2013. június 24., hétfő

×Chapter 23×


Apámnak nem volt olyan egyszerű elmondanom a történetet, mert ő volt az az ember, aki odafigyelt rám a
Danny ügy után. Ő figyelt arra, hogy egyek, és minden meg legyen körülöttem, amire szükségem volt. Egy szót sem szólt, hogy nem mentem iskolába, sőt! Még igazolást is szerzett. Hatalmas erőfeszítésébe kerülhetett ez, mert nem támogatja az iskolakerülést, sem az önsajnálatot. Emellett nem is egy gondos apa minta. Mégis képes volt felnőtt módjára viselkedni akkor, amikor szükségem volt rá. Egyébként is szürreális elképzelés volt, hogy éppen én, aki élből elutasítottam a nyájaskodást és a fölösleges szavakat, pont én szeressek bele egy sztárba. Hogy vezessem elő egy felnőtt férfinak, aki az apám, hogy egy népszerű fiú banda egyik tagja tudta így elvenni az eszem. Ráadásul nyálasnak tartja őket. Á, és a tetejébe, utálom a sztárokat! Hihetetlenül. Folyamatos csalódás a rajongók számára. Azt hiszem érthető, miért nem akartam elmondani, annak ellenére, hogy el akartam mondani. 

Hazafelé tartottam, de előbb sétálgattam egy kicsit. Az ég már derűs volt, ám az eső még szakadt. Nyári zápor. Szinte sütött a nap, de az eső patakokban folyt rajtam a hajamat teljesen eláztatva. Erről az jutott eszembe, hogy most akár lélek szakadva bömbölhetnék itt az utcán, senki sem venné észre. De nem volt kedvem hozzá. Csak sétáltam, és élveztem, ahogy az eső megtisztítja a lelkem. Valójában nem volt okom a szomorúságra, mert még mindig a szemem előtt lebegett az ígéret. „Rövidesen újra együtt leszünk!” Beszéltem Anyámmal és a húgommal, amit már hónapok óta nem tudtunk személyesen megtenni. Végül is, ha jobban belegondolok, fel kéne hagynom a puffogással és normálisan viselkedni. A békés külvárosi utca nem bővelkedett a délután sétálókban, ha esett az eső még kevésbé mozdultak ki az emberek. Csak a madarak csicsergését lehetett hallani, a fák leveleinek susogását az enyhe nyári szellőben, és az esőcseppek szüntelen kopogását a tetőkön és az aszfalton. Minden olyan nyugodt volt, mintha hirtelen eggyé váltam volna a természettel.


Már épp az I’ll Be OK című dal járt a fejemben a McFlytól. Teljesen ráhangolódtam arra, hogy minden teljesen rendben lesz körülöttem, és az egész olyan álomszerűnek hatott. Már azt sem tudtam, hogy kerültem oda. Szinte nem is emlékeztem az útra. Minden tökéletes lett volna ha…   

Hirtelen erős karok fonódtak derekamra hátulról, és nagyon gyorsan egy szoros ölelésben találtam magam. Megpördültem, hogy lássam, ki lehet az, aki így szeret. Nem hittem a szememnek… 

- Jake? Te mi a frászt keresel itt? – löktem el magamtól drága bátyám, akit kitagadtam. Kitagadtam, mert… Volt okom rá. Nem létezett számomra. 

- Haza jöttem, apa nem is mondta? – nevetett tenyérbe mászóan, hogy legszívesebben lekevertem volna neki. 

- Nem, nem mondta és bár te sem mondtad volna – vágtam a fejéhez, és sietve elindultam. A nyomomban loholt, és mikor utolért… 

- Ugyan már… Nem csinálhatod ezt örökké. Meg kell bocsátanod végre! – győzködött, én pedig próbáltam nem emlékezni arra, amiket tett. 

- Minek vagy itt? Csak csalódást okozol mindenkinek. Végre elfelejtettelek, és visszajössz. Minek?
- Megváltoztam. Hinned kell nekem – könyörgött, és a kezével hadonászott közben. 

