnek, amikor november közepe óta fent kellene lennie legalább. Valószínűleg Perrie hatására, aki szerint nem volt elég karácsonyi a hangulat. Leigh a konyhába sietett, ellenőrizte a pulykát, amit nem mertem bevállalni, így neki kellett. Helyette felajánlottam, hogy tökpitét is csinálok. 

- Szerintem már égett szaga van – mondta kétségbeesetten, mire utána siettem. Pontosan ezért nem mertem vállalni. Sokkal kínosabb, ha hivatalosan is az én hibám az elő karácsonyi vacsora kudarca. 

- Akkor vedd ki. Hátha nem veszik észre – mondtam sunyin és hozzá tettem – Ne kelljen már karácsonykor is pizzát rendelnünk. 

- Biztos, hogy nem veszik észre? – Leigh belebökött a villával – De hát teljesen fekete a teteje – egymásra néztünk, és azon gondolkodtunk, hogyan titkoljuk el, hogy megégett. 

- Pizzát foguk enni igaz? – Jade állt a hátunk mögött, a hajában Minnie füles hajpánttal, száját kissé lebiggyesztette. Nem mintha nem szeretnénk a pizzát, de a karácsony különleges. 

- Intézem – kiáltott Perrie, telefonjával átrohant a konyhán a hűtőhöz, amire a pizza futár számát tűzték. 

Louis és El érkezett elsőként, előbbi azonnal viccelődni kezdett, olyan, mint egy bohóc. Aztán Zayn kopogott, Perrie a nyakába ugrott, úgy viselkedett, mint egy kislány, aki életében először kap puszit egy kisfiútól. Jade, Jesy és Leigh is meghívták a barátjukat, ők számomra még ismeretlenek voltak. Harry is belesett kócos fejével a bejárati ajtón. Kíváncsi lettem volna, hogy mikor szeretné végül is bemutatni az új barátnőjét, mert ezúttal sem hozta el. Csak remélni mertem, hogy komoly a dolog. Liam és Sophia is befutottak. 

Lebiggyesztett ajkammal álltam a mosogató fölött, és úgy döntöttem, hogy megcsinálom, mert Niall még mindig nem érkezett meg… Hova tűnt? 

Utolsóként toppant be néhány csomagot pakolt a fa alá, ahogy hallottam, és kisettenkedett hozzám. 

- Hol voltál? – kérdeztem köszönés helyett a habok közül. Megjátszott szomorúsággal néztem rá. 

- Volt egy kis dolgom, de elhúzódott. Néhány rajongó felismert. Ugye itt még van hajam? – mutatott egy pontra a fején – mindig kitépik – mondta beletörődve, és ő is a vízbe tette a kezét. Sokkal inkább, hogy felmelegítse, mintsem azért, hogy segítsen. Megsajnáltam. Egy töredékét én is tapasztaltam a népszerűségének - valószínűleg az árny oldalát - és nem volt túl kellemes. Miért másznak rá, és kínozzák az emberek, ha szeretik? Bár, a gyurmát is szeretik, mégis gyúrják és nyúzzák. Talán így fejezik ki az érzéseiket.

Végül annak ellenére, hogy nem szokása, kivette a kezemből a szivacsot és maszatolni kezdett egy tálat. A tálat, amiben a pite töltelékét kevertem korábban. Nézni is rossz volt, de kedves gesztusnak tartottam, hogy segíteni próbál. 

Egyszer csak kuncogni kezdett saját magán, én pedig nem tudtam az okát, de éreztem, hogy valamit forgat a fejében. Pillanatokkal később egy adag habot kent az orromra, majd döbbent tekintetemre hangosan nevetni kezdett. Nevetséges volt, így én is beszálltam a játékba, szakállat formáltam neki habból, és ahogy rájöttem, hogy a mikulásra emlékeztet, ráhúztam az asztalon árválkodó mikulássapkát. A többiek közé rohant, ahol Harry mondókáját szakította félbe ezzel. Mindenki nevetett, noha azelőtt is tudták, hogy gyagya, s csak Harry méltatlankodott, amiért nem mondhatta el azonnal, amit akart. Gyorsan letöröltem a habot az arcomról, hogy megmentsem Harry lelki békéjét, nem sértődhet meg karácsonykor. Senki sem sértődhet meg karácsonykor, de főleg ő nem. Olyankor csapkod és teljesen idegbeteg. 

- Figyelünk! – kiabáltam, hogy mindenki jól hallja, Harryre néztek, Niall is letörölte az arcáról a habot. 

- Csak szólni akartam, hogy meghívtam valakit. Bármelyik pillanatban megérkezhet, szeretném végre bemutatni nektek – megeresztett egy csupa fogsor vigyort, és próbált elsomfordálni a figyelem középpontjából, ami nem volt jellemző rá, így utána mentem. 

- Awww, végre bemutatod az új barátnődet? – lelkesedtem, de morcosan nézett vissza, nem értettem, mi a baja. 

- Ez úgy hangzik, mintha minden nap más lenne az - úgy viselkedett, mint egy sértett gyerek, és ez annyira cuki volt. 

- Nem én mondtam – mentegetőztem, és kinevettem a viselkedéséért – Ugyan már, tudod, hogy nem úgy gondoltam, és örülök neki. Ne viselkedj úgy, mint egy sértett hatéves – csíptem meg az arcát, mire elmosolyodott. 

- Csak egy kicsit… ez most – vállat vont, és nem akarta folytatni, mintha nem tudná, vagy nem akarná tudni a befejezést. 

