×Prologue×

Először is szeretném leszögezni, hogy nem ez volt a tervem, mikor Londonba költöztem. Az egész úgy kezdődött, hogy rajongója lettem egy fiú bandának, ami nem a One Direction volt. Rajongásomból adódóan a fiúk lakhelyéül szolgáló London megszállottja is lettem. Elhatároztam, hogy egy nap majd odaköltözöm. Nem volt semmi olyan célom, hogy megismerjem őket, csak olyan életet akartam élni, amiről mindig eszembe jutnak. Északi fekvésének köszönhetően a Brit szigetek… elnézést az írektől, Britannia és Írország gyakori esőzéssel, és ritka napsütéssel van megáldva. Ennek köszönhetően a növények gyönyörűek, főleg a fű. Lévén sziget, nyáron kissé hűvösebb az időjárás, télen pedig enyhébb. A magas páratartalomnak hála, sokszor előfordul köd is. Imádtam. Tudtam, hogy valóra fogom váltani ezt az álmot, de csak teltek az évek. Két és fél év telt el azóta, hogy először határoztam el a költözést, mikor végre elkezdtek alakulni a dolgok. Mikor az egészet kitaláltam, még kiskorú voltam, és a véleményem sokszor változott. Ez volt az egyetlen véleményem, ami azóta sem tágít az életemből.

Tehát elkezdtek alakulni a dolgaim. Elmúltam 18 és befejeztem az iskolát, ami ezidáig visszatartott. Bár nehézkesen, de sikerült. Valójában sosem voltam jó tanuló, és nem is akartam az lenni. Mindig csak az számított, hogy valahogy elvégezzem, és az nem milyen minőségben. Sosem írtam meg semmilyen feladott házi feladatot, és minden nap lekéstem egy-két órát. Mindig szerettem ezt a fajta szabadságot, amit mifelénk elég sokan megengedtek maguknak. Azt hiszem soha semmit nem vettem komolyan, sem magamat, sem mást. De aztán rájöttem, hogy mindenképpen Londonban akarok élni, és akkor is elérem, ha beleszakadok. Ez volt az egyetlen dolog, amit ténylegesen komolyan vettem. Fejben. De sajnos nem tudtam érte semmit tenni, illetve lehet, hogy tudtam volna, de nem tettem. Már másfél éve volt, hogy az átkozott banda miatt London lett minden álmom, de még mindig semmit nem tettem érte, pedig tudtam, hogy kell a pénz a jegyre. Szüleim nem akartak elengedni, így csak magamra számíthattam. Másfél év kellett, hogy rájöjjek, el kell kezdenem dolgozni valamit. Sajnos nem vagyok mestere a munkának, így egyszerűbb megoldásokat próbáltam találni. Először is nyitottam egy blogot. Eleinte úgy gondoltam, eladok néhány dolgot, amit én varrtam, csakhogy nem lett elég népszerű. Sosem értettem hozzá, hogy tegyek népszerűvé egy blogot. Hiába varrogattam, végül blogon keresztül nem sikerült eladnom. Mikor látta az elhivatottságomat anyám segített eladni a minta tárgyakat. Az ismerősei körében nagy népszerűségre tettek szert, de ezzel nem lehet eleget keresni. Szóval lett egy kis pénzem, de ezzel nem lehet semmit kezdeni. Mikor rádöbbentem, hogy a pénzkeresés igenis nehéz dolog, és komolyan meg kell majd dolgoznom a jegyért, sokféle diákmunkát vállaltam. Dolgoztam egy csomó helyen, ahol nem akartam. Nagyon lassan haladtam a gyűjtögetéssel, mert mindenhonnan kirúgtak. Azt állították, túl lazán fogom fel az életet, és próbáljak komolyabb lenni. Épp karácsony közeledett, mikor apám és anyám félrehívott. Ez fura volt. Már évek óta nem beszélnek csak, ha szükséges. Először megijedtem, hogy valami rossz történt, mire közölték velem, látják, mennyit dolgozom a jegyekért, és örülnek, hogy végre valamit komolyan veszek. Hosszas beszélgetés következett arról, tudom-e mire vállalkozom, ha elmegyek. Sajnos nem mértem fel elég jól a helyzetet.

