2013. június 26., szerda

×Chapter 24×


- Azért mégis kicsit fura – zavart meg elmélkedésemben Jake. Pedig annyira belebonyolódtam a bugyutánál bugyutább elgondolásokba, hogy el is felejtettem őt. 

- Micsoda? 

- Elítélsz engem azért, ami történt, de te sem vagy ám egy angyal… - Meredt a távolba, és tudtam, hogy ő is arra emlékszik vissza. 

- Azt miattad tettem. El akartam menekülni a közeletekből – magyaráztam fakó hangszínnel, ami az emlék hatására lett olyan. – Te tehettél mindenről, amit akkor tettem. Nem akartam végig nézni, ahogy megölöd magad – csak az aszfaltot néztem, szemem előtt filmként pergett le az emlék; 

Megvártam, amíg a ház lecsendesedik. Óvatosan merészkedtem ki szobám védelmező falai közül, és alaposan körülnéztem. Senki sem állhatott az utamba, felvettem a farmerdzsekim, és a tornacipőm. Éjfél múlt tíz perccel, mikor kiléptem a házunk ajtaján, és a közeli kisbolt felé vettem az irányt. Danny vállalt ott diák munkát, pedig nem lett volna rá szüksége. Másnap reggel neki kellett volna nyitnia, így nála volt a kulcs, amit még délután csentem el. 

Filmet néztünk náluk, mikor kisétáltam a konyhába egy újabb adag popcorn elkészítése okán. Az asztalon pedig ott hevert a kulcs. Beugrott a kasszában „felejtett” napi bevétel. Mindig ott hagyták. Hirtelen ötletnél fogva zsebre vágtam a kulcsot, és elhatároztam, hogy az éjszaka meglátogatom a helyet. 

Kinyitottam az ajtót, óvatosan a pénztárgéphez osontam, és kipakoltam belőle. Próbáltam feltűnés nélkül elhagyni a helyszínt, de amint éppen a zárral szórakoztam, az öreg kopott kulccsal, egy járőr kocsi jelent meg az utca végén, és azonnal észre is vett. Szerencsémre anyám „új szerelme” volt. Vele sikerült annyiban kiegyeznem, hogy csak haza visz, de anyámnak egy szót sem szól. Így akart bevágódni.  Jake nyitott ajtót, és ezért nem tudják azóta sem a szüleink, mi történt aznap éjjel. 


Csak arra kellett a pénz, hogy lelépjek, és jó messze új életet kezdjek. Talán sosem fogja megérteni, min kellett keresztül mennem miatta, majd Danny miatt. 

× 

Haza érve megálltam az ajtóban. Mély levegőt vettem, és besétáltam a házba. Apámat nem volt nehéz megtalálni, mert a hűtőben turkált. Tanácstalan arckifejezése alapján ismét nem volt ehető étel. Nagyszerű. 

- Apa, mondanom kell valamit… de ne szólj közbe – ígértettem meg vele. Hajlamosak ugyanis a felénél közbeszólni. 

- Cigi? – kérdezte, tekintete elkerekedett. 

- Nem – fújtattam. Most még rosszabb, mintha közbeszólt volna. Azt sem engedte, hogy elkezdjem. 

- Alkohol? Drog? 

- Nem! Dehogyis! – közben megráztam a fejem, hogy hitelesebbé tegyem. A kezeimmel pedig magam előtt hadonásztam. – Csak egy fiú – motyogtam hozzá, és ledobtam magam vele szemben az asztalhoz, ahova idő közben ült. 

- Ír? 

- Honnan veszed ezt? – húzódtam hátrébb, és kereszteztem magam előtt a karjaimat, mint mikor egy autóbaleset során a gyagya sofőr a kormány forgatása helyett az arcát védi. Tipikus hiú reakció. Tesztekkel bizonyított, hogy az összes ember így reagál. 

- Olyan ír akcentussal jöttél haza, hogy az is hallja, aki nem beszél angolul – jellemző. Megint túloz, és valószínűleg még hazudik is. 

