2013. április 5., péntek

×Chapter 8×


Ami azt illeti egy hét alatt sikerült minden felkavart port lecsitítani, legalábbis annyira, hogy ne rúgjanak ki. Mielőtt bárki azt hiszi, nem lettem híres író. Már nem követték minden lépésem lesifotósok, és nem állítottak meg a kisboltba menet autogramért sem. Sosem voltam valami nagy szám. Ötletem sem volt, mire gondoltak ezek, mikor tollat és füzetet, vagy esetenként képeket nyomtak a kezembe. Jól esett volna a törődésük, ha nem tudom, hogy az egész nem nekem szól. Nem mutattam fel semmit, csak részegen hülyéskedtem élőben egy híres énekessel, akivel azóta sem találkoztunk személyesen. Nem voltunk eltiltva, de megkértem őket, hogy ne keressenek, amíg az ügy élesen él a rajongók emlékezetében. Nem akartam csak egy csaj lenni, akit mindenki ismer, de tudják, hogy nem csinál semmit, csak van. Nem, annál én jobbnak éreztem magam. 

Niall minden nap írt nekem magáról, de csak annyit, hogy él és kikérdezett engem. Nem sok mondanivalóm volt, bezárva. Beszélgetéseinket többnyire a twitteren, egy hamis felhasználó segítségével bonyolítottuk. Az egy hét alatt végig számlálót is vezettem arról, mióta nem láttam, és az idő múlásával egyre jobban hiányzott. Ahogy a számok értéke nőtt, egyre kevésbé éreztem a jelenlétét magam körül. Liam minden nap felhívott, és beszámolt a velük történtekről. Tanácsokat adott, és kiemelte a Niall híreket. Csak így neveztem. Már mindennapossá vált, hogy elmeséli nekem a napját, pedig nem is kérdeztem. Soha nem kérdeztem, valahonnan mégis tudta, hogy erre vagyok kíváncsi. Néha Harry is írt valami idegesítőt, és mikor ezeket elolvastam biztosra vettem, ez csak azért ír, hogy rajtam szórakozzon, ahogy mindig tette. Ennek ellenére felvidított. Louis és Zayn néha üzentek a többiekkel, de ők sosem kerestek, amit nem is csodáltam. Velük nem tudtam olyan kapcsolatot kialakítani, talán a görcsös igyekezet miatt, amivel Niall szemét próbáltam felnyitni. Megfogadtam, hogy a továbbiakban ez másként lesz, és ha végre lekerülök a napirendről, többet soha nem iszom. Előtte sem volt ezzel gondom, és ezután sem lesz. 

Volt időm gondolkodni az egy hét alatt, amit a külvilágtól elzárva töltöttem önszorgalomból, és arra jutottam, hogy Niall nem lehet ilyen vak. Márpedig, ha ő nem ilyen vak, akkor csak arról van szó, hogy barátok vagyunk és kész. Legszívesebben inkább eltűntem volna az életéből, de ott volt Liam… és valamiért Harry, akire időközben mindig gondoltam, és nem igazán értettem, hogy miért. Csak azért nem tudtam távolt tartani magam tőle, mert a többieket is szerettem, és… talán azért is, mert minden alkalommal, mikor írt úgy éreztem, törődik velem. Sajnos ezzel olyan reményt adott, amivel nem tudtam mit kezdeni. 

Épp az utolsó napja volt a hétnek, mikor valaki kopogtatott az ajtón. Reméltem, hogy nem valami akadékos alak, aki újra hírt akar csinálni belőlem, és félve közelítettem az ajtóhoz. Óvatosan fogtam meg a kilincset, és résnyire nyitottam ki, hogy kinézzek. Danielle állt ott, és hatalmas mosoly ült az arcán. 