- Képtelen vagyok – egy pillanatra megálltam, és végig néztem rajta. Kis undorral a tekintetemben. Próbáltam vigyázni rá, de ő sosem hallgatott rám. Higgyem el, hogy megváltozott azalatt a majdnem három év alatt? Hogyan? Miért? Nem vagyok ilyen naiv… 

Emlékszem arra az egészre. De még milyen kristálytisztán… Egyik délután néhány haverjával együtt elhatározták, hogy bandát alapítanak. Nevet nem találtak ki, csak minden délután zenéltek. Ő csak egy évvel volt idősebb nálam, így nem bánták, ha meghallgattam őket. Eleinte nagyon tetszett, amit csináltak. Imádtam őt, és felnéztem rá. Többek között azért is, mert nem értek semmihez, ő pedig zenél. Jól. Még ők is egészen gyerekek voltak akkor, ártatlanok és viccesek. Szerettem a barátait, mert mindig jól szórakoztunk. A későbbiekben már Danny is velem tartott. Minden jó volt, teljesen jó. Gyerekek voltunk nagyon, folyamatosan szórakoztunk, és nevettünk. Sokat… 

Egy nap aztán cigizni kezdett. Nagyon ritkán, és engem ez kicsit sem zavart, de miután lebukott, már az sem érdekelte, hogy valaki megláthatja. Füstölt, mint egy gyárkémény. Délutánonként a zenélést az együtt iszogatás váltotta fel. Kevesebbet gyakoroltak és többet ittak. Azt hitték, ettől lesznek rock sztárok. Eleinte hívták is őket, nem komoly helyekre, csak iskolai rendezvényekre és közösségi eseményekre. A későbbiekben viszont az egész rock sztárságuk abból állt, hogy alaposan kiütve fetrengtek. Csak az ég tudja, milyen anyag volt bennük időnként, talán még ők sem tudták. Szánalmasnak találtam őket és egyre kevesebbet beszéltem vele. Szinte csak annyit, hogy engedjen be a fürdőszobába reggel. 

Aztán az egyikük alkohol mérgezésben meghalt. Az apja talált rá, és a többiek szüleit előbb hívta, mint a mentőket és a rendőrséget. Még aznap elvonóra záratták őket, akkor felejtettem el örökre, hogy ő létezik. Nem akartam tudomást venni egy ilyen emberről. Semmi szükségem nem volt erre az életre. Próbáltam segíteni rajta, amíg lehetett, még hisztiztem is. Azt hiszem, nem voltam elég fontos neki. 

- Becca, tudnod kell, hogy a külön töltött idő alatt csak arra tudtam gondolni, hogy csalódást okoztam a
húgomnak. Csak azért sikerült leszoknom mindenről, és azért nem pusztultam ott, mert be akartam bizonyítani neked, hogy nem vagyok olyan ember – olyan ártatlanul nézett rám, és én annyira szerettem volna hinni benne, hogy igazat mond. 

- Egész idáig ott voltál? 

- Nem. Nem akartam teher lenni, így kerestem egy melót. Kicsit össze akartam szedni magam, így is elég fájdalmat okoztam már mindenkinek – mondta, de tudtam, hogy a mindenki alatt rám gondol. Igazi lázadó kölyök volt mindig is, és utált mindenkit, csak engem nem. Sajnáltam, hogy így alakult közöttünk, de ő tehetett róla. Újra elindultam mielőtt még meggyőzött volna. Nem akartam elhinni, amit mondott, mert így is elég nehéz volt megmagyaráznom magamnak, hogy rossz ember, és utálnom kell. Folyamatosan mellettem sétált, ezzel egy kicsit más utat adva gondolataimnak. Végre volt pár szabad percem, amikor nem Niall járt a fejemben, és a hiánya. Sikítani akartam, amiért hiszek neki. Hittem neki, elhittem, hogy visszakaphatom a bátyámat. 

- Merre volt az a bizonyos meló? – kérdeztem rá végül. Valószínűleg azt hitte, nem szólok hozzá többet, mert meglepetten rám nézett. 

- Írországban – kezdte, de nem szóltam bele, csak bámultam magam elé. Láttam, hogy folytatni akarja. – Tudod apa régi cimboráját kerestem fel. 

- Sheamus? De ő nem is Írországban él – vágtam közbe mégis, mire türelmetlen arcot vágott. 

- Nem ott él, de onnan származik, és nagyon jól ismerik. Még neki is nehéz dolga volt, mert kocsmába nem mehettem – szünetet tartott, közben éreztem, hogy engem figyel. Nem néztem rá, csak vártam a folytatást. – Végül egy könyvesboltban kaptam munkát – fejezte be, és halványan elmosolyodott, mint egy idióta. 