- De ez lehetetlen… 

- Igen. Tényleg nem hallhatja, aki nem tud angolul. 

- Aj, ne idegesíts! – arcomat tenyerembe temettem az asztalon. Annyira tudtam, hogy vele nem lehet komolyan beszélni. Na, ezért lett volna jobb, inkább megtartanom magamnak az egész történetet. Hogy lehet ilyen gyerekes? 

- Egyébként a te esetedben nem olyan lehetetlen. Fogékony vagy, befolyásolható, és nem angol. Megfigyeltem, hogy könnyen átveszed az ilyesmit – magyarázta, mert tudta, hogy ha tovább viccelődik, megint kitöröm az üvegajtót. Legutóbb, mikor szórakozott, úgy becsaptam magam után, hogy azóta is talál még a szilánkokból. Nem válaszoltam semmit, ezért inkább ő kérdezett. - Ugye nem a nyálgép szőke kölyök, akivel…? 

- Nem nyálgép – elfordítottam a fejem és sértődötten hozzá tettem – és nem szőke – nehogy pont én hagyjam ki az ő idegesítését. 

- Szóval de. 

- Szóval de – erősítettem meg. – és visszamegyek Londonba – fűztem hozzá, mire nem válaszolt, csak bejelentette, hogy neki mindegy, és leugrik a közértbe valami ehetőért. Legtöbbször úgy viselkedett, mint egy gyerek. Hozzá képest én voltam a felnőtt, és ez súlyos teherként nehezedett a vállamra, ha vele beszélgettem – vagy bármi egyéb tevékenységet folytattam -. Utálta, ha okosabbnak gondoltam magam nála, mégis általában buta gyereknek adta elő magát. Semmi értelme nem volt az egésznek. Ezúttal is jól feladta a leckét. Fogalmam sem volt, hogy most Niall a baja, vagy London. 

Újra elvonultam a szobámba. Tudtam, hogy aznap megint nem fogok vacsorázni, pedig alig ebédeltem. Biztos a meleg nyár miatt. Talán nem is ártott egy kis pihenő a szervezetemnek. 

Mialatt apám a közértben volt, előkerestem egy régi legó készletet, amit kiborítottam a nappali padlójára, amit belépett az ajtón. 

- Ez meg mire volt jó? – kérdezte, és fejét rázta. 

- Ha gyerekként viselkedsz, akkor úgy is fogok bánni veled – válaszoltam, beletörődve és a legóba túrtam, majd egy maréknyit felé dobtam. 

- Akkor jobb, ha menekülsz! – kiabált nevetve, mire azonnal futni kezdtem, ő meg üldözött vagy húsz percen keresztül, mire végre elkapott. Mielőtt még halálra kínzott volna kiszabadultam és a fürdőszobába rohantam, az ajtót magamra zártam. 

- Szóval nem fogsz idiótaként viselkedni? – kiabáltam ki neki. 

- Idióta? én nem vagyok idióta – mondta. Hallottam, ahogy elsétál, ezért kilestem az ajtón. 

- Ugyan már. Nem is ismered – mondtam, hogy végre kapcsoljon. Bár szerintem amúgy is nagyon jól tudta, mire célzok. Hajlamos volt nem szeretni az embereket csak úgy, mert neki nem tetszettek, vagy másoknak túlzottan tetszettek. Sajnos túl sok olyan embert utált, akit nem is ismert. Rá kellene már jönnie, hogy ez így mennyire igazságtalan és maradi dolog. 

- Gondolom, ez nem sokáig marad így. 

- Nem hát! és imádni fogod! – mondtam elégedetten és szobám felé indultam - Ellenkező esetben sóska krémlevest etetek veled egy hétig – fordultam vissza azzal a lendülettel, és huncut mosolyt küldtem rémült arca felé. A sóska krémleves az egyetlen étel a világon, amitől elkapja a hányinger. 

