2013. március 23., szombat

×Chapter 2×


Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Nem túl korán, de szabadnapom volt, és egyszerűen képtelen lettem volna kikelni az ágyból. Egészen a csörgésig. 

- Szia, Harry vagyok – szólt bele a hang. Vártam pár másodpercet, mert nem hittem el először, hogy tényleg felhívott. 

- Szia, hogy vagy? – tettem fel a sablonos kérdést. 

- Sokkal jobban lennék, ha ma ráérnél – válaszolta, én meg szem forgatva átmentem a fürdőbe. Tudtam, hogy nem látja, de nem érdekelt. Gondolkodtam pár másodpercig, majd válaszoltam. – Miért is ne. Épp szabadnapom van – mondtam unottan. Elkérte a címem, és megbeszéltük, hogy mikor jöjjön. Még volt egy órám, és rendbe kellett hoznom magam. Borzasztóan nézek ki reggel. Néha arra gondolok, ha tehetném, inkább nem is aludnék, hogy mikor felkelek, ne kelljen látnom ezt. 

Harry olyan pontosan érkezett, hogy az biztosan véletlen volt. 

- Nagyon remélem, hogy jobban vagy! –kiabáltam az arcába, mikor kinyitottam az ajtót. Aztán nevettem rajta. Azt hiszem kicsit meglepődött. De mosolygott, én pedig betessékeltem. 

- Hú – mondta, miközben körülnézett, én pedig értetlenül figyeltem őt. – Milyen rend van itt –mondta végül, közben a konyhába értünk, ahol az ujját végighúzta a konyhaszekrényen. – és tisztaság – fejezte be a mondatot. Kinevettem. Megkínáltam teával, és közöltem, hogy muszáj kérnie, különben örökké haragudni fogok rá. Leültünk az ebédlő asztalhoz, mindkettőnk előtt egy bögre forró tea. 

- Egyébként szörnyű teát csinálok – mondtam, még mielőtt magától is rájött volna. Nem szeretek sokat locsogni, az azoknak való, akiket nem érdekel más, csak saját maga. Ezért kérdezgetni kezdtem. Kikérdeztem a sztárságról, a magánéletéről. Kedves volt, és mindenről szívesen beszélt. Egy újságírónak éreztem magam a kérdezősködéstől, és attól, ahogy válaszolt. Kellemetlenül kezdtem érezni magam a faggatózás miatt, így elhallgattam. Csak nézett, és egy pár percig nem szólt semmit. 

- Most te beszélsz – jelentette ki, de mielőtt kérdezgetni kezdett volna nagy vonalakban felvázoltam neki a helyzetet. 

- Magyarországról jöttem, azért épp Londonba, mert megszállottja lettem, mikor rajongani kezdtem a McFly-ért. Igen. Sejtem, hogy nem gyakori ezt hallanod. Mármint, ugyan már. Mindenki azért akar Londonban élni, hogy veletek találkozzon. Tudod hány kislány ír Magyarországon fanfictiont arról, hogy veletek barátkozik, él, találkozik… sőt. Vannak ennél betegebb történetek is. Mindegy. Szóval ide jöttem néhány napja. Dolgoznom kell életemben először, hogy eltartsam magam, ami az én stílusomtól elég távol áll. Ez apám testvérének a háza, bérlem. Ő meg valahol messze lakik, de azt sem tudom pontosan, hogy hol – panaszoltam. Nem szoktam ennyit beszélni, de nem akartam földönkívülinek tűnni, és valakinek el kellett panaszolnom milyen nehéz az élet.  

– Tudod… én nem gondoltam, hogy az élet ilyen nehéz. Csak itt akartam lenni, de nem is gondoltam arra, hogy ettől minden megváltozik majd. Nincsenek barátaim, nem ismerek senkit –folytattam a panaszkodást, aztán csöndben maradtam. Úgy éreztem eleget beszéltem magamról. 

- Most már nem vagy egyedül – mondta mosolyogva. Talán az váltotta ki belőle, hogy így elragadtattam magam.  Visszamosolyogtam, de ismét tudtam, hogy ez nem jó ötlet. Most azonnal közölnöm kéne vele, hogy nem szeretnék tőle semmit. Ha ezt megteszem, megint nem marad senki, aki törődik velem. Ez a magány fog a sírba vinni. Vagyis jelen esetben egy olyan ember karjaiba sodorni, aki csak szórakozni akar velem. Persze, csinos kis pofi, és ez… Ahogy viselkedik, mintha valami hipnotizáló műsor része akarna lenni, aminek a címe „Szeress bele Harrybe”. Csakhogy egy dologgal nem számolt… Engem nem olyan fából faragtak, aki bedől ezeknek a kis trükköknek. Persze ezalól kivétel, ha már alapból odavagyok. Viszont ez nem így volt. Harry aranyos, kedves… De el sem tudom képzelni, hogy beleszeressek. Nem vagyok hülye! 