- Könyvesbolt? Utálod a könyveket – nevettem, de hamar abbahagytam. Nem akartam, hogy bíztatásnak vegye. 

- Utáltam! Már nem. Abbahagytam a zenélést, és könyvekkel kezdtem foglalkozni. Nem olyan menő, és nem versenyeznek a csajok, de érdekelni kezdett. 

- Nahát. Sosem gondoltam volna, hogy a „nagy lázadó bátyám” egy nap majd könyvekért fog rajongani – mosolyogtam. 

- Az első napomon elolvastam az Üvöltő szeleket – mondta, és ettől automatikusan érzékeny üzemmódra váltottam. Azt a könyvet már akkor olvastam, mikor ő javában élte a káros kis életét az alkoholista haverjaival. Nem foglalkozott már velem. Legalábbis ezt hittem, mégis tudta, melyik a kedvenc könyvem. Mosolyogtam rá, de csak halványan. Biztos elbőgtem volna magam a felismeréstől. Megtagadtam a testvéremet, és úgy tettem, mintha sosem létezett volna. Pedig nagyon is létezett, és szerettem. 

- Emlékeztél rá? 

- Persze, és amint könyvek közelébe kerültem, meg akartam tudni, mit szeretsz benne annyira – mondta természetesen ő, aki sosem olvasott. Még a müzlis doboz hátoldalát sem akarta elolvasni. Tényleg egészen megváltozott. Meg akartam ölelni, de úgy döntöttem, hogy ez még korai. 

- Hogyhogy nem jöttél a temetésre? 

- Nem éreztem úgy, hogy ott a helyem. Akartam is kérdezni; Mi van a nyálas fiú bandáddal? 

- Nekem nincs nyálas fiúbandám – mondtam sértődötten, és elfordítottam a fejem, de majdnem felborultam egy faág miatt, ami valahogy elém került. Jellemző, így hát elnevettem magam. 

- Semmit sem változtál – motyogta. – Na, mesélj! Kimész Londonba, és az első ember, akivel összefutsz, egy világsztár? – próbált mosolyt húzni az arcomra, manuálisan.

- Szó szerint – mondtam szem forgatva. Visszaemlékeztem, a Harry ügyre, ami ahhoz vezetett, hogy megismertem a srácokat és teljesen beleszerettem ebbe a szőkébe. 

- Pedig sosem tetszettek a szőke kék szeműek – mondta Jake, egyik haverjára emlékezve. Tudom, hogy rá célzott. 

- Na, és milyen szerencse, hogy nem a züllött haverod volt a kivétel – morogtam rá. 

- Sajnálom 

- Nem kell. Elmúlt. Csak bizonyítsd be, hogy megváltoztál. Nekem ennyi elég – mosolyogtam. Végre visszakaptam az idióta bátyám… 

- Most, hogy te itt vagy, ő pedig ott… - kezdte, de elgondolkodott a folytatáson. – Szóval… Fog ez működni? 

- Amint lehet, visszamegyek – Nem válaszolt percekig, csak sétált mellettem. Azt hiszem kicsit csalódott volt, hogy vissza akarok menni. 

- Hát te? Minek jöttél vissza? – törtem meg a közénk ékelődött csendet. 

- Hirtelen ötlet volt. Nem régen történt. Reméltem, hogy haza jössz. 

- Niall úgyis visszavisz. Remélem. 

- Nem vagy benne biztos? 

- Ő nagyon népszerű, és elfoglalt, én meg csak egy lány vagyok egy országból, amiről a legtöbb ember még csak nem is hallott. Ezerszer elképzeltem már, hogy egy hét alatt elfelejt. Persze bízom benne, de nem várhatom el, hogy a turné, a rajongók vagy bármi más elé helyezzen. Még egy pillanatra sem – hadartam el egy levegővel majd nagyot sóhajtottam. Ő bólintott. 

Közben pedig azon kezdtem agyalni, hogy fogok előállni a jó hírrel. 