- Ugye azt tudod, hogy, ha elmész laknod is kell valahol? – mondta anyám. Persze ezt tudtam, de mikor kimondta, akkor éreztem csak, mennyire messze van az még, hogy kimehessek.

- Tudod. Anyád és én elgondolkodtunk a dolgon –folytatta apám, és csöndben néztek maguk elé. – Úgy döntöttünk, a legjobb az lenne, ha segítenénk neked. Tudod az öcsém Londonban él, és van egy kiadó háza. Megbeszéltük vele, hogy nála lakhatsz, ha dolgozol, és fizeted a lakbért. Keresett is egy megfelelő munkát neked, és ha nem rúgatod ki magad, maradhatsz – közölte. Először nem tudtam megszólalni. Csak néztem magam elé, és mindenféle álomképek peregtek a szemem előtt. Elképzelhetetlenül örültem, még úgy is, hogy tudtam, dolgoznom kell majd és eltartani magam. Szóval az egész így kezdődött. Egy kis segítséggel végül eljutottam Londonba, és saját házam is lett, munkám. Végül is felnőtté váltam egy hét alatt. Egy hét alatt, amire két és fél évet vártam.

A repülőről leszállva azonnal taxit fogtam, és a megadott címre vitettem magam. Apám testvére már ott állt a ház előtt és engem várt. Hatalmas mosoly volt az arcán annak ellenére, hogy még sosem volt szerencsénk egymáshoz. Valószínűleg nem talált már bérlőt, és jól jön neki ez az idegen rokon. Én. Vagy valami ilyesmi lehet az oka ennek a kitörő örömnek. Végül is, engem nem érdekelt. Londonba érkezésem első napja igazi káosz volt, és semmi említésre méltó nem történt. Ennek ellenére elmesélem az egészet. Szóval kínos helyzet alakult ki köztem és Jack bácsikám között. Legalábbis én azt éreztem. Kiszálltam a taxiból, és kedvesen üdvözöltem, ahogy ő is engem. Valahogy mégis olyan fura volt. Mesélte, hogy egyszer találkoztunk, amikor még kitudja mennyi idős voltam, de én erre nem emlékszem, és közölte azt is, milyen nagyra nőttem. Pedig azt utálom. Ugyan már, elmúltam tizennyolc. Sőt, ami azt illeti, tizenkilenc vagyok.

Ezután az értelmetlen beszélgetés után, csak néztük egymást, és sajnos, amíg nem érkeztek meg a cuccaim, nem volt más dolgom. Nem vagyok egy beszédes típus, így inkább őt próbáltam beszéltetni. Sajnos kérdezgetésben sem vagyok jó, így kínos kérdezz-felelekbe bonyolódtunk már az elején. Ahogy mindenkivel. Már rég megszoktam, de még mindig kissé kínos.

Az első Londonban töltött napomon a pakolászás volt tervbe véve, de amint behurcoltuk a cuccot, teljesen elment tőle a kedvem, és nem akartam egész nap ezzel foglalkozni. Inkább fogtam egy újabb cetlit, felírtam az új munkahelyem címét, és felfedező útra indultam. A helyzet az velem, hogy még otthon sem ismertem semmit, mert nem is mentem szinte sehová. A megszokott helyeket megtaláltam, de nem is kellett több. Szerencsére, mint így utóbb kiderült elég jól tájékozódom. Egész hamar oda találtam. Egy Nando’s volt, hatalmas piros felirattal a bejárat felett. Belül barátságos hangulattal. Szinte azonnal otthon éreztem magam. Megkerestem a főnököt, bemutatkoztam, és szóltam, hogy holnap lesz az első napom, de felmérném a terepet, hogy ne bénázzak. Segítőkészen körbevezetett, bemutatott a többieknek, és nagyjából elmondta, mit kell majd csinálnom.

Hazamentem, még volt egy egész délutánom kipakolni, és kicsit kitakarítani. Szerencsére kevés cuccot hoztam magammal, hogy majd itt szerezzem be ezeket a dolgokat.

Este teljesen elégedetten aludtam el, ahogy még soha.