- Más? – félénken bólintott, mintha nem Harry Csajozós Styles állna előttem, hanem egy hatéves, aki puszit kapott a szomszéd kislánytól, akinek csinos loknijai masniba fogva röppennek a magasba minden léptét követően – És ez baj? 

- Nem, csak furán érzem magam. Nem akarom, hogy ilyennek lássanak – mondta, és kócos haját hátra simította újra. 

- Miért? Ők is így viselkednek! Nem láttad még Zaynt Perrievel? Még az acél is megolvad a közelükben, és ahogy Liam Sophiával viselkedik, büntetnie kéne a cukikommandónak. Louis és Eleanor olyanok, mint két turbékoló galamb. Niall pedig… nos – kicsit elpirultam, éreztem, ahogy felforrósodik az arcom – azt hiszem ezt szavak nélkül is elmagyaráztam – nevettem, és legyezni kezdtem az arcomat. 

- Tudom, de bennem mindenki csak a „Csajozós Stylest” látja – mutatott idézőjelet ujjaival – Nehéz megfelelni ennek a képnek – lehajtotta fejét, én pedig a vállára tettem a kezem. 

- Harry, a többiek nem látnak téged Csajozós Harrynek. Nekik Harry vagy az az idióta kölyök, aki kiabálva rohangált a folyósón az x-factorban a hülye kis satyójában azt kiabálva, hogy „Csá, Harry vagyok!”. Ha azt mondom nekik, Harry; azt az idétlen kölyköt látják, nem azt a barmot, aki lehányta a falat, vagy aki vén nőkkel bazsalygott, mint egy idióta – magyaráztam, mire elszörnyülködött. 

- Hé, ne szóld le őket a koruk miatt. Ez abszolút nem számít. Te is leszel még annyi idős – mondta. 

- Látom kiragadtad a lényeget – nevettem, és ott hagytam. Volna. De meghallottam, hogy megszólalt a csengő – Hadd, én! Kérlek, hadd nyissam ki én – nyüszítettem, nevetve az ajtó felé biccentett fejével, én meg rohantam – Jövök! – Határozottan hálás voltam a lánynak, amiért belépett Harry életébe. Olyan volt, mint a felmentő sereg, a létezése azt jelentette, hogy Harry nem fog nyomulni többé. Tudom, hogy sosem gondolta komolyan, de mégis olyan idegesítő volt, mert Niall valamiért azt hitte, hogy lehetne bármi esélye is. Abban a tudatban is féltékenykedett, hogy nagyon jól tudta, Harry csak viccel. A legidegesítőbb az volt, hogy éreztem, bízik Harryben, de bennem nem. 

Gyönyörű barna lány várakozott az ajtó előtt, zöld szemei természetellenesen világosnak tűntek, és úgy mosolygott, mint egy angyal. Vörös rúzst, és hozzá illő körmöket viselt. 

- Szia, én… - kezdtem volna, talán egy kicsit lelkesebben, mint szoktam, ezért Harry sikeresen félre rántott, és behúzta a lányt az ajtóból. 

- Ez itt Becca, Becca Emma – mondta Harry, mire a lány megértően csak annyit mondott „á”. Kissé kínosan érintett a dolog. 

- Harry, mit mondtál rólam? 

- Csak az igazat – mentegetőzött. Azon tűnődtem, hogy az igazságba az is bele tartozik-e, hogy attól függetlenül is rám nyomult, hogy tudta, Niallt szeretem. Vagy az a hülye eset, amikor részeg volt. Ismét a lány felé fordultam, rá mosolyogtam, elnézést kértem, és visszasiettem a konyhába a mézeskalácsokhoz. Még nem került mindre gomb.

- Niall, mi a frászt csinálsz? Ne edd meg a gombokat! – néztem rémülten, mikor megláttam, hogy Niall a mézeskalács emberkék helyett a szájába pakolja az édességet. 

- Miért? 

- Mert nem lesz gombjuk – mutattam a figurákra – és mert én is egész nap azon dolgoztam, hogy ne egyem meg még mielőtt rájuk raknám – tettem hozzá. 

- Ugyan, majd megesszük őket gombok nélkül. Nem mindegy, hogy van-e ruhájuk vagy nincs? Az ízük ugyan olyan – győzködött, és újabb gumicukrot tömött a szájába. 

- Akkor nekem is adj – néztem szigorúan, és felé tartottam a kezem. Bele pakolt párat, aztán visszamentem a többiek közé, figyeltem, ahogy Harry bemutatja Emmát, s közben azon tűnődtem, honnan olyan ismerős az a lány, de aznap nem jöttem rá. 

Este forró csokival a kezünkben idéztük fel az elmúlt év eseményeit, és azt kell, hogy mondjam, életem legjobb döntése volt Londonba költözni. A legszerencsésebb balesetem pedig a Harryvel való találkozás. De az év legtökéletesebb részének mindenképpen Niallt mondhatom. A vele töltött összes másodpercet. Összességében, életem legjobb fél éve volt az utóbbi. 

A legédesebb december huszonharmadikát tudhatjuk magunk mögött.

×××

Sziasztok!!
Ez lenne a karácsonyi rész első darabja, még csak huszonharmadika. Még lesz legalább egy, de eredetileg kettőt terveztem, vagy ha nem fér bele, akkor lehet, hogy több lesz. Ez is egy fél résszel hosszabb, mint a szokásos:D Próbálom a napokban hozni a következőket, mert lassan tényleg karácsony.

Köszönöm mindenkinek, aki olvassa!
~xx