Egész délután egy vastag könyvecskébe írogattam. Leírtam mindent. Az egész történetet Niall megismerésétől kezdve a búcsú pillanatáig, és az érzéseimet. Részletesen leírtam mindent, hogy a későbbiekben segítséget nyújthasson. Egy napló nagy segítség lehet évekkel később. Megismerheted belőle egy korábbi énedet, ezzel közelebb kerülve jelenlegi önmagadhoz. 

Szerencsére Niall iránti érzelmeim tiszták, és igazak voltak. A későbbiekben sem okozhattam csalódást magamnak, mikor majd megnézem ezt a naplót. Éppen letettem a pontot az utolsó mondat végére, mikor halkan kopogtak az ajtón. Csak egy valaki lehetett. 

- Ki az? – kérdeztem, ahogy mindig. 

- Ki lenne? – válaszolt, ahogy mindig. 

- Csak ott állsz? – kérdésemre kinyitotta az ajtót, és bedugta a fejét. 

- Téged keresnek. 

- Engem? – kérdeztem meglepetten, és a tükörbe néztem. Szokásom volt. Apám bólintott, majd eltűnt. Kisöpörtem a szememből a bele lógó tincseket, és lesiettem a rám várakozóhoz. 

Egy fekete, elegáns ruhába öltözött fickó várt, egy borítékot adott a kezembe. Rá néztem, de az arckifejezése semmit nem árult el, szóval kibontottam a levelet. 

Mindenki ismeri a véget, mikor a függöny a padlót éri. Igaz? Ennek nincs vége! Bízz bennem, kövesd a pingvint.” – ennyi volt a lapon. Felnéztem a kézbesítőre. Kétségtelenül őt értette a pingvin alatt, ezen elmosolyodtam, mire az értetlenül nézett rám, és betuszkolt egy autóba.  Egészen estefelé járt az idő. Kezdett sötétedni, de még egészen világos volt, és a nap sem bukott teljesen a horizont alá. Nem volt már forróság, hűs szellő kapott a hajamba, az út alatt. Szerettem volna azt gondolni, hogy fogalmam sincs, mire célzott a levél, de nagyon jól tudtam. Egész délután nem vettem fel a telefont. 

× 

A jármű megállt, és a pingvinnek öltöztetett férfi kinyitotta nekem az ajtót. Lassan kiszálltam, és körülnéztem; A kis erdős részen találtam magam, közel a patakhoz. A nap már készült lemenni, szél mozgatta a fák lombjait, a kiöltözött alak pedig az egyik irányba mutatott, majd visszafordult és elment. Elindultam abba az irányba, az égő fáklyákkal szegélyezett úton - éppen a kis patakocska felé -, melynek végén Niall várt. NIALL!!!  

Úgy féltem, mégis örültem neki, hogy pillanatokig nem lélegeztem, mert képtelen voltam rá. Próbáltam levegő után kapkodni, de egyszerűen képtelennek éreztem magam. Csak néztem őt, és úgy éreztem mintha egy hatalmas kéz szorítaná össze a tüdőm, kipréselve belőle a szuszt. Olyan régen láttam, hogy a tudatalattim elhitette velem, sosem látom többé. Vagy fogalmam sincs, hogy mire gondoltam, de oda siettem hozzá, hogy újra karjai között tudhassam magam. Megálltam előtte egy centivel, és csak bámultuk egymást, mintha most látnánk efféle lényt először. Akkor már patakokban folyt a könnyem, egyszerűen nem tudtam, és nem is akartam visszatartani. Hirtelen körém fonta karjait, és én biztosan csak azért nem estem össze, mert olyan erősen szorított magához, hogy kis híján megfulladtam. A szemembe nézett, úgy mosolygott rám, mintha ehető lennék. 

Ajkait az enyémre tapasztotta, mire én magam után rántottam a fűbe. Soha többet nem akartam ennél távolabb tudni magamtól. Az éjszakát a csillagok alatt töltöttük, ahol bebizonyította, hogy igazán szeret. Szenvedélyes volt, gyöngéd. Akkor, ott először és megmásíthatatlanul az övé voltam, s ő az enyém. A külvilág megszűnt létezni azalatt, szeretettel ölelt, és selymesen érintett. Meg sem szólaltunk aztán, nem is kellett, csak néztük a csillagokat és tudtuk, hogy ott van a másik, közel… újra közel, és ezek után sosem engedjük már el egymást. Soha. 