- Hoztam kaját! – kiáltott fel, miközben betessékeltem a házba. Vele még csak néhány alkalommal találkoztunk, ő mégis úgy viselkedett velem, mintha ismerne. Valószínűleg ismert is, Liam miatt. Akármilyen megbízható is volt, nem lehetett azt várni tőle, hogy Daniellenek ne mondjon el valamit. A konyhába vezettem, ahol egyre több időt töltöttem miattuk, és nem azért mert konyhatündér vagyok. Valójában, azóta vált fontossá a konyha, mióta megismertem Niallt, előtte sosem főztem, de látni azt, hogy éhes…
- Na, beszélj! Mi a helyzet? – kezdte, és továbbra is mosolygott. 

- Mikor kislányként arról álmodoztam, hogy híres leszek, nem éppen erre gondoltam – mondtam nevetve. – Meg vagyok. Nem tettem fel egy írást sem, mióta … - folytattam, és az asztalra néztem. – Nem akartam, hogy Niall miatt híres írót vagy ilyesmit csináljanak belőlem – Danielle mosolyogva figyelte, ahogy beszélek. 

- Bénák voltatok, de már alig gondolnak rátok. Az emberek ismerni fognak. Sokan felismernek majd az utcán, és követnek a twitteren, de már nem fogja érdekelni őket ez az egész – közölte, majd gyorsan másfelé terelte a témát. – Úgy érzem téged nem ez zavar – kicsit visszavett a hatalmas mosolyból, ettől az arca barátságos lett. Tudtam, hogy mire gondol, de már kicsit sem voltam benne biztos, hogy igaza van. 

- Tudom, mire célozgatsz – mondtam mosolyogva. – De nem foglalkozhatok örökké ezzel. 

- Akkor csak bökd ki, mondd el neki, és ha nem hát nem – mutogatott, és végül rácsapott az asztalra, hogy hatásosabb legyen a mondandója. 

- De mi van, ha ő … Tudod, félek. Attól tartok, hogy később kínos lesz közöttünk a helyzet. Akkor megromlik a barátságunk, és a többiekkel is. 

- Ugyan már… Ez csak belemagyarázás. A helyedben egy percet sem várnék tovább. Tudod milyen! Édes, kedves, de … - rázta a fejét és próbált erre olyan szót találni, ami oda illő, végül feladta. Rosszallóan csóválta a fejét. – De hiszen érted, nem? 

Természetesen értettem, amit mond, de ez nem segített. Hogy úgy mondjam, beszari voltam mindig is. Őszinte és szókimondó embernek ismertek, és az is voltam, de ebben a helyzetben képtelen voltam lépni. Már abban sem voltam biztos, hogy akarom-e. - Talán jobb, ha hagyom az egészet – gondoltam magamban. Nem válaszoltam a kérdésre csak néztem magam elé. 

Mesélő: 

- Fogalmam sincs – mondta Niall, és leült a kanapéra, vagy inkább levágódott, és üres tekintettel bámult maga elé. Abban a pillanatban ő maga sem értette saját magát. Az járt a fejében, talán Liamnek igaza van. 

- Hogy-hogy? Csak tudod, hogy mit érzel! – válaszolt Liam, de akkor már egy kicsit türelmetlen volt. Niall mindig is kissé félénkebb volt, annak ellenére, hogy gyönyörű kék szeme, és bájos arcocskája bárkit levett volna a lábáról. Szerény volt, és kedves, csupa előnyös tulajdonság. Pedig elég volt csak mosolyognia, és a világ eltűnt körülötte, csak ő létezett onnantól... 

- Félek, hogy rossz hatással lenne rám. Az éneklésre kell koncentrálnom – mondta, és megfogta a gitárját, ami a kanapé melletti falnak volt támasztva egész idő alatt. 

- Ezt te sem gondolod komolyan – jelentette ki Liam, és összefonta karjait maga előtt. Kicsit már idegesítette ez a hosszas évődés és bizonytalan kerülgetése a lánynak, aki mára szerves rész lett az életüknek. 

- Mindent úgy összezavart – Mondta Niall, még mindig a gitárt szorongatva. Úgy tett, mintha játszani akarna rajta, de csak azért fogta meg, mert valamit csinálnia kellett a kezeivel. Kezdte nagyon kellemetlenül érinteni ez a beszélgetés. 