- Azt hiszem, jót tenne néhány barát – mondta, közben felállt, jelezve, hogy indulnunk kéne. Felkaptam a farmerdzsekim, és elindultunk. 

- Szóval, most hova megyünk? – kérdeztem érdeklődve. 

- Szerzel néhány új barátot – mondta, majd elvitt… haza? igen, kétség kívül haza vitt. Mind ott voltak, Niall, Liam, Zayn és Louis. Bemutatott nekik, és ők azonnal barátként kezeltek. Igazából arra számítottam, hogy mind beképzeltek lesznek, valami szokásos sztárocskák, vagy legalábbis lesz köztük ilyen, de mind közvetlenek, és kedvesek voltak. Egész végig beszéltettek, szerintem még sosem beszéltem ennyit egyszerre, ők pedig érdeklődve figyeltek, ezáltal többször is összeakadtam azzal a gyönyörű kék szempárral. Azt hiszem nem kellett túlságosan megerőltetnem magam, hogy nevessenek azon, amit mondtam. Niall szinte mindenen nevetett, és ezen a többiek is nevettek, szóval egy pillanatig sem volt kínos csend. Később Liam elment, mert valami fontos dolga akadt, és Louis is vele tartott. Niall is eltűnt valahová, és hihetetlen. Kettesben hagytak Harryvel, ami olyan kínosan érintett, hogy megkérdeztem merre van a mosdó. 

A mosóból kifelé Niallbe botlottam, aki épp próbált felszívódni, de nem sok sikerrel. Azt hiszem, csak egy buta mosolyt tudtam kierőltetni, és úgy néztem, hogy magam sem tudtam mi a bajom. Ő is nézett néhány másodpercig, aztán köszönt és elsietett, én meg néztem utána, mintha valami rosszat mondtam volna. Mikor visszamentem Harryhez szóltam neki, hogy ideje haza mennem. Vonakodva bár, de belement. 

Harry egészen az ajtóig kísért, és egész napos próbálkozásom ellenére, még mindig nem vette a jelzést, hogy nem akarok vele „semmi jelentőségű” kapcsolatba bonyolódni. Már az ajtóban álltam és próbáltam nem félreérthetően, teljesen barátságosan viselkedni, de úgy láttam Harry nem képes elfogadni, hogy valaki elutasítja az ilyen jellegű közeledését. Egészen közel húzott magához, mintha valami különleges hipnotikus buborékjába próbált volna belepréselni. Éreztem, hogy ha most nem állítom meg, akkor biztosan nem lesz visszaút, így tenyeremet a mellkasára tettem, és próbáltam ellökni magam tőle. Nem durván, de határozottan, a fejemet pedig oldalra fordítottam. 

- Harry – miután nevét kimondtam, nem tudtam, hogy kéne folytatnom. Azt mégsem mondhattam csak így nyersen a szemébe, hogy nem leszek a csajod, akit legközelebb szaggat darabokra a média. Szóval pár másodperces csönd állt be köztünk, ezalatt ő kevéssel távolabb került tőlem, de még mindig a kezei között tartott. Kihámoztam magam, és kezemmel próbáltam elővezetni a mondókát, amit sajnos még nem találtam ki.  

– Nézd Harry, én nem tudok rád úgy nézni, ahogy szeretnéd –kezdtem célozgatni. – Szeretnék a barátotok lenni, és tényleg nagyon hálás vagyok, amiért bemutattál a fiúknak, de kettőnk között nem lehet semmi. Ha emiatt nem keresel többet, megértem – mialatt magyarázkodtam éreztem, hogy a világ felforr körülöttem, de Harry tekintete megértő volt. Távolabb lépett, elbúcsúzott, és elment. Továbbra sem tudom, hogy mi lesz ezután, de gondolom semmi. Soha többet nem fog keresni.

4 megjegyzés:

  1. Szia. nagyon nagyon jó lett :) és ami engem illet én nem ellökném őt,hanem... :D de én Harry fan vagyok ugye....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ö, hát... az az igazság, hogy ez most neki (és nekem is) nehéz volt. De ugye van, hogy komoly lépésekre kell rászánni magunkat nagyobb jó érdekében.:D

      Törlés
  2. Ó, hála Istennek :-)
    Bocsánat, én kedvelem Haroldot, de Niallnek szurkolok :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is:DD
      De azért lesznek itt még fura pillanatok:D

      Törlés