×Chapter 02×

Reggel, még kábán kerestem a kiutat a paplan alól, ami teljesen betakart. Kétségbeesetten kapálóztam, mint valami hálóba fogott hal, mikor végre megtaláltam a kiutat és kidugtam a fejem, majd kicsit megráztam, hogy magamhoz térjek. Azonnal a hajamba túrtam, ezzel még jobban összeborzolva a takaró által már egyébként is alaposan összekuszált szálakat. 

Eltelt körülbelül két perc, mire felfogtam, hogy hol vagyok. Niall szobájában. Azt akartam, hogy sokat aludjon, hiszen biztos fáradt volt, így nem figyeltem tíz percnél tovább, ahogy alszik, tudom, hogy úgyis felébred. Mintha egy érzékelő lenne az emberekbe szerelve, ami riaszt, hogy; „Hahó, figyelnek! Ébresztő!”. 

Az éjszaka inkább lemondtunk a filmnézésről, és mondjuk úgy… élveztük egymás társaságát anélkül is. Általában a fiúkkal vagyunk, vagy a lányokkal, vagy a fiúkkal és a lányokkal, így pedig elég kevés időnk marad kettesben. Szóval… 

×

- Ennyit a mozi estéről – jelent meg a nappaliban úgy körülbelül kettőkor. Már annyira unatkoztam, hogy fejjel lefelé ültem a kanapén, és legszívesebben a falra másztam volna, mikor végre megjelent. 

- Azért így sem volt olyan rossz – nevettem, és a fetrengésemet megszakítva, egy hirtelen mozdulattal felálltam onnan. Szemtelenkedésemre felhúzta szemöldökét. 

Csak egy órával sikerült előbb ébrednem, de az az egy óra volt életem legbénább egy órája! 

- Mikor keltél? 

- Úgy egy órája, de azt hittem halott vagyok – újra felvonta szemöldökét és csibész mosoly ült a képére, imádom, amikor ezt csinálja.  Elnevettem magam. – Mert egy angyalt láttam, amikor felébredtem – legyintettem, és karjai közül kibújva a konyhába indultam, valami ételt keríteni. Még szerencse, hogy előző nap bevásároltam. – és… mi a terved mára? – tudtam, hogy követ. 

- Estig semmi – beletúrt a hajába – olyan pihenőnap? – olyan hangsúllyal közölte, mintha kérdezné. 

- Lustálkodós nap? Nagyszerű! – gyorsan válaszoltam és a lehető leglelkesebben, mert attól tartottam, ő attól tart, hogy nem díjazom az ötletét, pedig dehogynem. Bármi legyen is az. Minden vele töltött percnek értelme volt, még akkor is, ha csak üldögéltünk és egyikünk sem szólalt meg. A hirtelen lelkesedésre csak elmosolyodott. 

- Mit akarsz enni? – elgondolkodva turkált a hűtőben, és mindenféle ételt rámolt a pultra. 

- Szerintem ezek nem zárják ki egymást – szedegettem fel párat, hogy valami értelmes dolgot kotyvasszak, bár ez aligha volt lehetséges, hiszen liszt, szalonna meg ehhez hasonló, de egymáshoz nem illő dolgok keverékéből csak valami ehetetlen dolog sülhet ki. – A lisztet is a hűtőből vetted ki? – kérdeztem, mikor kapcsoltam. 

- Igen – védekezően maga mellé emelte kezeit – de nem én tettem oda – nevetséges, hogy mennyire elveszi az eszem ez a szőke! 

Miután palacsintát, szalonnát és rántottát is sütöttem, utána pedig egész nap videojátékoztunk, és ettünk, amikor pedig belefáradtunk, még pihentünk is, lustán feküdtünk a kanapén, figyelmen kívül hagyva az időt. 

- Már csak két óránk van – jelentettem ki komolyan miközben a csuklómra emeltem tekintetem. 

- Ez pedig a bőrödre van írva – motyogta Niall az orra alatt, amikor a kezemre nézett. Szokásom, hogy bár sosem hordtam, és nem is terveztem, hogy fogok, ennek ellenére rendszeresen ellenőrzöm a nem létező karórám, mintha csak hiányozna onnan. 

- Nem, valójában a fali órára – böktem arra, mintha ő maga nem tudná, hogy hol az óra a házában. Bár nem voltam benne biztos, hogy látta már. Azonnal a kertbe sietett, hogy ellenőrizze a felszerelést, én pedig a fürdőbe, rendbe hozni a kócos hajam. 

×

Az ajtó mögött Harry bájos mosolyába ütköztem, mögötte pedig a többiek sorakoztak, mintha valami hivatalos eseményen jelentek volna meg. Még nem is találkoztam velük, mióta visszajöttek, szóval sorra ölelgettem őket, köszöntem a lányoknak is, és a kertbe tereltem mindenkit. 

Nem sokkal utánuk a Little Mix lányok is megérkeztek, természetesen Perrie nélkül, aki Zaynnel érkezett nem sokkal korábban. 

Liam óvatosan félrehúzott Jesy mellől, mikor kanállal kezdtünk kardozni, mint két óvodás, mire én az arcába nyomtam az evőeszközt. Szigorúan véletlenül! Ő szinte azonnal, vinnyogva kiütötte a kezemből, és nevetett, majd komolyabbra fordította a szót. 