- Most már tudod, hogy mit gondolok erről, de azt csinálsz, amit akarsz – zárta le Liam, és kiment a szobából, ezzel magára hagyva a fiút a gondolatokkal. Niall nem tudta eldönteni, hogy tényleg akar-e valamit Beccától, nem volt az a fajta, aki csak úgy szórakozásból felszed egy csajt, ráadásul a barátját, majd ha megunta, … szóval. Érthető volt, hogy Niall nem akarja elsietni a dolgokat. Fontos volt neki Becca barátsága, ami talán lehet több annál, talán nem. Még akkor sem volt biztos benne, hogy ez az egész működhet, ha a lány is így érez, vagy valami hasonlóféleképpen. Kételkedett a saját érzéseiben, és ez jobban zavarta őt, mintha teljesen odáig lenne Beccáért. 

6 megjegyzés:

  1. Remélem minél hamarabb egymásra találnak mert ez a vesződés nem jó :D Niall miért fél ennyire egy kapcsolattól? Úgy megölelgetném hogy térj már észhez ember! :D
    Hamar köviiiit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért fél, mert ez nem csak egy sima kapcsolat egy sima csajjal. És, mert szeretem túlzásba vinni, és húzni egy kicsit... olyan jó látni, ahogy türelmetlenkedtek:D

      Törlés
  2. Ó, nagyon jó!!
    Sokkal jobb így, hogy Niall nem szerelmes halálosan, hanem tényleg gondolkodik. Gondolom, nem véletlen, hogy Liam és Danielle egyszerre támadta le két jómadarat, de végül is igazuk van. Ők kívülről, ahogy mi is, azt látják, hogy Becca és Niall szerencsétlenkedik egymással, mikor halál odavannak a másikért. De most már tudjuk, hogy Niall szimplán nem akar semmit tönkretenni, és azt sem tudja, merre hány méter. Így már minden világos. :-D

    Folytatásra várok akkor megint! ;-)

    xx

    U.i.: Teljesen egyet értek azzal, amit kiírtál, hogy ha valaki olvas, akkor néhány szóban legyen olyan kedves és véleményezzen is, tudom mit érzel! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, úgy éreztem ideje tisztába tenni a dolgokat. Nem nyuszinak szántam őt, egyszerűen csak megfontolt. Kicsit próbáltam valósabbá tenni a figurákat azzal, hogy már nem is tudják, hogy mi a bajuk. A való életben ugyanis senki nem borul a másik nyakába azonnal, hogy bevallja, az életét adná érte. Különben is ijesztő dolog lenne.

      u.i.: Meg kellett osztanom az érzéseim a véleményekkel kapcsolatban, ugyanis van, hogy már délelőtt 50 körül van az oldalmegjelenítések száma, és rajtatok kívül mindenki elmegy mellette. Én tutira nem tudnék valami mellett csak így elsétálni. Ha egyszer elolvasom, biztosan kialakul a véleményem és azonnal írok is valamit.

      Nektek pedig köszönöm, hogy mindig szorgalmasan elolvassátok, és még írtok is hozzá:D

      ~xx

      Törlés
  3. Kedves Annie!

    Ma találtam rá a blogodra, és gyorsan el is olvastam az összes részt. Nagyon tetszik a történet, és az különösen pozitív, hogy végre nem egy Zayn-nel vagy Harry-vel foglalkozó fanfiction-t írsz. Tehetséges vagy, és valóban szuperül leírod a helyzeteket. Nekem nagyon tetszik, biztosan rendszeres olvasó leszek :)

    U.I.: Benne vagy egy cserében? Liam fanfiction tőlem :)
    http://onedirectionhope.blogspot.hu/

    puszi, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, köszönöm! :)
      Persze, hogy benne vagyok a cserében, ki is tettelek, és nálad is válaszolok.

      Törlés