- Szevasz, fater! A lökött kölyköd beleszeretett egy sztárba! – játszottam le a jelenetet a fejemben, ahogy berúgom az ajtót magam előtt. Nem, azt hiszem, mégsem így…  

×××

Sziasztok!
Nagyon sajnálom ezt a hosszú kimaradást. Kis válságba kerültem a rész miatt, és a következők is okoznak majd némi fejtörést, de igyekszem hamar hozni őket. Mint látjátok, ez kicsit hosszabb lett, pont egy fél résszel. Remélem ez is meg fog érdemelni néhány pipát, és kommentet.
Hát... remélem nem veszítettem el - a több, mint egy hónapos kimaradás ellenére - túl sok olvasót.

Továbbra is lépjetek be a csoportba, ha érdekelnek a frissek: [CSOPORT]
Szeretném, ha továbbra is követnétek, bloglovin' segítségével: [BLOGLOVIN']

6 megjegyzés:

  1. Szia.
    Huh azta mindenit, jó hosszú rész lett, és faltam a betűket. Nagyon vártam már, hogy ide is hozz részt, én szeretem ezt a történetet annak ellenére, hogy nem olyan népszerű mint a Leveles, ebben a sztoriban is megmutatkozik a tehetséged a szókincsed.
    Egy picit nem értem miért fél annyira az apjától Becca ha megtudja az igazat? Szerintem nem venné le a fejét. Felnőtt nő azt tesz amit akar, amúgy is a szívnek nem lehet parancsolni.
    Az elején a visszaemlékezős rész nagyon tetszett, bárcsak nekem is lehetett volna apám, aki ilyeneket megtett volna értem....de nem volt, így átérezni sem tudom ezt a fajta szeretet. :/
    Eddig nem is tudtam, hogy van a lánynak bátyja. Nekem szimpatikus ez a Jake gyerek.
    Lehet érezni mennyire odáig van a húgáért. remélem minden rendben marad közöttük és Becca elfelejti a régi sérelmeket. Ráadásul Jake Írországban dolgozott. :D Ahonnan Niall is származik micsoda véletlen... :D

    Már nagyon várom Niall visszatértét, kezd hiányozni nekem. Már nagyon kíváncsi vagyok hogyan viszi vissza szerelmét Londonba.

    Remélem hamarabb hozod ezek után itt a részt, ne várasd meg egyik leghűségesebb olvasódat. :-*
    Sok ihletet kívánok és olvasókat.
    Puszi Drága Annie.

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!! Imádlak, köszönöm!

      Igazából az első perctől kezdve úgy terveztem, hogy lesz egy bátyja, de Londonban volt, és csak a fontos emberekre gondolt. Jake pedig elveszítette azt a szeretetet. Egy időre. Nos, igazából... Ez az Írország dolog, tényleg véletlen. Ez egy újabb szál, amit ki akarok bontakoztatni, és egyenlőre semmi köze egy bizonyos másik Írhez, aki Beccával kavart ez idő alatt:D Aztán, mivel ez egy szappanopera... ki tudja!?:D

      A következő részben végre kitálal az apjának, és végre valahára Niall is felbukkan. Bocsánat, amiért ilyen hosszú időre eltettem őt, de muszáj volt valóssá tenni Becca karakterét némi múlttal. Nem akarom, hogy egy egyszerű üres semmi legyen.

      Ihletből most nincs hiány, inkább olvasókra lenne szükség. Örülnék, ha írna pár ember, aki látta, mert a statisztikák szerint rekordot dönt a nézettség. Ehhez képest még pipákból is szűkölködünk, pedig egy kattintás az egész.
      Nagyon köszönöm!
      ~xx

      Törlés
  2. Sajnálom, hogy nem vettem észre, hogy jött a rész.):
    Ez a rész is nagyon jó lett, és persze tökéletesen leírtál mindent!
    Nekem is igazán jófejnek tűnik Jake, viszont sajnálom, hogy régen olyan zűlött életet élt. DE ha meg tudott változni Becca-ért, akkor igazán szeretheti.
    Becca apukája meg nagyon kedves, hogyha még igazolsát is szerzett neki amikor rossz időszaka volt. Viszont én sem értem, hogy akkor miért fél annyira elmondani neki?
    Na de lényeg a lényeg: ez is tökéletes rész lett, és ne szomorkodj a kommentek miatt, mert mi tudjuk, hogy nagyon jól írsz, és szeretünk téged! Várom a következő részt!
    With love: L. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De édes vagy! <3