- Becca, ő itt Sophia – mutatta be a barátnőjét, akiről hallottam tőle már korábban is, de még nem láttam személyesen. Gyorsan megöleltem, majd mikor láttam, hogy Harry felénk sétál, játékosan megjegyeztem, ezzel őt is beavatva a "családba"; 

- Ha Harry beszól, csak tégy úgy, mintha nem hallanád - nevettem, miközben Harry vállába kapaszkodtam, nehogy elessek. Időnként eléggé meg tudom nevettetni saját magam olyan dolgokkal, amik köszönő viszonyban sincsenek a viccessel. Főleg, ha szegény Harry a poén áldozata. 

- Ebben a kiváltságban csak neked lehet részed - vigyorgott. 

- Minő megtiszteltetés, mivel érdemeltem ki? 

- Az első nappal – mondta, és az én arcomról egyből lefagyott a mosoly. Ott hagytam a lányt és Harry után siettem. 

- Ne már… Állj meg. 

- Mi van? 

- Nem kellene ilyen megjegyzéseket tenned, semmi sem történt – Harry letette a kezéből a poharat, amit egészen addig szorongatott. 

- Nem is fog. 

- Úgy van, nem is fog – értettem egyet, ameddig ő csak vigyorogva várt. Várta, hogy leessen, amit mondott. – Várj, mi? Úgy értem… - lényegében úgy értettem, hogy Harry folyamatosan azzal viccelődött, hogy ha megunom majd Niallt, akkor titokban összeszűrjük a levet meg ilyesmi, és bár ez nekem sosem tetszett, meglepett, hogy ezúttal már nem poénkodik, s talán ezért is félreérthető voltam. 

- Tudtam, hogy titokban oda vagy értem… - vigyorgott. Legyintettem, és ott akartam hagyni. Már én éreztem kínosnak a folyamatos gödröcskéket, meg a túlzottan magabiztos viselkedését. Néha egyáltalán nem éreztem a barátomnak, csak egy hülyegyereknek, aki nem képes felfogni, hogy nem érdekel. – Várj, csak vicceltem – mondta, elkapta a karom, és amennyire erre képes volt abban a pillanatban, eltüntette a képéről azt az idióta vigyort. – Megismertem egy lányt – kezdte, de nem folytatta, csak figyelte az arcomat. 

- Most azt várod, hogy féltékeny legyek, vagy folytatod? – nem akartam kedveskedni, mert szegény Harry azt nem képes normálisan kezelni. 

- Gondoltam elmehetnénk együtt nyaralni vagy ilyesmi, Niall azt mondta, ha rá bólintasz, ő benne van – nyögte ki végül, majd kínjában vicsorogva mosolygott. Abszolút nem úgy, ahogy máskor szokott. 

- Csodálatos ötlet! – ugrottam a nyakába, majd gyorsan el is löktem. – Mikor? 

- Amikor te is ráérsz – sokat mondóan félrebillentettem a fejem és csípőre tettem a jobb kezemet. 

- Tudod, hogy bármikor ráérek – kezdtem, és kicsit elszomorított, hogy még mindig nem találtam normális munkát – Időnként beugrok valakihez takarítani, de egyébként semmi dolgom. 

- Nagyszerű, akkor holnap megbeszéljük – mondta, mire körülnéztem magunk körül. 

- Miért nem hoztad el? 

- Az a helyzet, hogy félt tőletek – mondta, amíg kiigazgatta a haját az arcából. 

- Hogy micsoda? – nevettem, hiszen egyáltalán nem hallottam még olyat, hogy valaki begyulladjon a One Directiontől. Az igazság az, hogy mindenki találkozni akar velük. 

- Nem a fiúktól. Mondjuk úgy, hogy félt, a véleményetektől. Hogy nem fogjátok kedvelni. 

- Mármint Perrie, Eleanor, Sophia és… én? – mutattam magamra a felsorolás végén. 

- Olyasmi. 

- Ugyan ne butáskodj, képzelem miket mesélhettél rólunk – nevettem rajta – Ki tudja milyen rémtörténetekkel riogattad – már csak azért nem estem össze a nevetéstől, mert Harry elkapott. Valószínűleg csak azon nevettem, hogy milyen idétlenül nevetek, próbálva viccessé tenni amit mondtam, pedig körülbelül annyira volt az, mint egy két hetes kakaós csiga.

- Én ugyan semmit, de ha tudnád, milyen pletykák terjednek a neten… 

- Na, milyenek? 

- Ja, és még ha látnád a ma reggelit, biztosan nem nevetnél így – mutatott rám, és elsétált azt a rossz érzést keltve bennem, hogy nem tudok valamit, amiről márpedig jó lenne tudnom. 

×××

Tudom, mostanában már itt is ritkán jönnek a részek... Nagyon sajnálom, és aki várta az köszönje meg az új részt Klaudiának, aki nagyon édeset tweetelt! Köszönöm! Sajnos a válasz tweetben nem jött ki a 140 karakterből, de nagyon köszönöm, hogy olvasod, és várod a részeket!

Ebben a fejezetben leginkább nem történt semmi, és ezért bocsánat, de majd a következőben, amit remélhetőleg most már tudok majd hamarabb hozni, kiderül, amit itt előkészítettem.
Köszönöm, hogy ilyen kihagyások ellenére is kitartotok a blog mellett! 

~xx