× 

Hajnalodni kezdett, mikor feleszméltem. Úgy tűnt, kicsit elaludtunk, így kiszakítottam magam az ölelésből, és óvatosan bökdöstem őt is. 

- Végre rájöttem, hogy mit takar valójában, ha az emberek azt mondják „szexi” – mondtam mosolyogva, mikor már felébredt, és lehajtottam a fejem, hogy ne nézzen a szemembe, a leggyönyörűbb kék tekintettel, amit valaha láttam. Huncut mosolyra húzódott szája. 

- Téged? – kérdezte, erre felnevettem. 

- Téged – zártam le, és játékosan megpusziltam a száját, aztán felálltam, hogy induljunk. Haza vitt, én pedig visszamásztam az ablakon keresztül. Nem lenne túl jó pont elsőre egy szöktetés. Megbeszéltük, hogy még a nap folyamán hivatalosan bemutatom neki a családom, reggel az első dolgom lesz összecsődíteni a „bandát”. 

××× 

Siettem az új fejezettel, de ez is egy féllel hosszabbra sikerült. Remélem ez nem okoz problémát, de kicsit belém ragadtak a dolgok, és most feltör mindaz, amit egy hónapon át magamban tartottam. Ebben a részben Niall és Becca diszkréten felnőttek önmagukhoz, de ez nem azt jelenti, hogy ezentúl nem lesznek gyerekesek! 
Remélem megér a rész néhány pipát és könyörgöm!! Nagyon szépen kérek minden kedves olvasót, hogy kommenteljetek! Nagyon sokat jelent ez nekem. El sem tudjátok képzelni... 
Továbbra is lépjetek be a csoportba, ha érdekelnek a frissek: [CSOPORT]
Szeretném, ha továbbra is követnétek, bloglovin' segítségével: [BLOGLOVIN']

8 megjegyzés:

  1. Egyszerűen imádom a blogodat! Várom a következő részt.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!:D Próbálok sietni, újra belejöttem:DD xx

      Törlés
  2. Kedves Annie!

    Fogalmam sincs, hogy hogy írjak egy épkézláb kommentárt, de valahogy összeszedem a gondolataim, és írok neked.

    Becca apukája olyan jófej! Amúgy gondoltam én, hogy valami hasonló kaliberű egyéniség lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire megérti Becca-t. Remélem elfogadja majd azt a tényt, hogy a lánya Niall-el fog élni.

    Niall. Hát ő aztán nagyon jól tud időzíteni. Nagyon tetszett a pingvines rész, megmosolyogtattál vele(: . Imádom, hogy mindketten olyan érzelmesek, éhesek, kedvesek, viccesek, de néha komolyak is tudnak lenni. Igazi álompár!

    Ez a rész is írtóra tetszett, és kíváncsian várom a folytatást, mivelhogy igazán kíváncsi vagyok a 'banda' szerepelésére Becca hozzátartozói előtt.
    With love: L. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,

      Remélem a rész hatására csúsztál így szét:DD

      Igen, Becca apja vicces és jófej!:D Igaz, hogy képtelenség vele komolyan beszélni, de azért el lehet vele szórakozni, mint egy öccsel:DD

      Álompár!:D Ó, ez volt a célom vele:DD Két kis idióta gyerek, akik nagyon jól egymásra találtak:D

      A "banda" meg nem tudom, hogy fog szerepelni. Remélem humoromnál leszek:DD
      ~xx