      Örülök, ha szeretitek! Jake jófej:D Annak szántam legalábbis. A múlja meg valami miatt lett olyan, amit úgy akartam, de mégsem úgy lesz. Ez egy aranyos történet marad. Nem teszünk bele nem aranyos részeket!:D

      Fura, hogy az igazolás szűrted le:D Egy ideig gondolkodtam rajta, hogy azt is bele írjam-e és gondoltam, hogy ezért szeretni fogjátok, úgyhogy beleírtam:D Hogy miért nem akar komolyan elbeszélgetni az apjával, az majd a következő részben kiderül, amikor ráveszi magát erre a bizonyos beszélgetésre.
      Köszönöm! ~xx

      Törlés
  3. Ohh nagyon vártam már az új részt és nagyon örülök, hogy hosszabb kihagyás után, de végre megérkeztél vele.

    Becca tesója nagyon szimpatikus. Nem is emlékszem, hogy olvastam-e valaha, hogy van tesója, talán az elején írtad, de annyira nem maradt meg bennem. Ha így van, ne haragudj érte.

    Durva, hogy milyen ügybe keveredett, ezzel kapcsolatban van személyes élményem, a bátyjám sincs túl jó társaságban, s bár már 30 éves, akkor sem jár mindig jó úton és ez nagy csalódás számomra. Na mindegy.

    Látszik, hogy mennyire szeretik egymást, s Becca hiába taszította el magától, az érzései őszinték, és nem tudja tagadni, mennyire fontos neki a testvére.

    Volt egy hosszú gondolat, ami nagyon tetszett: "Az első napomon elolvastam az Üvöltő szeleket – mondta, és ettől automatikusan érzékeny üzemmódra váltottam. Azt a könyvet már akkor olvastam, mikor ő javában élte a káros kis életét az alkoholista haverjaival. Nem foglalkozott már velem. Legalábbis ezt hittem, mégis tudta, melyik a kedvenc könyvem. Mosolyogtam rá, de csak halványan. Biztos elbőgtem volna magam a felismeréstől. Megtagadtam a testvéremet, és úgy tettem, mintha sosem létezett volna. Pedig nagyon is létezett, és szerettem."

    Ez olyan kedves volt, ez leír mindent, ami fontos.

    És nem elhanyagolható az apjával való viszony. Meg is lepett, hogy mennyire támogatta a lányát a nehéz időkben, most pedig Becca olyan elutasító vele. Furcsa az ő kapcsolatuk, de úgy érzem lesz ez még jobb is, csak kérdés, hogyan fogadja a lánya beszámolóját.

    Összegezve, nekem nagyon tetszett, megint új színt vittél bele, jó volt, hogy felbukkant a régen látott bátyó. A leírásaid továbbra is elképesztőek, nagyon szép a fogalmazásod. Ezt azért hangsúlyozom annyira, mert te is azok közé tartozol, akiknek az írásait mindig nagy örömmel olvasom és mosolyt (olykor pedig könnyeket) csalnak az arcomra.

    Nagyon várom a folytatást!

    puszillak, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww, azta! <3 Szóval, KÖSZÖNÖM!! Nagyon boldog vagyok!

      Ne aggódj, valójában egyszer sem említette, hogy lenne egy bátyja. Már az elejétől tudom, hogy lesz, de szándékosan nem említettem meg. Talán ennek is lesz majd szerepe. Ki tudja.

      Az igazság az, hogy az én bátyám nem keveredett ilyen ügybe... ugyanis NINCS... Amit nagyon sajnálok, ezért lett Beccának.

      Nagyon szeretik egymást, és Becca betegesen ragaszkodik hozzá, mert szeretném, ha lenne egy bátyám, de ez már elúszott. Szóval a szeretetemet a fantombátyám iránt ide írom:DD De gyerekes dolog ez, te jó ég!:D

      A, annyira örülök, hogy kiválasztottad azt a gondolatot, ami a törődésről és a szeretetről szól, meg persze Becca önzőségéről, ami nem tud kiteljesedni, ha a bátyjáról van szó.

      Furcsa az ő kapcsolatuk, furcsa Becca is, ahogy az apja is. Lassan, de kerülnek elő még dolgok.

      Örülök, hogy tetszenek a leírások. Remélem át tudom adni valamennyire a természet gyönyörűségét, és azt, mennyire oda vagyok érte! Köszönöm!!
      ~xx

      Törlés