      Törlés
  3. OMG :D Teljesen felajzott ez a rész. :D
    Nagyon tetszett. Talán jobban mint az eddigiek. Nagyon szépen fogalmazva írtál le minden egyes részletet, nem bonyolítottad túl, de nem is hanyagoltál el semmit. TÖKÉLETES.
    Az ajával való beszélgetése nekem kicsit fura volt, de örültem, hogy nem áll a szerelmesek útjába.
    Na és Niall visszatérte...huh nem is lehetett volna ennél jobb. És a fűben, hogy egymáséi lettek, fantasztikus.
    Nagyon romantikus volt, ráadásul nem volt sok minden leírva belőle. Ennek így kellett lennie. Így is eltudtam képzelni mit csináltak. :P
    Már nagyon várom a következőt, siess.
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igen... engem a kép. (és a képek, amikkel bombáztál) khm.
      Köszönöm!:DD
      Az apja maga kicsit fura. akartam, hogy legyen benne egy ilyen vicces tag:D Olyan kézenfekvő volt:D
      A fűmániámról annyit, hogy igen... létezik a mániám. De csak akkor vettem ezt észre, mikor írtad. Szóval ez a tudatalattim üzenete volt:DD
      Örülök, hogy ilyen vizuális típus vagy:D
      ~xx

      Törlés
  4. Jajj nagyon örültem a gyorsan érkező friss résznek, öröm volt olvasni. Meglepett, hogy Becca "zűrös" ügybe keveredett, nem is gondoltam volna, hogy képes ilyesmire, de abszolút nem ítélem el, félre ne értsd. Egyszerűen csak nem látott más kiutat a tanácstalan helyzetből. Azért szerencsére nem lett komoly baja belőle.

    A tesója még mindig jó fej, nekem az eddigi legszimpatikusabb karakter, aki Beccához közel áll, persze a srácokon kívül.

    Érdekes volt az apjával folytatott beszélgetés. Tetszett a találgatós rész, amikor nem hagyta szóhoz jutni a lányát. Ha azt vesszük elég jól fogadta a hírt, annyira nem lett nagy jelentősége a dolognak. Legalábbis én így értelmeztem. Furcsa ám, hogy ez esetben Becca felnőttesebben viselkedett, mint a saját apja. Ennek oka gondolom, hogy félti a lányát, még ha nem is mondja így ki. Ezért is tereli a beszélgetést.

    Na és a Niall jelenet..
    Teljesen oda voltam érte, már olyan régen találkoztak és annyira édesen fogadták a másikat. Végre megtörtént a komoly előrelépés, nagyon romantikus lett, az egész, ahogyan a pingvin fickó elvitte a titokzatos helyre és ahogyan befejeződött az estéjük. Teljesen el tudtam képzelni a jelenetet, Niall nagyon cuki lehetett.

    Érzem, hogy egyre komolyabb ez a kapcsolat, kíváncsi vagyok a szülők véleményére, amikor találkoznak az ír szöszkével.

    Nagyon várom a következő részt!

    puszi, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de nagyon köszönöm! Örülök, hogy észrevetted, és megemlítetted a múlt bakiját. Nem lehet mindenki angyal, és az egy kiszolgáltatott helyzet volt. Neki is kellett egy kis múlt.

      Szeretném most már közel tudnia testvérét, próbálom előtérbe állítani, mert most nagyon beleszerettem megint a gondolatba, hogy szeretném, ha nekem is lenne:DD Nem értem miért. A valóságban csak a baj van velük:D

      Valójában Becca mindig felnőttesebb, mint az apja. Az apja állandó gyerekes viselkedése az, ami miatt sokszor áll a bál köztük:D Becca néha szeretné, ha komolyan vennék akkor is, ha ő maga is csak egy gyereknek látja még magát, de az apja mindent elviccel. Zavaró, ha valakire számítani akar, de az csak hülyéskedik:DD

      Egyébként a titokzatos helynél szándékosan használtam határozott névelőket minden alkalommal. A későbbiekben ki is derül, hogy miért. A jelenet végül is azért így alakult, és nem máshogy, mert tegnap történt meg az áttörés a fejemben. Végre nem egy kisfiúnak látom őt, hanem annyi idősnek, amennyi valójában. és tetszik, amit látok az az igazság:DD

      Na mindegy... Örülök, ha tetszik, igyekszem a következővel is. Egészen belejöttem megint:D
      ~xx

      Törlés